Mielőtt bárki megvádolna valamilyen ellenességgel, le szeretném szögezni, hogy nagyon szeretem az állatokat. Az gondolom, hogy az állatoknak is vannak jogaik, az állatkínzás büntetési tételének a szigorítását pedig maximálisan támogatom.
Az Isten úgy teremtette a világot, hogy az ember uralkodjon az állatokon, ez azonban főként az irántuk való felelősséget jelenti.
Nem kínozhatjuk, és nem zsákmányolhatjuk ki az állatokat. Még azokat sem, amelyeket haszonállatként tartunk. Mindezek mellett azonban azt vallom, hogy az emberi élet a legfontosabb és a legértékesebb.
Az emberi élet elsőbbséget élvez az állatokéval szemben. Mármint normális esetben így kellene lennie.
Ez azonban a nyugati világban egyáltalán nem ilyen egyértelmű. Az állatvédő törvények sokkal szigorúbbak, mint a gyermekvédelmi törvények, a kiscicák fokozottabb védelmet élveznek, mint a kisgyerekek.
A magzati élet védelmét pedig semmilyen módon nem lehet az állatjogokkal összemérni, a magzatnak gyakorlatilag semmilyen joga nincs. Ez az új világ morális álláspontja:
Egy anyaméhben levő gyereket következmények nélkül meg lehet ölni.
Nemrég írtam egy pedofília iránt érzékenyítő filmről, hogy az alkotók szintén semmilyen következménnyel nem kell számoljanak, amiért a gyermekekre vadászó szörnyek iránt ébresztenek rokonszenvet a nézőkben. Ezzel szemben biztosan kijelenthető, hogy egy beteges állatkínzóról nem lehetne ilyen filmet készíteni anélkül, hogy valamelyik állatvédő szervezet ne kapná le a tíz körméről az alkotókat, a színészeket, a forgalmazókat, a producereket.
Hogy az állatok védelme előbbre való a nyugati kultúra számára, mint az emberé, arra a katasztrófába fulladt afganisztáni kivonulás szolgáltatott újabb bizonyítékot.
„200 kutyát és macskát mentett ki Kabulból egy brit férfi” – szólt az örvendetes hír, mely bejárta a teljes ballib médiahálózatot.
A történet dióhéjban annyi, hogy egy brit férfi állat menhelyet tartott fenn Kabulban, Afganisztán fővárosában. Amikor aztán a nyugati haderő kivonulása után veszélyessé vált a terep, a menhely tulajdonosa a Bárka Hadművelet fantázianévre keresztelt program keretében kimentette a kóbor állatokat. Ahogy azonban a népnyelv mondja:
Jézus koporsóját sem őrizték ingyen.
A négylábúak kimentésére egy tehergépet kellett béreljenek, amelynek a költsége 145 600 fontba, azaz majdnem 60 millió forintba kerül.
A szükséges összeg meglepően hamar összejött, köszönhetően a rengeteg nyugati cicabarátnak. Szóval egy történet, aminek boldog vége lett. Minden kiscica és kutyus megmenekült az őket fenyegető talibánok bosszúja elől.
Az állatmenhely afgán alkalmazottait ugyan nem sikerült kimenteni, illetve a britek még legalább 1100 evakuálásra jogosult afgánt kell kimenekítsenek Kabulból. De legalább a kisállatok jól vannak.
Ki törődik azzal, hogy ezrek vannak még életveszélyben Kabul környékén, hogy több száz fős menetek haladnak a határ felé, hogy valahogy meglépjenek a tálibok elől?
Például egy egészséges erkölcsi érzékkel megáldott ember.
És jó az Isten, mert van ilyen ember. Afganisztánban megméretkezett egymással az ószövetségi moralitás az új világ erkölcsiségével. Mindenki döntse el, hogy melyik a kedves a számára, hogy melyik alkalmas arra, hogy az emberi közösségeket, az egyének cselekedeteit irányítsa.
Erre az összeméretkezésre úgy került sor, hogy amúgy nem keltettek körülötte túl nagy lármát, észre sem vette senki.
Tudniillik az történt, hogy miközben az állatbarátok vagyonokat költöttek arra, hogy kimentsék a védenceiket, Moshe Margaretten, egy háredi zsidó férfi azért mozgatta meg az egész világot, hogy az utolsó afganisztáni zsidót kimenekítse szorult helyzetéből. Akit érdekel a teljes történet, az olvassa el itt.
A haredi férfi, egyetlen hitsorsosáért is hajlandó volt erőfeszítést tenni. Nem több ezer emberért, hanem akár egyetlen egyért is. Persze nem azt kell ezen érteni, hogy ilyen szűkkeblűen volt szeretettel az embertársai felé, csak annyit, hogy már egyetlen lélekért is megmozdult, ha szükség volt rá.
Végül a mentőakció különböző okokból nem járt sikerrel. A mentés vezetője azonban kapcsolatba került más bajban lévőkkel, többek között az afgán női labdarúgócsapat tagjaival is. Nos, ezeket az embereket tényleg valódi veszély fenyegette a tálibok előretörésétől. Ezért a helyszínen levő mentő-vállalkozó megkérdezte a vallásos zsidó férfit, hogy fizetne-e azért, hogy kimentse a női labdarúgókat.
A válasz természetesen igen volt, mindössze néhány órát kért, hogy a közösségétől elegendő pénz gyűjtsön a projekt költségeire.
Egy nap alatt 80 ezer dollárt (közel 24 millió forintot) gyűjtött össze a brooklyni zsidó közösség. Ebből az összegből, tehát az állatok kimentésére szánt pénzmennyiség feléből kimentettek néhány focistát, egy bírót, egy ügyészt és ezek egész családját.
Összesen 23 embert sikerült megmenteni a tálibok bosszújától.
Nem, nem vagyok migránssimogató. Ezek igazi menekülök, ezeket kell segíteni. Mindenki a saját részét, akikkel kapcsolatban volt, akikkel kint együtt dolgozott. Át kell őket menekíteni az első biztonságos országba. Ez így normális.
A magyarok elvégezték a házi feladatot. Kimentettük azokat, akik segítették a magyar misszió munkáját. Az említett zsidó férfi pedig még egy adag szorgalmi feladatot is megoldott. Áldja meg érte az Isten!
Hogy a liberális fősodor? Ők most éppen a terrorizmus gender alapú megközelítését sürgetik a terrorizmus elleni harc érdekében, emellett állatokat mentenek, vagy az LMBTQ fronton vívnak háborút, a nagyvállalatok vezetésében kényszerítik ki a szexuális kisebbségek arányos képviseletét. Szóval nincs elegendő erőforrás a célpontban levő afgánok megsegítésére.
Fogadja be őket Európa!
