Fekete-Győr András valószínűleg az egyetlen olyan ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelölt paprikajancsi politikus, aki már meg sem próbálja növelni támogatói bázisát, saját véleménybuborékjának közönsége számára adja elő egyre kevésbé releváns, de még mindig nagyon mókás műsorát. Legalábbis aki követi közéleti tevékenységét, azt kell hinnie, hogy Bandinak hiába szóltak: ezt a meccset elvesztette.
Ő még akkor is sprintel a futópályán, mikor a szurkolók már rég hazamentek, a lelátókat már takarítják.
Akármi is lesz az eredmény, ő a maximumot fogja nyújtani, tőle ezt várják, akkor is tolja majd az összetákolt, karakteridegen paneleket, mikor már arra is alig emlékszünk majd, hogy volt idő, mikor az éppen aktuális SZDSZ inkarnációt Momentumnak hívták.
A Momentum üzenete mára visszatért a Nolimpia kezdeményezés protest-politizálására: senkinek nem világos, valójában mit is akarnának kezdeni az országgal(amennyiben bárki komolyan óhajtja venni a finn oktatási rendszerről, Felcsúti Perről és négynapos munkahétről szóló ábrándozásaikat, kedves egészségükre…!), azt meg már mindenki nagyon unja, mit nem.
Most éppen: ne legyen pedofil-törvény, ők mondhassák meg, melyik külföldi egyetem jöhet ide és melyik nem (nehogy már a kétharmados választói felhatalmazással rendelkező kormány hívhasson ide felsőoktatási intézményt!)

Az aktuális témákhoz tartozó kommunikációs sablon-memoriterek felmondásának céljából Fekete-Győr András ismét felkereste az ATV Egyenes Beszéd című műsorának stúdióját, ahol Rónai Egonnal beszélgetett pillekönnyű, gendersemleges, lenvászon ingével fejezve ki szolidaritását a bináris nemiségi kategóriákat meghaladó, szerinte hazánkban üldözött kisebbséggel.
FeGyőr nagyon hálás a műsorvezető alákérdezésének, rögtön a beszélgetés kezdetén kaján vigyorral erősíti meg: szerinte is retteg a hatalom a változástól, a Fudan-projekt máris beleállt a földbe (jegyezzük fel: a kormány népszavazást javasol, miután pontos információk állnak rendelkezésre a döntéshez, a momentumos srácok azonban ezt már eldöntötték a választók nélkül),
Kína egyenesen összecsinálta magát Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely rettenthetetlen utcanévadó akciójától, hogy fog ez kinézni a haladó, nyugati sajtóban, inkább hagyjuk is az egészet, mit fognak szólni Brüsszelben, Washingtonban, vagy épp a Bitó-szalonban…? Tulajdonképpen az ellenzék egységes fellépése nem csak az egyetemet, hanem Orbánt és Pekinget is megbuktatta. Fél kézzel.

- „Ilyen országban nem akar az ember élni…”
- „Van nekünk több százezer olyan honfitársunk, akik nem egy másik nemhez, hanem saját neméhez vonzódik…”
A lila román liberálisok vezetője szerint Magyarország melegjogi szempontból „katasztrófa”.
Van, akiket leköpnek, megvernek, és ez szerinte mind a Fidesz bűne. Tulajdonképpen minden ilyen esetnél rögzíthetjük, hogy Orbán ütött, köpött, de legjobb esetben is cinkosan félrefordította a fejét.

Nem szabad ugyanakkor figyelmen kívül hagyni azt a – csaknem fasiszta ignoranciába hajló – érzéketlenséget, amellyel a saját nemükhöz vonzódók halmazára egyszerűsíti le az ezerszínű LMBTQ közösséget.
A Kiskunsági Transzdelfin Egyenlőségért Alapítvány nyugdíjas tagozata nevében visszautasítjuk ezt a leegyszerűsítő, idejétmúlt megközelítést!
Vajon történne-e tragédia, ha Fekete-Győr egy nap úgy döntene, tényleg nem akar ilyen országban élni? A választ a Nyájas Olvasóra bízzuk.
A teljesen elvtelen, hatalomtechnikai megfontolásokra építkező úgynevezett összefogásban nem az első, de talán az eddigi leglátványosabb repedés, hogy a Jobbik megszavazta a pedofiltörvényként ismert jogszabályt, amellyel szemben szinte minden szövetségesük határozottan tiltakozik, sőt, a balos pártok a tüntetéseken is elsővonalbeli embereikkel képviseltetik magukat. Veszélyes kérdés tehát, hogy lehet az egység látszatát fenntartva mégis jelezni nemtetszésüket a Jobbik felé.

- „Bajt csinált a Jobbik azzal, hogy elfogadta ezt a törvényt…?”
- „Én nem vagyok politikai elemző…A Fidesz csinált bajt azzal, hogy elfogadta ezt a törvényt.”
A liberális pártelnök ígéretet tett rá, hogy 2022-ben ki fogják venni belőle a melegekkel kapcsolatos részeket. Valószínűleg ugyanazzal a bátorsággal és eréllyel mennek majd szembe a Jobbikkal akkor is, ahogy most történik.
(Szerkesztőségünk bizonyos munkatársainak a „kígyóváll” és „takonygerinc” szavak ugrottak be asszociációként, a Kontra hivatalos álláspontja szerint Fekete-Győr András ideális kihívója lenne Dr. Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak.)
Az interjúban még szó esik többek között arról, hogy
- FeGyőr szerint összefirkálni köztulajdont az tulajdonképpen teljesen rendben van, hisz az eső majd lemossa,
- Európai turnéra indul, ahol, többek között francia miniszterhelyettesnek fog segíteni, hogy Magyarországot nemzetközi szinten rendszabályozzák meg (semmi újdonság)
- A felszámoló cégek szerinte ismerik és kézben tartják a teljes magyar gazdaságot, tulajdonképpen ez a Fidesz titkos lopós „csodafegyvere”
De ezeket az Olvasó bizonyára hasonlóan unalmasnak fogja találni, mint mi.