Ezen a napon fogja bejelenteni Jakab Péter új pártjának megalakulását

Meglepő időpontot választott a Jobbik szétszakításra az egykori elnök.

Akárcsak 2018-ban, ezúttal is szakadásközeli állapotba került a Jobbik. Akkor Toroczkai László viharos körülmények között távozott, jelentős szeletet hasított ki a szervezetből. A jelek szerint most Jakab Péter tervezi ugyanezt.

Sokan kész tényként veszik, hogy a volt pártelnök Nép Pártján néven fog új politikai csoportot alapítani. A spekulációknak bőven van alapjuk, hiszen a politikus egy ideje látványosan mellőzi a Jobbikot: Facebook-oldalán nem használja a párt nevét, logóját, nem osztja meg a központ üzeneteit, és saját közleményeit a párt sajtóirodája helyett asszisztense küldözgeti ki.

Annyira konkrétnak tűnik a projekt, hogy már a pártalapítás lehetséges dátumáról is megjelentek információk. Jobbikos körökben ugyanis úgy tartják, hogy Jakab augusztus 20-án teszi meg majd a régóta várt bejelentést.

Erről a napról azt érdemes tudni, hogy a magyarság az államalapításról és az államalapító I. István királyról emlékezik meg. Lehetséges, hogy Jakab éppen egy ilyen nemzeti büszkeséggel átitatott, hazafias ünnepen indítaná útjára az új pártját?

 

Már a feltételezés is nagyon bántó!

Ez nagyobb sértés, mintha egyszerre vádolták volna meg  luxusutazással, kokainozással és kurvázással. (bár a házasságon kívüli kapcsolat létesítésében kétségkívül jók a mutatói, értsd: Mamusz – szerk.) A rezsi-bér-szesz szentháromságban mozgolódó neokommunista politikushoz ugyanis annyira áll közel a nemzeti érzés, mint Vlagyimir Iljics Leninhez az emberi jogok. 

Éppen ezért az augusztus 20-i start teljességgel fals információ volt, azt szándékosan terjesztették Kádár Péter Jakab Péter lejáratására. Ahogy megtudtuk, a politikus és csapata adott magának még egy kis időt, és végül egy ideológiailag jóval vállalhatóbb időpont mellett döntött. Így lett a Nép Pártján megalakulásának céldátuma

május elseje.

Információink szerint az alakulóban lévő szervezetben éjszakákba nyúlóan vitáztak az időpontról. Többen november 7-ét, a dicsőséges szovjet forradalom napját preferálták, hiszen álláspontjuk szerint ezzel még egyértelműbbé lehetett volna tenni a párt politikai alapállását.

Ez ellen erős érv volt a dátum közelisége, hiszen három hónap sincs addig hátra. De végül az volt a döntő szempont, hogy május 1-e mégis csak közelebb áll a Néphez. Dülöngélő nemzetközi proletárokat mégiscsak könnyebben lehet megszólítani és behúzni a pártba, mint a csontjózan, forradalmi hevületben lévő leninistákat!

Úgy tudjuk, a rendezvény még szervezés alatt áll, egyelőre a helyszín sincs meg. Bár a szervezeten belül sokan a budapesti Memento Parkot (szoborparkot) erőltetik, Jakab Péter inkább vidéken indítana.

Az viszont fix, hogy hideg virsliből nem lesz hiány a starton. 

Forrás: Facebook/Jakab Péter
Forrás: Facebook/Jakab Péter

Ahogyan meleg sörből és fröccsből sem.

Forrás: Jakab Péter/Facebook
Forrás: Jakab Péter/Facebook Facebook

Természetesen kannás páleszért sem kell majd elmenniük az érdeklődőknek a Tescóba. Azt pedig csak remélni lehet, hogy Jakab állandó koccintó partnere, Pista bácsi is tiszteletét teszi a neokommunista-szervezkedők eseményén.

Forrás: Facebook/Jakab Péter
Forrás: Facebook/Jakab Péter Facebook

A gasztronómiai élmények után érdemes kitérni a programokra is. Az alap, hogy Jakab Péter gyújtóhangú beszéddel készül a nagy dobbantásra. Várhatóan ki fog térni a hazai bérhelyzetre, a melósok embertelen életkörülményeire és a népet sarcoló, rezsicsökkentő kormány ádáz tevékenységére. Úgy tudjuk, a régi-új pártelnök egy meglepetéssel is kedveskedik majd a megjelenteknek: élőben adja elő a kampány alatt írt dalát, az Összefogás Boogie-t.

A szervezők mindenre gondoltak, így a kultúrprogramok szerelmesei mellett a könnyedebb szórakozás hívei is jól fognak járni. A rendezvényen végig lesz állatsarok, ahol a vállalkozóbb szellemiségű gyerekek egyszerre három disznóval játszhatnak. A felnőttek sem fognak unatkozni, hiszen a tervezett menetrend szerint az esti órákban Jakab Péterrel közösen nézegethetik a sertéseket. 

Ha minden jól alakul, akkor a disznókat le is vágják, amit egy fergetegesnek ígérkező taperolós bulival ünnepelnek meg a jelenlevők.

Az érdeklődők kipróbálhatják magukat vidéki emberként is, ugyanis a tervek szerint a helyszínen kiállítanak egy igazi, hamisítatlan traktort is. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy Jakab Péter személyesen fogja bemutatni, hogyan kell dülöngélve kiszállni a járműből. 

Az esemény védnöke egyébként Dobrev Klára, Apró Antal egykor nagyhatalmú kommunista politikus unokája.

Forrás: Facebook/Dobrev Klára

(Ha valakinek esetleg nem tűnt volna fel, akkor egyértelművé tesszük: a cikk a forradalmi erők megosztásának céljából íródott, annak minden sora kitaláció.

Egyedül annyi igaz a fentiekből, hogy Jakab Péter a hazai neokommunizmus első számú képviselője. Ezt a világért sem kérdőjeleznénk meg, főleg, hogy ezért még talán be is perelne minket.)