Fekete-Győr sírva kér bocsánatot a magyar rendőröktől

A Momentum elnöke megrendülve ismerte fel, hogy mit is tett pontosan, amikor a Magyar Országgyűlés épületénél felheccelt tömeget megpróbálta a rendőrök elleni erőszakra rávenni.

Nem más, mint a Capitolium megszállásáról szóló világszerte szétfutott hír nyitotta fel a szemét arra, hogy mennyire felelőtlenül és veszélyesen viselkedett. Az erről szóló, bíróság előtt tárgyalt ügyében utasította ügyvédjét, hogy ne fellebbezzen, mert ő bármely rá kiszabott büntetést elfogad vezeklésül.

Most értette csak meg, hogy amit tett, könnyen rendőrök és tüntetők halálát eredményezhette volna. Az egyetlen szerencséje, hogy bőven túlbecsülte a saját tömegre gyakorolt hatását, illetve alábecsülte a magyar rendőrség felkészültségét.

Voltak ugyan követői, akik szintén pirotechnikai eszközökkel dobálták a rendőröket, sőt, akadtak üvegeket, köveket és égő kukákat dobálók is, de ez a törvénytelen magatartás nem ért el akkora mértéket, ami összeroppantotta volna a törvényhozás épületének védelmét.

Fekete-Győr ma már hálát ad szüleinek, hogy sokszor írtak felmentést neki tornából, mert szerinte ennek is köszönheti, hogy nem keveredett komolyabb slamasztikába. Úgy véli, hogy azért sem követték sokan a példáját, mert az a lányos mozdulat, ahogy eldobja az égő tárgyat a rendőrök felé, inkább röhejes volt, mint a forradalom kirobbantására alkalmas buzdítás. A felvételen jól látszik, hogy a körülötte álló, őt jól ismerő aktivisták behúzzák a nyakukat, mert nem hittek benne, hogy a néhány méterre lévő rendőrsorfalig képes eldobni bármit is.

Forrás: MTI / Bruzák Noémi

„A testi satnyaságom most megmentett a börtöntől és az örök szégyentől, lelkiismeretfurdalástól. Nagyon megszerettem ezt a tulajdonságomat, őrizni is fogom, ameddig csak lehet.” – nyilatkozta könnyeivel küszködve az ellenzéki politikus.

Aki mindezt elhiszi, az nem ismeri sem Fekete-Győrt, sem a pofátlan nyilatkozatait, sem a magyar ellenzéket és a hozzájuk köthető lakájmédiát, amelyek együtt a kettős mérce, a képmutatás és a felelőtlen uszítás napi szintű elkövetői, terjesztői.