Sorozatunkat folytatjuk további négy „remek" emberrel, akik mint a villám lettek újságírókból pártkatonák minden lelkiismeret-furdalás nélkül. Sőt: egyikük annyira „függetlenobjektív" volt, hogy párhuzamosan is ellátta mindkét feladatot.
Balogh Gábor: A kuruc.infótól a Momentum kerületi lapjáig
Kezdjük a sort Balogh Gáborral, az Alfahír egykori munkatársával, aki manapság már a momentumos vezetésű Újpest kerületi lapjának, az Újpesti Naplónak a főszerkesztője.
A korábban jobbikos Balogh állítólag a zsidózó, cigányozó Kuruc.infót is megjárta. Szélsőséges előélete ellenére a 2019-es önkormányzati választás során Újpesten már az ellenzék közös listáján indult. És egyáltalán nem zavarta, hogy Gyurcsány helyi emberei is benne vannak a roncskoalícióban, azok a Gyurcsányék, akik ellenpólusaként a Jobbik egykor létrejött.
És tegyük azt is hozzá, hogy a balliberális szövetségeseket sem érdekelte, hogy Balogh jó eséllyel 2010 környékén még nem volt ilyen jólfésült liberális úriember.

Balogh azzal magyarázta a Momentumos polgármesterhez dörgölőzését, hogy „olyan politikusok nincsenek Újpesten az összefogásban, akik a 2010 előtti kormányzásban, az országos politikában vettek volna részt". Persze ebben sem mondott igazat, hiszen ha csak a kerület országgyűlési képviselőjét, Varjú Lászlót nézzük, már akkor megdől ez az állítás.
Tegyük hozzá, hogy az empatikus és elfogadó liberális vezetés persze úgy kezdte a Balogh által vezetett újság építését, hogy kirúgtak mindenkit, aki a korábbi jobboldali vezetés alatt ott dolgozott.
Balogh újdonsült libsi főnöke, Déri kívánságát teljesítette, aki korábban azt mondta: (…) „mi kiegyensúlyozott sajtót szeretnénk létrehozni, és ehhez megfelelő embereket a kerületbe hozni”.
Ezek a megfelelő emberek pedig nem mások, mint a Simicska-féle Hír Tv-s Bíró Beáta, Jónás Sándor, Bodacz Balázs vagy épp a Barikádot is megjárt Szaplonczay Laura.
Balogh tehát szép nagy ívet írt le a szélsőjobbtól a szélsőbalig.
Magvasi Adrián: A szebb napokat látott ifjú reménység
Emlékezzünk meg egy kicsit Magvasi Andriánról is, aki a fordított változata Balogh elvtársnak, ő ugyanis előbb politizált, majd utána vette fel az objektív szemüveget. Aztán jó ideig párhuzamosan is hordta mindkettőt.

Írt a Barikádba és a Magyar Jelen nevű hetilapba is.
Közben a pártelnököt is ellátta nélkülözhetetlen tanácsaival, aki hálából az EP-választáson indította. Magvasi politikai pályafutása mellett minden gond nélkül az Alfahír főszerkesztője is volt párhuzamosan.
2018-ban aztán az országgyűlési választáson elindult az ősbalos XIII. kerületben, de csúnyát zakózott.
Murányi Marcell és Murányi András: A Népszabadság-fivérek
A következő testvérpáros viszont nem csak politikusok és újságírók, hanem egymás dublőreiként is megállják a helyüket.
Murányi Marcell nyolc éven keresztül volt a „nívós tartalmakkal" feltöltött Blikk főszerkesztője, majd szintet lépett és maga mögött hagyta a Bródy János elvesztett pénztárcájáról szóló híreket és a Népszabadságot igazgatta, ahol inkább Gyurcsány Ferenc elvesztett pénztárcájáról értekezhetett - mindaddig, amíg el nem gázolt egy hajléktalant, aki később meghalt.

Murányi egy év, nyolc hónap felfüggesztettet szabadságvesztés büntetést kapott és lemondott a főszerkesztői pozícióról.
Persze a jó elvtársaknak mindent megbocsátanak, és Murányi Marcell mára már a zuglói kerületi lapban tolhatja Horváth Csaba szocialista polgármesternek a propagandát. Akárcsak a régi szép időkben.
De testvére, Murányi András is a politikánál kötött ki a sportújságírást követően. Murányi volt testvére után a megboldogult Népszabadság utolsó főszerkesztője és miután elsiratta a komcsi pártszócsövet, átnyergelt a szintén balos Zoom.hu-hoz.

A Zoom bezárását követően aztán végképp propagandistának állt, hiszen Karácsony Gergely kampányát segítette "szakértelmével" és közben a Párbeszéd kommunikációs igazgatója is lett.
Igaz, korábban azt mondta, hogy felhagy az újságírással, de hát így higgyen az ember a „független újságíróknak."