Nem az a kérdés, hogy a genderelmélet keresztes lovagjai nekilátnak-e elpusztítani társadalmunkat és szokásainkat, hanem hogy sikerül-e nekik?
Jellemzően a bulvárhírek szintjén kerülnek elő a társadalmi nemek erőszakos kultúr-gyarmatosításának kirívó esetei. Röhögünk és szörnyülködünk rajtuk, de a tendencia távolról sem olyan komolytalan, mint amilyennek szeretnénk, hogy legyen.
Hétfőn a magyar közvélemény a Telex.hu cikkéből értesült róla, hogy egy amerikai középiskolai szalagavató bálon a hagyományos prom king & prom queen (bálkirály és bálkirálynő) címet egy leszbikus pár nyerte el. A gimnázium Facebook adatlapján gratulál az ifjú párnak, a kommentelők nagyobb része
olyan meghatottsággal fejezi ki örömét, mintha a lányok legalábbis Jeanne d’Arc-ba oltott Martin Luther King-szintű feminista/emberi jogi áttörés hősei lennének.
Az amerikai fiatalok között a bálkirály szerep kérészéletű, de annál fontosabb státusszimbólumnak számít. Végzős gimis srácok ezrei a bált követő, tanévből hátralévő pár héten át büszkén feszíthetnek a folyosón, ők a vezérbikák, minden lány álma. Nagyon amerikai, kicsit megmosolyogtató, de mégis fontos rituáléja a középosztály felnőtté válásának.
Nehogy már pont ezt kerülje ki a társadalomformáló gender-úthenger.
A Telex persze nem mulasztja el, hogy már a cikk címében gúnyt űzzön a szülőkből („Ohiói szülők háborodtak fel azon, hogy középiskolások nem nemiszervek alapján választottak bálkirályt és királynőt”) a hírként tálalt cikkben gyakorlatilag lehülyézve azokat, akik szerint a királynak férfinak, a királynőnek nőnek kéne lennie.
Ezeknél az eseteknél jut eszünkbe az a triviálisnak tűnő, nemrég Alaptörvénybe foglalt alapvetés, hogy „Az apa férfi, az anya nő”. Bár egy kevésbé elmebajos világban ez az állítás egyenértékű a „felhők fölött mindig süt a nap” című közhellyel, ma már látjuk, hogy az erőszakos kisebbség diktatúrája olyan kulturális, biológiai és társadalmi alapvetéseket törekszik megsemmisíteni, amelyek meghatározzák azt a sokszínű, toleráns, konzervatívoknak és liberálisoknak egyaránt otthont adó világot, amely mindenki életmódjának biztonságát garantálta.
A gender-ideológia hatalomátvétele ugyanis nem párhuzamosan, a békés egymás mellett élés jegyében folyik. Miért is ne lehetne például a bálon egy „queer couple of the year” választás is? Vagy akár egy leány-pár és egy fiú-pár is? Akinek nem tetszik, majd nem néz oda.
ÁÁÁ, nem. Mindent, vagy semmit. Ezt a szertartást is el kell venni, maguk képére kell torzítani, bele kell taposni az egyenlősdi szivárványszínű sarába.
De akkor már tegyük fel a kérdést:
Micsoda dolog királyt és királynőt választani? Az uralkodói cím nem kirekesztő? Konzerválja az osztálykülönbségeket. Nem lehetett volna Ms. And Mrs. Első Titkár Elvtársnő lenni rögtön?
És hogy vajon bárki lehet-e akárki?
Dehogy lehet.
A felszabadítás, egalitárius harc csak néhány közösség privilégiuma. Nézzünk egy nem túl életszerűtlen példát: Vámpírok. Igen, ilyen is van. Dokumentum filmmel tudjuk bizonyítani.
Ha jönne mondjuk egy kellően vehemens érdekérvényesítő képességgel bíró, vámpírjelmezbe bújt, önértékelési krízissel birkózó gimnazista, hogy a szalagavató bálon nekik igenis joguk van kecskevérrel teli kehelyből kortyolva mágikus szertartással pontot tenni a középiskolás évek végére, az is teljesen normális lenne?
- Hisz a többség eszik húst, akkor a vér már nem mindegy?
- Vallásszabadság van, nem?
- Mindenki legyen úgy boldog, ahogy neki tetszik, ugye?
- Hogy ezt másoknak is végig kell nézni? Nem baj, legalább tanuljanak egy kis toleranciát a begyepesedett szülők és tanárok.
- A sátánista véráldozat iránti vágy márpedig nem irányítható, ez velünk születik.
- Love is love!
Gondoljunk csak bele, ezt az ügyet vajon felkarolná-e a Rózsaszín Konvent? Persze, hogy nem.
Az apa nő, az anya férfi, vagy amit akartok.
Ha az iskolaigazgató például egyszer majd elkezdi magát nőnek érezni és bemegy a lány WC-be, az is ilyen lelkes fogadtatásra talál?
Kérdezzük meg szakértőnket, Mr. Ms. Garrisont:
