Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője levélben tájékoztatta a főváros VII., illetve XI. kerületének polgármesterét arról, hogy Czeglédy Csaba ügyvéd kamarai tagságát felfüggesztették – írja az MTI.
Megint kedvencünket, a nagyon dühös és vérszomjas (de annál hálásabb téma) Fekete-Győr Andrást kell idéznem, a jelenleg DK-s Czeglédy Csaba politikai szövetségesét:
„Ha lesz közös lista, akkor ott is olyan garanciákat kell életbe léptetni, hogy ki lesznek zárva a múltjukban jogerősen elítélt, vagy bűncselekménnyel megvádolt politikusok.”
Czeglédy Csaba – az MSZP, a DK és az Együtt volt szombathelyi önkormányzati képviselője – és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt folyik eljárás – írja az Index.

Bizony, lesz itt újabb nagy dilemma a Momentum háza táján (Soproni Tamás: Nem akarjuk összegyurcsányozni magunkat), előbb összegyurcsányozódni nem akartak, most meg bűncselekménnyel megvádolt (!) politikusokat akarnak kizárni. Még aranyosabb a történet, hogy a legendás füstbombaejtés miatt Fekete-Győr ellen már eljárás is zajlik, de mint általában tudjuk:
NA ÉS? AZ MÁS.
Kevésbé naprakész olvasóink kedvéért nézzük, honnan is indult az egész!
Hogy valóban – ebben az esetben – elfogultsággal legfeljebb ellentétes előjellel vádolható – forrásból tájékozódjunk, a Magyar Narancs kiváló és alapos összeállítását hívtuk segítségül. Címszavakban legyen ennyi elég: évekkel ezelőtt Czeglédy Csaba (még MSZP-politikusként) és társai a vád szerint egy szövevényes kamucéghálózaton, strómanokon és ki nem fizetett diákmunkásokon keresztül csaltak el 6,294 milliárd forintnyi adót. Hát igen, nem hiába fordított adózású és ingoványos terület a munkaerő-kölcsönzés.
Ám Czeglédy nem itt kezdett a körülmények áldozatává válni: már 2003-ban (MSZP–SZDSZ-kormány) felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték teljesítés nélküli számlák kifizetéséért – csak hogy kerekebb legyen a történet.
És mi történik ezután (ami persze mind koncepciós bosszúhadjárat)?
Szabadulás a házi őrizetből (2018-ban), DK-s EP-lista, aztán függetlenként győzelem a szombathelyi Derkovits-lakótelep egyik egyéni mandátumáért (47,1%), így biztosított számára a mentelmi jog.
Mi lehet ezek után a természetes lépés, ha 2019-ben győzedelmeskedik a független, romlatlan (Jöjjenek a Fiatalok!) és összefogott ellenzék Budapesten? Természetesen az, hogy felszámolják a legendáriumban biztosan létező (Meseország mindenkié) fideszes mutyit, lopásokat. Így kerülhetett Niedermüller Péter, új DK-s polgármester fizetési listájára a Czeglédy és Társa Ügyvédi Iroda, amely havi 2 millió forintért látja el az erzsébetvárosi önkormányzat jogi képviseletét személyiségi jogi és sajtóperes ügyekben – többek között. Ja, igen: Dobrev Klárát is rendszeresen képviseli.
Illetve csak látta el?
A Vas Megyei Ügyvédi Kamara ugyanis felfüggesztette tevékenységét október végén – erről ő maga is beszámolt Facebook-oldalán. Azonnal fenyegetőzésbe csapott át (Egy azonban biztos: háromszor veri ezt (is) Ludas Matyi vissza.), utána pedig már csak arra futotta neki, hogy két és fél perc alatt 11-szer nevezte kreténnek a HírTV műsorvezetőjét, illetve legalább ennyiszer erősített rá a korábbi vagdalkozására, vagy használt más, dehonesztáló kifejezéseket.
Költői kérdésem: ha egy HírTV-s riporter kretén, nem újságíró, propagandista, akkor egy ex-MSZP-s, DK-s politikus az mi?
Nagy nehezen közbeszúrta azt is, hogy a döntés nem jogerős, és majd a bíróság fog dönteni az ügyben.
Személy szerint persze nem aggódom afelől, hogy ennek bármi hosszú távú jogi következménye lenne rá nézve – annak ellenére, hogy köztudottan diktatúrában élünk, ahol sem szólás-, sem sajtószabadság nincs már:
2010 óta többször is megszűnt.
Nyitókép, borítókép forrás: MTI / Balogh Zoltán