A Politico egyik legutóbbi háborús cikke szerint Putyin az élelmiszert, az üzemanyagot és a műtrágyát használja az Ukrajnát felfegyverző és Moszkvát szankciókkal sújtó nyugati országok megbüntetésére. Pontosabban fogalmazva ezeknek a termékeknek az elvonásával válaszol a nyugati országok által kivetett büntetésekre.
A liberális portál szerint ennek következtében Európa az „utolsó nyarát” éli, az orosz tél bekövetkeztével hosszú és keserves időszak elé néz kontinensünk lakossága.
Az orosz-ukrán háború Európa egész területén éreztetni fogja hatásait. Az élelmiszerárak emelkedése, a gázhiány, a gazdaság romló teljesítménye jelentős kihatással lesznek a mindennapi emberek mindennapi életére. A háború elhúzódásával pedig egyre magasabb lesz az ár, amit Európának meg kell fizetnie.
Ha pedig a Politico elkezdte a nyugati országokat felkészíteni a fekete leves fogyasztására, akkor okkal aggódhatunk a jövő miatt. Az említett lap ugyanis egyike azoknak, amelyek a háborús lelkesedés fenntartásának fáradságos feladatát hivatottak végezni.
Normál esetben a "hamarosan áttörünk, a bátor ukrán katonák már szabad szemmel látják a Kreml tornyait" hangulatú és tartalmú cikkeket kéne közöljenek. A hangsúlyváltás bajt jelez. Most kéne visszafordulni a jégverembe vezető zsákutcából!
Nem csak fázni fogunk, hanem jó eséllyel munkahelyek százezrei szűnnek majd meg, a szegénység ott is megjelenik majd, ahol eddig csak a régi idők históriájából tudhatták, hogy milyen az a nélkülözés.
Az ukránok fegyverben tartása, élelmezése, a menekültek ellátása, az ország működtetésének a biztosítása pénzbe fog kerülni. A szükséges összeget pedig nem a FED nyomtatja majd ki az ukránok számára, hanem ahogy eddig is, főként az európai szolidaritás feladata lesz az oroszok elleni szent háború finanszírozása.
Félreértés ne essék, a szolidaritást fontosnak gondoljuk, a menekülőket meg kell segíteni. Azonban az nettó baromság, hogy azért támogassuk az ukrán hadigépezetet, hogy minél tovább kitartsanak, aminek következtében egyre több áldozatról kell gondoskodnunk az orosz előretörés miatt.
Az európai gazdasági növekedés nem képes finanszírozni a kiadásokat. Többe kerül a háború, mint amennyit megtermelünk. És ez még korántsem minden.
Amennyiben mindez önmagában nem lenne elég, javarészt a háborúnak köszönhetően globális élelmiszerválsággal is szembe kell néznie az emberiségnek. A népes, szegény országokat újabb próba elé állítja a gabonahiány, milliók számára az egyetlen kézenfekvő válasz ezúttal is az elvándorlás lesz.
Egyetlen afrikai vagy közel-keleti ember sem akar éhen halni vagy hagyja éhen halni a gyermekét azért, mert Európa keleti felén az oroszok összekaptak a kisoroszokkal a majdnem 100 százalékban oroszok által lakott, eredetileg Oroszországhoz tartozó földterületek birtoklási joga felett.
Az európai termelőket sújtó aszály, a koronavírus okozta gazdasági fennakadások Kínában és a nyugati világban, az ellátási láncok kibillenése önmagában elég okot adna arra, hogy aggódjunk a közeljövő miatt, a háborúval és az oroszok elleni szankciókkal terhelve azonban ez a nehezék sokkal súlyosabb annál, mint amit Európa megbír.
A gazdaságok nehezen viseli az energia-áremelkedést, minden elérhető energiahordozónak egekbe szökött az ára Európában. Ismétlem, csak és kizárólag Európában.
Sokáig azt hittük, hogy mi magyarok, a sikeres keleti politikának köszönhetően megússzuk a válság java részét. Tévedtünk, ez az örvény mindenkit magával ránt Európában. Pláne, ha a kontinens vezetői között tucatjával vannak olyanok, akik ideológiai okokból gyűlölik a magyarokat.
Miközben mi az öreg kontinensen tusakodunk, Amerika és Kína köszönik szépen jól vannak, a gázár csak az európai energiatőzsdéken szökött az egekben.
Mindeközben Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb olajexportőre több mint kétszeresére növelte az Oroszországból vásárolt olaj mennyiségét az utóbbi néhány hónapban. Az orosz olaj olcsó (!), így a szaudiak az országuk igényeinek kielégítésére is az orosz olajat használják, a saját készleteikből felszabaduló többletet pedig drágábban tudják értékesíteni.
Közben Kína, India és számos afrikai és közel-keleti ország szintén növelte az orosz vásárlásaikat. A világ szinte dúskál az olcsó energiahordozókban, miközben Európa attól retteg, hogy a most következő télen a lakossági igényeket ki tudják elégíteni.
Azt azonban nem lehet mondani, hogy senki nem figyelmeztetett a tévesen kalibrált szankciós politika kockázataira. A magyar kormány és számos tekintélyes közgazdász és elemző leírta már, hogy a szankciók bevezetésével Európa önmagát lövi lábon.
Mindemellett Philip Pilkington széles körben elismert közgazdász és befektetési szakember arra figyelmeztet, hogy Kanada bejelentette, felrúgja az oroszok elleni szankciókat egy gázturbina átadása miatt, amely az Északi Áramlat-1 működtetéséhez nélkülözhetetlen.
A lépés egyértelmű jelezés arra nézve, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók szükség esetén felrúghatóak. Aki rendelkezik a megfelelő helyről érkező jóváhagyással, az megteheti, hogy fittyet hány a szankciókra.
Ez a "kivételezés" a nyugat kiszolgáltatottságát és gyengeségét is jól jelképezi. A Kreml ugyanis képes arra kényszeríti Európát, hogy nyilvánosan megszegje a saját maga által szentesített szankciókat.
Az oroszok legyőzéséről szőtt álomból keserű lesz az ébredés. Mármint nekünk, európaiaknak. Amerikát nem igazán érinti a kérdés, Kína pedig megerősödve jön ki a nyugati fiaskóból.
Ezek után már csak azt kell megkérdezzük magunktól: Miért rohanunk még mindig teljes erővel a falnak? Ki kényszerít minket erre?
