Egy vérszomjas ragadozó férkőzött a Jó Pásztor bárányai közé. Beteges falánkságát a leggyengébbek elragadásával csillapította.
Virágnyelven így hangzik az a szörnyűség, amelynek soha semmilyen körülmények között nem lett volna szabad megtörténnie: egy pedofil beravaszkodta magát a Szent Ferenc Alapítvány nevelői közé, és évekig súlyosan bántalmazta a rábízott gyermekeket.
A nevelők nagy leterheltség mellett végzik a feladatukat, egy személy 7-8, nem ritkán 10 gyermeket is nevel. Aki komolyan veszi a hivatását, az örül, hogy a mindennapi feladatainak a végére ért, és nem szaglászik más családok dolgai után. Pláne, ha a pedofil elkövető úgy manipulálja a gyermekeket, hogy semmi ne szivárogjon ki.
Ha bárkiben akár a gyanú felmerült volna azzal kapcsolatban, amiért végül a csíkszeredai bíróság harminc évre ítélte, K. Sz. jó eséllyel kiontott belekkel végezte volna az erdő szélén. Nem, nem az alapítvány alkalmazottai, hanem a népharag végzett volna vele. A nevelőként dolgozó szörnyeteg ugyanis megbocsáthatatlan bűnt követett el.
Két év alatt volt alkalmam trehány, erélytelen, gyenge lelkű nevelőkkel is találkozni, olyanokkal, akik Magyarországról vagy Erdély valamelyik nagyvárosából menekültek a katolikus intézményhez a világ nehézségei elől. Feladatot kaptak valamelyik otthon körül, és az arra alkalmasak nevelőkké válhattak. Az alapítvány a legvégső esetben utasítja el a jelentkezőket, legyen szó gyermekről vagy felnőttről. Mindenkiben igyekeztek megtalálni Isten képmását, az értékes embert.
K. Sz. esetében a pokol gonosz fintorgása köszönt vissza, ez azonban csak utólag derült ki. A gonosz egyik legfontosabb cselvetése ugyanis az, hogy elhiteti, ő tulajdonképpen nem is létezik.
Nem mellékes az sem, hogy amennyiben K. SZ.-t azért utasították volna el jelentkezéskor a nevelőségtől, mert első pillantásra is észrevehető a homoszexualitása, akkor pont azok feszítették volna keresztre Csaba testvért, akik most a felelősségét hangsúlyozzák az eset kapcsán.
Mert most éppen ez zajlik a magyar médiában. A sajtó egy része kéjes örömmel veti bele magát a vádaskodásba. Végre! Most mindenért bosszút állhatnak. Véget akarnak vetni a kultusznak, ami Csaba atya körül kialakult. Rá akarják húzni az ügyet.
„Lám, az erdélyi szent! Kizárt, hogy ne tudott volna róla! Bűnhődjön ő is!”
Sommásan ez az „ellenségi” média cikkeinek az összefoglalója. A legundorítóbb írásért folyó versenyben a Transtelex és a 168 óra versenyeznek egymással. Fej-fej mellett állnak e küzdelemben.
A görénységben is megtörtént a nemzetegyesítés
A cikkek után a kommentszekcióban hömpölyög tovább a gyűlölet. De nem az elkövetőt veszik célba, nem szigorúbb gyermekvédelmi törvényeket, pedofilellenes jogszabályokat követelnek, hanem Csaba testvér fejét akarják. Elérkezett számukra az idő, hogy az egyik legerősebb keresztény-nemzeti bálvány ledöntsék.
Most úgy kelthetnek gyűlöletet a katolikusok és úgy általában a keresztények ellen, hogy a jogos felháborodás védelme alatt tehetik azt, amire évtizedek óta vágynak. Amióta Csaba testvér alakja kirajzolódott a dél-erdélyi bányászvárosok füstjéből. Mert a történet Déván, Európa egyik legsanyarúbb sorsú régiójában kezdődött.
Harminckét évvel ezelőtt a fiatal ferences szerzetes a dévai pályaudvaron összegyűjtötte a kolduló gyerekeket, majd feltörte a kommunisták által elrabolt kolostor kapuját, és otthont készített a nincsteleneknek.
Azokban az időkben Csaba testvér éppen a koldusmaffiától, a szerv- és emberkereskedőktől mentette meg a gyermekeket; attól, hogy Romániában, Olaszországban vagy máshol, a fejlett világ patikatisztaságú városaiban kényszerítsék a kallódó gyerekeket prostitúcióra.
Akik most tele szájjal fröcsögnek Csaba testvér ellen, azok a médiafelületek, amelyek a muníciót szolgáltatják sugalmazásaikkal, soha semmit nem segítettek abban, hogy a misszió sikeres legyen. Ők mindig is ellenezték azt, amit az atya tesz. Magyar, roma és vegyes hátterű gyermekeket karol fel, otthont teremt nekik, iskoláztatja őket, keresztény neveléssel segíti az életüket.
Ezek egyenként is halálos bűnnek számítanak egy 444-es vagy telexes újságíró szemében, ha a kedvezményezett magyar. Nekik amúgy Csaba testvér is csak egy buta román csuhás. Ebben teljesen biztosak lehetünk. Ők így gondolkodnak.
A felelősség kérdését azonban nem lehet megkerülni. Nem is lehet célja ez senkinek. Egy beteg állat kihasználta a rendszer naivitását, és gyermekeket erőszakolt meg.
Egy több ezer fős alapítvány teljes működését nem képes egy ember menedzselni. Csaba testvér iránti szeretet ide vagy oda, sürgősen változtatni kell a nevelők ellenőrzésének gyakorlatán. A Szent Ferenc Alapítvány túl fontos ahhoz, hogy hagyjuk megrontani az egyház ellenségei és perverz őrültek által.
Az ügy tisztességes kivizsgálásért kiált. Meg kell találni azokat a gyenge pontokat, amelyeken keresztül rossz szándékú emberek férkőzhetnek a gyermekek közelébe.
Ne feledjük azt sem, hogy a román hatóságok is évtizedek óta várják, hogy valamilyen ürüggyel nekirontsanak a katolikus alapítványnak.
Most Böjte Csaba atyának és az alapítványnak a jószándékú magyarok segítségére lesz szüksége. A támadások ugyanis csak egyre erősödni fognak, nekünk pedig erkölcsi kötelességünk megvédeni a sajátjainkat.
Az elkövető? Ha én döntenék a sorsáról, akkor (sokak rosszallására) nem lenne ideje a hosszú bűnbánatra. A szeredai bíróság azonban elégségesnek találta a harminc évet. Annak szurkolhatunk, hogy a rabtársai éreztessék vele annak a bűncselekménynek a súlyát, amit a gyermekek ellen elkövetett.
