Sokszor eszembe jut, ha saját életem nagyobb fele és az utánam következő generációk teljes létezése nem a kivívott demokratikus viszonyaink között telne, akkor napjainkban is foroghatna számtalan kamera, amelyik a recski történetekhez hasonló eseményeket rögzíthetne. Ezek alanyai mi magunk lennénk, ki az egyik, ki a másik oldalhoz betagozódva.
Sose felejtsük el Gyurcsány Ferenc 2006-os őrjöngését a Gergényi Péter vezényelte, az 50-es éveket idéző restaurációs kísérletével, az agyba-főbe vert emberekkel, az egy életre megnyomorítottakkal.
Lehet, hogy erős lesz, amit mondok, de a hazai baloldali ellenzékünk szinte kivétel nélkül minden cselekedetéből felrémlenek számomra a recski verőlegények azzal a különbséggel, hogy napjainkban – hála Istennek – nem botokkal, hanem csak szavaikkal és tetteikkel verhetnek, és nincsen módjuk kontrollálatlan ÁVH-s kiskirályokat és királykisasszonyokat játszaniuk.
Ki kell mondani, hogy ezek ugyanazok, mert ha nem így lenne, akkor nem fordulhatna elő, hogy történelmünk során igazolhatóan mindig a rossz oldalt, ahogy napjainkban is a jelenlegi szedett-vedett ellenzékünket választja bárki is közülük.
A fenti gondolatok annak kapcsán jutottak eszembe, hogy már annyiszor, de annyiszor tanújelét adták annak, hogy nem ismernek se Istent, se embert.
Nem is oly régen Varga Judit igazságügyi miniszter asszonyt próbálták meg nemtelen módon lejáratni, azt követően pedig Novák Katalin köztársasági elnökünkbe törölték szimbolikusan a fényesre suvickolt bakancsaikat.
A legfrissebb aljasságuk pedig, hogy a dévai gyermekmentő szervezetet évtizedekkel ezelőtt életre hívó és azóta is működtető vezetőjébe szállt bele páros lábbal az egyik képletes ellenzéki foglár, Varju László.
Belekárogta az éterbe, hogy „Aki szexuális ragadozóknak, pedofiloknak falaz, és odadobja nekik a gyerekeket, az egy morális Mariana-árok legalján ücsörög, ahonnan csak pokolba vezet az út”.
Meg szeretném kérdezni Varju „foglár” úrtól, hogy példának okáért ő, aki Gréczy Zsolt pártbeli „foglártársának” gusztustalan, magamutogató képgyűjteményétől nem határolódott el, a saját maga számára a Mariana-ároknál ismer-e mélyebben fekvő területet, ahol fentiekre tekintettel kényelmesen elhelyezkedhet.
Másfelől csak azért belerúgni Böjte Csabába, hogy rajta keresztül Varju a kormánypárton köszörülhesse a nyelvét, akarom mondani a csőrét, példátlan és méltatlan. Valószínű, hogy Recsk testi és lelki kínzói elégedetten csettintenének a pokolból az utánpótlásuk folyamatosságát látva.
Adódik a kérdés, hogy a konzervatív, hazáját szerető patrióta emberek számára mi lehet vigasz, amikor nap mint nap ellenzéki politikusaink ország és ember gyalázó megszólalásait hallgatják.
Meglátásom szerint Kádár János bomlott elméjű utolsó parlamenti megszólalása, a recski ÁVH-s végrehajtók sorsának alakulása az, ami kapaszkodót jelenthet számukra. Annak a biztos tudata, hogy a bűneivel mindenkinek el kell számolnia.
Recsk gyakorta szadista, emberi mivoltjukat vesztett vezetői és a hivatali ranglétrájuk legutolsó pribékjei is szétesett egzisztenciával, alkoholizmusba menekülve élték utolsó éveiket évtizedeiket. Nekik ez jutott.
Írásom legvégén az egyik recski rab szavait idézem
Én bennem sem gyűlölet, én bennem sem sajnálkozás magam irányában Recsk miatt nincsen. Én mondhatnám azt, hogy az életem gazdagodásának tekintem. Nem hiszem, hogy bárhol olyan élményekben lett volna részem, amelyeket megéltem Recsken. Azóta értem meg, hogy mi az ember.
Bomlott elme, alkoholizmus, a társadalom megvetése, szemben még a poklot is az élete gazdagodásának tekintő fogoly gondolataival. Legyen ez figyelmeztető jel és tanulság mindannyiunk, de elsődlegesen a koronként mindig és mindenben „ugyanazok” számára.
