Az ukrán titkosszolgálati és antikorrupciós ügynökség emberei nemrégiben egy dollármilliós csalás ügyében kezdtek el nyomozni. A gyanú szerint magas beosztású állami hivatalnokok nemzetközi humanitárius segélyekkel éltek vissza. Egy nyomozó a sajtónak elárulta, hogy Zaporizzsja megyében 22 tengeri konténer, 389 vasúti vagon és 220 kamion rakományát „magánosították”, a feltételezett elkövetők között található régió katonai kormányzójának helyettese és a helyi önkormányzat titkára is.
A nyugati segélyszállítmányok a szükségben szenvedő lakosság, a menekültek és az ukrán hadsereg egységeinek járt volna. A nyugati média szünet nélkül azt zengi, hogy a pénz és a tárgyi adományok milyen sokat jelentenek a háború áldozatai és a fegyveres erők tagjai számára.

Az ukrán államvezetés emberei azonban úgy döntöttek, hogy a jól ismert közgazdaságtani tételt, miszerint nincs ingyen ebéd, a gyakorlati politikában alkalmazzák.
Így történt meg, hogy az adományok végül a boltok polcain landoltak. A hadsereg és a nélkülözők ellátását úgy is meg lehet oldani, hogy közben az állami közigazgatás vezetői is jól járnak. A gyermektápszereket így nem ingyen prédálták el a szegény, éhező gyermekek számára, hanem inkább pénzért értékesítették azt, hogy a csöppségek nehogy egy olyan torz és hamis világképpel nőjenek fel, hogy az ételt ingyen adják.
A nyomozóhatóságok közlése szerint a szálak a legmagasabb politikai körökig is elérhetnek. Ez pedig nem okoz semmiféle meglepetést azok számára, akik akár felületesen is ismerik az ukrajnai viszonyokat. Tudnivaló ugyanis, egy-egy hivatal elnyerésének az a feltétele, hogy a jelölt egy még magasabb polcon levő hivatalnok támogatását élvezze. Aki aztán azzal hálálja meg a segítséget, hogy a korrupciós pénzek egy bizonyos hányadát továbbítja annak, akinek a pozícióját köszönheti.

Korábban is érkeztek hírek hasonló bűncselekményekről. Néhány hónapja egy Ivano-Frankivszk megyei képviselőről derült ki, hogy az adófizetés megkerülésével importált terepjárműveket Ukrajnába, azt ígérve, hogy azokat a harcoló alakulatokhoz akarja eljuttatni, végül mégis inkább jó pénzért értékesíttette a járműveket. Csernovci megyében pedig a helyi önkormányzat alelnöke az adományba kapott mentőautókat értékesítette magánegészségügyi intézményeknek.
A napokban kirobbant botrány kényelmetlenül érintheti Zelenszkij államfőt is, mivel pártjának magas beosztású hivatalnokainak viselt ügyeiről valószínűleg végig tudomása volt. Ám jó eséllyel nem volt oka szemrehányást tenni az adománytolvajoknak, miután ő maga több százmillió dollárnyi vagyont „kuporgatott” össze néhány hónap alatt, illetve egy olaszországi luxusvilla is a birtokába került. Ezt egyébként véres háború dacára dúsgazdag orosz turistáknak adta bérbe az idei idényre. Végül is azzal senki nem nyer semmit, ha a tengerparti kuckó üresen áll...
Az ukrán korrupció aranybetűs történetében voltak eddig is cifra betűs bejegyzések.
Többek között akadtak olyan ínyencségek, hogy az Ukrajnának adott fegyveradományok egy jelentős része végül a feketepiacon köt ki. A CBS hírtelevíziónak Jonas Ohman, a litván Kék-Sárga Alapítvány ügyvezetője elmondta, hogy a segélyek legfeljebb 30-40 százaléka érkezett meg a rendeltetési helyére, a maradék mennyiséget ellopták. Persze itt nem a nehézfegyverzet és a harckocsik eladásáról van szó, pusztán a páncéltörők, kézifegyverek kerülnek bűnözői és terrorista körök birtokába.

Még pontosabban fogalmazva, jellemzően a kézifegyvereket értékesítik a feketepiacon, mert időnként előfordul, hogy példának okáért méregdrága francia önjáró lövegeket adnak el az ukránok. Az oroszoknak. Igen, az ellenfélnek. Hogy hogyan ütötték nyélbe az üzletet, arról nincs hír, az azonban biztos, hogy az ukrán korrupciós kreativitás utolérhetetlen.
Adóparadicsomba menekített Zelenszkij-vagyon, luxusvilla-ügy, az ukrán belügyminisztérium égisze alatt működő halállista botránya, a sajtó totális ellenőrzése, fegyveradomány elprédálása, visszaélések sora kísérte a nép szolgájának, Zelenszkij elnöknek az elnökségét.
Most azonban úgy tűnik betelt a pohár, már a péniszzongorista legszorosabb szövetségesei kezdik ki Zelenszkij eddig megkérdőjelezhetetlen tisztességét. Mintha Washingtonból kiadták volna a kilövési engedélyt egy kapitális marhára.

Sokan ugyanis tudni vélik, hogy a háború folytatásában érdekelt nyugati vezetők Zelenszkij leváltását tervezik. Erről nemrégiben egy hazaárulással vádolt, éppen ezért menekülni kényszerült ukrán parlamenti képviselő, Ilja Kiva posztolt a közösségi médiában. Véleménye szerint az ukrán elnök napról napra toxikusabbá és idegesítőbbé válik környezete számára. Kiva úgy tudja, hogy Zelenszkij helyére Valerij Zsaluzsnyijt szemelték ki, aki az ukrán fegyveres erők főparancsnoka.
Egy tapasztalt katonára – egy komikus helyett – talán most van igazán szükség. A lakossági morálnak most valóban jót tenne, ha egy megbízhatóságot sugalló figura kerülne az ország élére. A nemrég csúfos kudarcba fulladt ellentámadás miatt Zelenszkij imázsa jócskán megkopott.
A háború menetében valószínűleg Zelenszkij kirúgása és Zsaluzsnyijt kinevezése hozna változást. A személycsere mindössze arra jó, hogy a lakosság lelkesedését megőrizzék még néhány hónapig. Akkor majd hoznak egy másik bábut, vagy addig Amerika kiegyezik az oroszokkal.