Február 7-et írtunk, amikor az orosz támadás még hetekre volt, de Joe Biden érdekes módon már ekkor az Északi Áramlat megszüntetésével fenyegetőzött, ha az bekövetkezik. Természetesen ez sem ad okot a gyanakvásra, hogy az Egyesült Államok benne volt a háború kirobbantásában, merő véletlen, ami történt.
Maradjunk még egy kicsit az ominózus február eleji sajtótájékoztatónál, ahol Biden belengette, hogy képesek lennének elzárni az Áramlatot. Egy újságíró megkérdezte tőle, hogy mégis hogyan tervezik, ha az Németország fennhatósága és ellenőrzése alatt áll? A válasz erre mindössze egy gúnyos mosoly és egy rövid megjegyzés volt, miszerint
megvannak rá a módszereink.
Aztán alig három hét múlva megkezdődött az invázió, és vele együtt begyűrűzött az az energiaválság, ami hamarosan, nagyjából két hét múlva – a fűtésszezon kezdetével – minden családi ház ajtaján ott fog kopogtatni. Az Egyesült Államok persze készen állt erre. A brüsszeli atlantista lobbi azonnal áterőltette az energiaszektort érintő szankciókat, amiket a tagállamok képviselői a morális autofelláció közepette úgy fogadtak el, mintha nem volna holnap. Csakhogy van.
Elértük az őszt, letelik az első Oroszország elleni csomag kifutási ideje, és egyelőre annyit látunk, hogy az orosz tankokat nem ezek fordították meg, és egyre több a tüntetés a brüsszeli elit politikája ellen. Ezek pedig egyáltalán nem putyinista megmozdulások, hanem egyszerű átlagos civilek próbálnak felszólalni azért, hogy talán mégse fagyjunk meg a télen.
Novemberben meglátjuk, vajon sikerül-e elérni, hogy az energiahordozókat érintő büntetések kikerüljenek az újabb pakkból, de addig azért Amerika sem tétlenkedik. Persze inkább kérdezném, a sajtópert elkerülve, hogy Amerika tétlenkedik-e.
A fentiek fényében mindenki döntse el maga, hogy vajon kinek volt érdeke az Északi Áramlatot ért robbantásos szabotázs, mikor az LNG ára az egekben, a dollár pedig sosem látott magasságokban.
