E sorok írója éppen három évvel ezelőtt döntött úgy, hogy a csíksomlyói búcsú után nem hazamegy, hanem egy Moldova–Dnyeszter Menti Köztársaság körutazással kényezteti magát. Amikor a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium előtti téren vártam a buszt, még nem sejtettem, hogy a kitérő minden egyes perce egy intenzív történelemtudományi fejtágítóval egyenértékű ismerettel gazdagít. Az első és legfontosabb felismerés az volt, hogy
Moldovában több olyan település is található, amelyeket magyarok alapítottak. Magyar zsoldos katonák hozták létre többek között az ország fővárosát, Kisjenőt, azaz Chisinaut, illetve Ghidigis (Hideges), Orhei (Őrhely) településeket is.
Nos, ez a rádöbbenés örvendetes és jogos büszkeségre okot adó élmény, mégsem kapcsolódnak ahhoz a témához, amelyről a cikk valójában szólni fog.
Oroszországhoz. szeretettel?
A térség legfontosabb közelmúltbéli eseménye ugyanis az oroszokhoz és Transznisztriához kapcsolódik, nem pedig a magyarok Kárpátokon túli hőstetteihez.
Ha éppen nem egy másik, a Szovjetunió széteséséhez kapcsolódó rendezetlen területvita miatt folyna véres háború a szomszédunkban, akkor talán örvendhetnénk is annak, hogy megoldás született egy régóta húzódó vitában. Az elmúlt hónapok történéseinek fényében azonban a Transznisztriához hasonló területek ide-oda vándorlása komoly szorongást kelthet Európa minden polgárában.
Kacskaringós Történelem
Az események megértéséhez tudnunk kell, hogy a Dnyeszter Menti Köztársaság története a Szovjetunió szétesésével vette kezdetét. Amikor a kommunista szuperbirodalom a bomlás jeleit mutatta, a moldáviai románok elérkezettnek látták az időt, hogy a szovjet tagköztársaság területét románosítsák. Az országban lakó orosz, ukrán és gagauz polgárok azonban joggal érezték fenyegetésnek a román nacionalisták fellépését, mivel az az erőszakos elrománosítás irányába mutatott. Egy idő után mindennapossá váltak a nemzetiségek közti incidensek, a románok pedig még a kisebbségek elűzését is kilátásba helyezték.
Moldova orosz többségű részén azonban 1990. szeptember 2-án kikiáltották a Dnyeszter Menti Köztársaságot, amely az akkor még létező Szovjetunión belüli autonóm köztársaságként határozta meg magát. Bár az akkor hatalmon levő szovjet elnök, Mihail Gorbacsov rendeletben semmisítette meg a szakadárok döntését, ennek ellenére a különválás tartósnak bizonyult. Tartósabbnak, mint Gorbacsov hatalma.
A románok úgy érezték, hogy az oroszok cserben hagyták Dnyeszteren túli testvéreiket, így elérkezettnek látták az időt, hogy birtokba vegyék a szakadár területet.
Moldova megtámadta a Dnyeszter melléki oroszokat. Az invázióban részt vettek romániai önkéntesek is, velük szemben álltak fel a Dnyeszter melléki oroszok, a hozzájuk csatlakozott kozákokkal, ukránokkal és oroszországi oroszokkal. A hatalmas mennyiségű szovjet fegyverkészletnek köszönhetően, amely a Dnyeszter menti területen maradt, az orosz kisebbség vissza tudta verni a románok támadását. Pontosabban fogalmazva nemcsak ellent tudtak állni, hanem
végül úgy elverték a románokat, mint a kétfenekű dobot.
A békekötésre 1992. július 21-én került sor, melynek értelmében Moldova lemondott a Dnyeszteren túli területek ellenőrzési jogáról, a de facto állam függetlenségét azonban nem ismerte el. A béke tartósságát viszont mintegy 3000 orosz katona garantálja, az országrész pedig saját hadsereget is felszerelt területvédelem biztosítására.
A különállásra jellemző, hogy Moldovának saját leje, Transznisztriának saját rubelje van. Mindemellett párhuzamos intézményi hálózatot is működtetnek.
Az elmúlt évek folyamán többször felmerült Treasznisztria hazatérésének a kérdése. 2006. szeptember 17-én népszavazást is tartottak a terület hovatartozásáról, melynek során a résztvevők 97 százaléka az Oroszországhoz történő csatlakozásra szavazott. A voksolásnak azonban nem lett semmiféle következménye, legfeljebb annyi, hogy az érdekelt felek megbizonyosodtak arról, hogy a szóban forgó terület lakossága melyik irányba fordítja tekintetét, ha az anyaországról van szó.
Ez még akkor is így van, ha a felmérések szerint Transznisztria lakosságának 32 százaléka román nemzetiségű, és mindössze 30 százaléka orosz. A két nemzetrészen kívül még 28 százaléknyi ukrán is él a Dnyeszteren túli területen.
Etnikai kérdések
Az etnikai kérdés azonban sokkal bonyolultabb annál, minthogy egy népszámlálás adatai alapján messzemenő következtetéseket lehetne levonni.
Tudniillik Moldovában és Transznisztriában rengeteg olyan orosz nemzetiségű polgár él, akik a román útlevél megszerzése érdekében románnak vallják magukat, valójában azonban orosz identitásúak. Az uniós okmányok vonzereje elegendő arra, hogy a moldovaiak és a transznisztriaiak egy része románnak vallja magát.
Transznisztria lakosai ugyanis minden további nélkül kaphatnak moldovai dokumentumokat, onnan pedig egy ugrás annak megvallása, hogy ők valójában románok.
Emellett azonban még a román nemzetiségűek körében is meglehetősen erős az orosz kötődés, Moldovának minden szegtelet olyan erővel sugározza vissza a szovjet örökséget, mint a csernobili blokkok sérült részei. Moldovában gyakorlatilag mindenki beszél oroszul, románul ellenben nem feltétlenül.
Ezzel együtt mindkét területre igaz, hogy gazdaságilag is ezer szállal kötődik Oroszországhoz. Moldova pénzarisztokráciája is jórészt Moszkvához hű, nem pedig Bukaresthez.
Feltámadt Orosz álmok
A 2006-os szavazás érvényesítésére pedig most érett meg az idő. Legalábbis Moszkva szerint. Mert azt tudni kell, hogy egy ilyen súlyú kérdésben nem a tiraszpoli vezetés dönt, hanem a moszkvai. Oroszországból most kapták meg az utasítást arra, hogy megkezdhetik a hazatérést, a két terület újraegyesülésének folyamata elindulhat. Európa keleti fele egy újabb exklávéval gazdagodhat.
Hogy mit jelent ez az orosz–orosz egymásra találás a jelenleg is zajló háborús konfliktus tekintetében? Nos, Putyin és tanácsadói minden jel szerint úgy döntöttek, hogy egy újabb remek fejtörővel szórakoztatják Európa vezetőit.
A nyugat elemzők előrejelzései ellenére, az oroszok nem vonulnak vissza, nem készülnek kapitulációra, nem azon törik magukat, hogy minimalizálják a veszteségeiket.
Inkább Transznisztria irányából is szélesítik a frontot.
Amennyiben az orosz hadicélok teljesülnek, Transznisztriát korridor kötheti össze az orosz szárazföldi területekkel. Herszon és környéke most orosz kézen van, ha az előrenyomulás folytatódik, az orosz csapatok hamarosan elérhetik a transznisztriai határt.
A Baranya megye méretű terület stratégiai jelentősége pedig nem elhanyagolható. Orosz szempontból fontos hídfőállás Románia és Ukrajna közé ékelve.
Románia pedig joggal érezheti a nyakán az orosz medve jeges leheletét. Oroszország hivatalosan is visszatért Besszarábiába.
A háború lezárása után pedig jó eséllyel egy Kalinyingrádhoz hasonló exklávé létesül a román határ közelében, amely arra emlékezteti román felebarátainkat, hogy egy nap hatalmas árat kell fizetniük azért, mert országukat amerikai támaszponttá alakították.
