Miután idén tavasszal a koronavírus okozta pandémia harmadik hulláma elérte az európai kontinenst, a tagországok nagyrésze már türelmetlenül várta, hogy a legalább egy éven át tartó brüsszeli ígéretek, amelyek a „közös védekezés” jegyében tízmilliós vakcinaszállítmányok szétosztásáról szóltak, végül valóra válhassanak.
Az uniós vakcinastratégia gyakorlati lebonyolítójaként Stella Kyriakides egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős biztos lett kijelölve, aki az uniós bürokratákhoz hasonlóan, szintén grandiózus jövőképekkel kecsegtette a tagországok vezetőit.
Azonban ahogyan azt már a gazdasági, valamint a migrációs válság kapcsán is láthattuk, a brüsszeli vízfej ezt a krízist sem tudta összehangolt, transzparens és professzionális módon kezelni.
Ugyanis hamar kiderült, az uniós vakcinastratégia egyáltalán nem számol a nagy mennyiségben elérhető és fajlagosan olcsóbb keleti vakcinák egyikével sem, ehelyett olyan, szinte kényszermegállapodásnak tűnő szerződéseket kötött olyan nyugati gyógyszergyártókkal, amelyek sem a leszállítandó mennyiséget, sem pedig annak határidejét nem voltak hajlandók konkretizálni. Így fordulhatott elő, hogy Európa egyik legnagyobb egészségügyi büdzséivel rendelkező országai, mint Németország és Franciaország, hetekig-hónapokig vakcinahiányban szenvedtek, míg például Magyarország, amelyik szemfüles módon megkerülte Brüsszelt, a keleti vakcináknak köszönhetően az uniós átoltottsági verseny élmezőjébe került.
A látványosan akadozó és financiálisan kifejezetten hátrányos vakcinabeszerzés felelősét, a ciprusi görög származású Stella Kyriakides uniós biztost hiába kérte számon számtalan tagország a kialakult helyzet kapcsán, mind Kyriakides, mind pedig a brüsszeli csúcspolitikusok valamennyi tagjai hárítólag reagáltak.
Mi több, uniós berkekben az ügyben is kollektív csend uralkodott, miszerint ekkora kínálati hiány esetén, ki és miért döntött úgy, hogy kategorikusan elutasításra kerüljön az orosz, valamint a kínai oltóanyagimport lehetősége, kivéltképpen annak tudatában, hogy mindkét vakcina kapcsán átfogó dokumentáció, valamint minőségi garanciák álltak rendelkezésre.
Az unió számára kellemetlen kérdésekre azonban meglepő helyről érkezett reakció, amely ha hivatalos válaszként nem is volt értékelhető, az európai állampolgárok számára mégiscsak irányadóként szolgált: görög sajtóértesülések szerint valamilyen kifürkészhetetlen oknál fogva
éppen egy olyan közösen tulajdonolt bankszámlára érkezett megközelítőleg 4 millió eurónyi pénz, amelyet Stella Kyriakides és férje, Kyriakos Kyriakides neve fémjelez.
A ciprusi számvevőszék információira hivatkozva a sajtó szerint az állami tulajdonban lévő Ciprusi Szövetkezeti Bank révén érkezett meg a Kyriakides házaspár számlájára az összeg. Mindez pedig azért számít közérdekű adatnak, mert a Szövetkezeti Bank az elmúlt évek során több ízben is szanálás alá került, ennél fogva a számvevőszék hivatalból vizsgál minden olyan nagyarányú pénzmozgást, amelyet ún. politikailag kitett alanyok számára folyósítanak. A számvevőszék magát a tranzakciót is vizsgálta, amelyet „fokozottan visszásként” jellemzett, ugyanis annak jogcíme hitelként szerepelt annak dacára, hogy a vagyonbevallásuk szerint sem a „vakcinabiztos” Stella Kyriakides, sem pedig a férje nem rendelkezett olyan tőkegaranciákkal, amelyek egy ekkora összegű hitelkonstrukciónál a hitelező részéről megkövetelendők lennének.
S bár az eset kapcsán mindkét érintett fél megszólalt, érdemi választ a házaspár egyik tagjától sem kapott a közvélemény arra vonatkozóan, hogy a 4 millió euró eredetileg honnan és miért került a tulajdonukba.
Stella Kyriakides elmondása szerint ő névlegesen nem érintett a pénzmozgásban, míg férje szerint minden pénzügyi ügyletét a hatályos jogszabályok szerint intézi, így erről az ügyről sem kíván részletekbe menően nyilatkozni.
A passzív korrupció minden tünetét produkáló pénzmozgás híre természetesen több nagyobb médium figyelmét is felkeltette. A görögön kívül a holland, valamint a lengyel sajtó is foglalkozott a Kyriakides család 4 millió eurós, fedezet nélküli hitelkonstrukciójával, azonban érdekes módon az üggyel kapcsolatos tudósítások nagyrészt akkor szűntek meg, amikor Brüsszelt pellengérre állították a tagországok azzal kapcsolatban, hogy egyrészt miért kötött drágább és hátrányosabb helyzetű szerződéseket olyan nyugati gyógyszergyártó cégekkel, amelyek egyes unión kívüli országoknak – Nagy-Britannia vagy Izrael esetében - alacsonyabb áron, hamarabb ígért szállítmányozást, másrészt miért blokkolják továbbra is a keleti vakcinák importját.
Az európai közvélemény ekkorra már joggal feltételezhette azt, hogy valószínűsíthetően szoros összefüggés állhat a „vakcinabiztosnak” juttatott 4 milliónyi euró, az erőltetett keleti vakcinaimport blokkolása, valamint Kyriakides látszólag érthetetlen nyugati gyógyszergyártó cégek melletti kiállása között.
E vélekedést támasztja alá az a nyugati sajtóban látott jelenség is, mely szerint mire Brüsszel – a várakozásokhoz képest több hetes csúszással bár, de - bejelentette az 1,8 milliárd dózist leszállító Pfizer-BioNTech-el kötött uniós szerződést, Kyriakides ügyével már sem az unióban, sem pedig a világsajtóban nem foglalkoztak.
Furcsamód, a látszólag a piaci előnyük megtartása okán, egyértelműen a nyugati gyógyszergyárak által megvesztegetett uniós „vakcinabiztos” pozíciója Brüsszelben egyetlen pillanat erejéig sem rengett meg, mi több, semmilyen hivatalos vagyonosodási vizsgálatnak nem vetették alá sem őt, sem a férjét. Ráadásul mindez annak tudatában maradt el, hogy Kyriakides egészségüggyel kapcsolatos praxisának múltjában rendre felbukkantak olyan pénzügyi támogatók, mint a Pfizer, az AstraZeneca, valamint a Johnson and Johnson, amelyek a nyugati vakcinapiac legfajsúlyosabb szereplői.
Ahogyan sok múltbéli gyanús eset kapcsán, úgy a mostani botránnyal összefüggésben sem véletlen érzik valószínűleg úgy Európa állampolgárai, hogy Brüsszelben valami ismét „erőből” lett lesöpörve, eltakarva, elhallgatva.
A kérdés csupán az, hogy ilyenkor miért nem hangosak a jogállamiság, a transzparencia, valamint a demokrácia önjelölt védelmezői, a nagy nyugati újságok, hetilapok, valamint internetes hírportálok?
A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője
