Fehér bűn és bűnhődés, fekete büntetés

A George Floyd-jelenség útja az letartóztatási kísérlettől a szentté avatásig

Képzeletbeli totalitárius államokról, rémálom-szerű disztópiákról írnak olyan szürreális történeteket, mint az afro-amerikai közösség elnyomásának szimbólumává, sőt, szentjévé vált George Floyd halálát követő eseménysorozat fejleményei.

Rögtön az elején rögzítsük is: szerintünk sincs rendben, hogy egy rendőri intézkedés lassú, fájdalmas, fulladásos halállal ér véget.

Simán el tudjuk képzelni, hogy gyűlölet és rosszindulat is munkált a rendőrben, miközben kilenc percen keresztül térdelt a levegőért könyörgő, intézkedés alá vont férfi nyakán. Az is világos, hogy rendőrök és egyéb állami/szövetségi hatóságok sokkal nagyobb arányban követnek el jogsértéseket fekete, latino gyanúsítottakkal, mint fehérek és ezt az aránytalanságot fel kell számolni. (igény van sokkal több fehér bőrű bűnözőre! A Szerk.)

Azonban a közösségi média erősítő hatásának következtében a bibliai Barabás óta talán George Floyd az első olyan köztörvényes bűnöző, akit ma már egyesek Jézussal emlegetnek egy lapon.

Derek Chauvin-t, az intézkedő rendőrből viszont mindenáron egy új, Adolf Hitlerbe bújtatott Charlie Mansont óhajt kreálni a progresszív média és az általuk felhergelt amerikai közvélemény. Akkor is, ha valószínűleg ő csak egy meglehetősen egyszerű, a feketékkel szemben munkaköri ártalomként bizalmatlan kisember, aki  érzéketlen/hülye/frusztrált tudatállapotban valóban elkövetett egy emberölést. Egyszer. Egy rendőri intézkedésnek ellenálló gyanúsítottal szemben.

Derek Chauvin
Derek Chauvin Forrás: AFP

Fogalmazzunk úgy, hogy ez messze van attól, hogy évtizedek múlva a minneapolisi Breivikként emlegessük, mint elrettentő példát.

Chauvin-t minden vádpontban bűnösnek találták, várhatóan több évtizedes, szigorú börtönbüntetésnek néz elébe, ismerve az ellene felhergelt, börtönökben felülreprezentált színes bőrű kisebbséget jó esély van rá, hogy nem fog élve kijönni a büntetés-végrehajtási rendszerből.

Az egyébként a hatalmi ágak szétválasztására igen érzékeny baloldali közösség prominens képviselői nem restelltek hangot adni elégedettségüknek, hogy ízlésüknek megfelelő, kedvező ítélet született - nem túl nagy meglepetésre.

  • Joe Biden amerikai elnök szerint a történteket semmi nem tudja jóvá tenni, de legalább igazságot szolgáltatott a bíróság.
  • Kamala Harris alelnök szerint: „Valami jót fogunk kihozni ebből a tragédiából." (hűha...ilyenkor szoktak elindulni a csapatszállítók valami közel-keleti ország felé. A Szerk.)
  • Beyoncé: „Igazság George Floydnak! A valódi reformokért végzett munka folytatódik”
  • LeBron James: „ELSZÁMOLTATHATÓSÁG”

Bónusz: Floyd lánya (vagyis Twitter fiókja, akárki kezeli is): „Apu megváltoztatta a világot!”

Forrás: AFP

Az amerikai esküdtszéki bírósági rendszer minden, országosan nagy közéleti figyelemmel kísért ügyben politikai és morális nyomás alatt van, nem lehet pusztán az arányosság és a jogszerűség mérlegelését számon kérni egy-egy ilyen ítéletkor.

De a bűnös bűnhődésével nem ér véget az (egyelőre!) többségi, születéstől eredendő gyűlöletbűnben létező fehér közösség Canossa-járása.

Természetesen a rendőr nem csak személyében felelős, tulajdonképpen az egész város bűnös, ahol a tragédia történt. Minneapolis nyilván fizet 8.100.000.000,- Ft-nak megfelelő kártérítést a 9 alkalommal, többségében drog és lopás miatt letartóztatott Floyd családjának.

Mikor a mártír (vagy bálvány) figurája már önmagában nem elégíti ki a történtekben lubickolók fantáziáját, minden túltolt polgári jogi mozgalom (a francia forradalomtól a Qanonig bezárólag) előbb-utóbb eljut az elmebajjal határos okkult miszticizmusig.

Néhány keresztény kisegyház George Floyd halálának helyszínén keresztelő szertartásokat (műanyag káddal) szervez, egyesek csodákat is véltek átélni. A siket újra hall, a vak újra lát, a bűnös fehérből a keresztvíz által galamblelkű fekete lesz, bármi megtörténhet.

Forrás: Facebook/Joshua Lindquist

A térre pedig kihelyeztek egy öt pontból álló utasítást deklaráló táblát, mely nyilván az elnyomó fehér emberek összességének szól, többek között ilyen intelmekkel:

  • „Ne feledjék, azért vannak itt, hogy támogassanak, és nem azért, hogy önöket támogassák.”
  • „Osszák meg saját törekvéseiket a többi fehér emberrel, miszerint nem akarnak ártani a BIPOC-közösségnek”. 
  • „Ha szemtanúja lenne annak, hogy más fehér emberek problémás dolgokat csinálnak, akkor szóljon rájuk, hogy ezzel is levegye a terhet a fekete emberekről és színesbőrű testvéreinkről” 
  • Emelkedjenek felül önmagukon, és jöjjenek hallgatni, tanulni, gyászolni és tanúskodni”

(Forrás: 888.hu, index.hu)

Foglaljuk hát össze röviden a pillangó-effektust: egy emberöléssel járó rendőri túlkapásból eljutunk a csodatévő Szent George-ig.

Apu tényleg megváltoztatta a világot, kérdés, hogy milyen irányba?