Az év első komoly csapásaként Niederházy Tivadar, VII. kerületi polgármester rögtön nekitámadott a még a saját szavazóbázisának igen jelentények részét képző heteroszexuális fehérekre, rémisztő képződményeknek nevezve őket.
Az ATV baráti levegője nyilván megtéveszthette, és elfelejtette, hogy nem sátánszeánszra jött, hogy a vöröslőszemű kecskebak segítségét kérje Orbán ellen, hanem élő adásban van, amit mások is nézhetnek akár. Szerencsére ez az apró kis málőr nem rengette meg hatalmát, és az önkormányzat épülete alatti bitcoin-mezők szépen kimerítődtek. Nyilván rászólhattak, hogy kicsit húzza meg magát, de hátha majd az újévben akítvabb lesz.
Vannak azonban, akikre nem lehet rászólni ilyesmit, hiszen igazi ellenzéki Duracell-nyusziként mennek előre orral a betonfalban.
Kedvenc Ákosunk ezt az évet is szép eredményekkel zárta, kedvenc doktor Házelnökünk pedig ugyanúgy a sarkában volt, és olyan büntetéseket szabott ki rá, mintha Besenyő Pista bácsinak megtiltanák, hogy hülyeségeket beszéljen. Na, jó. Ez nyilván teljesíthetetlen lenne mindkét esetben, de legalább annyit elért, mintha kicsavarta volna Besenyő kezéből a kolbászt és a minyont.
Gyorsan evezzünk vissza önkormányzati vizekre! A tavalyi nagy ellenzéki győzelem egyik legkellemesebb hozadéka, hogy végre a szakértelem került velük kormányra, és a különféle fővárosi önkormányzatoknál szétszórt idiótáik a legkülönfélébb mentális zavarokat tudják szórakoztató formában megmutatni a nagyközönség számára.
Nektek is feltűnt, hogy a liberálisok annyira kevesen vannak, hogy időnként kénytelenek több szerepet vinni egyetlen karakterrel? Amikor nincs Hócipő, akkor mennek a számítógépek Erzsébetvárosban. Amikor az újbudai önkormányzatban nem kell alpolgármesterkedni, egyből jut kotnyeles riporter a Karmelita elé. Amikor Mérő László nem mond valami nagyon okosat, akkor Konok Péter mond.
Talán az se lehet véletlen, hogy a ferencvárosi Clark Kent nem szemüveggel álcázza újságírói kamaállását, hanem hosszú parókával az önkormányzatit...
És, ha már újságírói kamaállás. Ne feledjük, hogy ez volt az az év, amikor megszűnt az Index! Na, jó, Index persze maradt, de a sajtószabadság szűnt meg, hogy jövőre megint megszűnhessen egy kicsit.
Az indexesek meghaltak, mégis túlélték. Mostantól függetlenül folytatják azt, amit állítólag eddig is függetlenül csináltak, csak veszélyben volt.
Független médiából nemcsak hazánkban, de a tengerentúlon sem volt idén hiány. Az objektivitás jegyében sikerült egy kicsit jobban drukkolniuk Bidenért, mint ahogy négy éve Hillaryért drukkoltak.
Természetesen közben végig megőrizték a kiegyensúlyozottságot, mert ez BBC-norma. Elfogultsággal vádolni őket legalább akkora koholmány lenne, mintha azt állítanánk, hogy a demokratákra halottak is szavaztak.
A tengerentúli média azért nemcsak odaát, de néha itt is szórakoztatott bennünket aranyos pillanatokkal.
A külkapcsolatok legönzetlenebb gyógypedagógusa most is dolgozhatott rajtuk, kemény társadalmi munkában elmagyarázva nekik, hogy amit magyarországi súgóik hazudoznak nekik, azt még ők se nevezik igazságnak.
Hogy ne csak mindig a csúnya politikáról legyen szó, volt idén még magaskultúra is!
DrMáriás számos remekművel gazdagította idén a gyűjteményt. Termékeny 2021-et kívánunk Művészúr számára! <3
Belpesten volt még valami blokád. A nemzet zenebohócnövendékei ostrom alá vették saját épületüket, és az ostromot csak a járvány, valamint a kormány járványügyi intézkedései tudták megtörni.
Ez természetesen a mindenkinél okosabb, valódi polgári konzervatív éttermiségnek is szemet szúrt, nem is hagyták szó nélkül.
Kicsit józanabb munkáséttermiségük meg fogta is a fejét, hogy ennyi ésszel hogy lehet valaki ennyire buta...
Az év kulturális híre volt még, hogy a normáiról híres BBC mostantól nem tekinti normának azt a sorozatot, amit régen gyártott a BBC. Mindenféle nácik voltak benne, ami egyetlen német ember számára sem vicces!
Illetve vicces, ha a német ember erre írásos parancsot kap a feljebbvalóitól.
A német köztévé sárgacsillagos vidámműsorán nincs az az alsóbbrendű keleti, aki ne kapott volna kedvet egy jó kis jogállamiságra, vagy melegházasság-bevezetésre.
Hogy doktor Miniszterelnök Úr mekkora zseni, azt jól mutatja, hogy rendszeresen legyőzi ugyan a németeket, de sosem mulasztja el felhasználni belőlük azt, ami igazán értékes.
Külön öröm, hogy a németek nagyon kevés jótulajdonsága a magyarországi liberálisok számára a legirritálóbb. Hurka és nagymacskáról elnevezett überpanzerek.
A magyarországi liberálisok pedig egyetlen dologgal vigasztalódhattak idén. Azzal, hogy már nincsenek egyedül!
Nagy harc lesz a miniszterelnökjelölti címért köztük.
Erre pedig egyértelműen a legesélyesebb Szemlőhegy Jules Winnfieldje.
Milyen szerencse, hogy mások szemlőhegyi villáját nem kérné el egy kis lakhatásra. Ja, bocs, nemide!
És hogy a végére hagyjuk az év legédesebb eseményét, következzen a magyar csoda-foDballősz!
Jó szar érzés lehet ilyenkor ellenzékinek lenni. Egy életet feltettél arra, hogy sosem lesz jobb a stadionoktól. Aztán lettek stadionok is, meg jobb is lett.