1916 augusztusában Románia titkos megállapodást kötött az antanttal. A szerződés értelmében a románoknak hátba kellett támadniuk addigi szövetségesüket, az Osztrák–Magyar Monarchiát, közben kötelezték magukat arra, hogy semmi szín alatt nem kötnek különbékét a központi hatalmakkal.
Az árulásért cserébe az antanthatalmak felajánlották Romániának, hogy a háború végén országukhoz csatolhatják Erdélyt és Kelet-Magyarországot a Vásárosnamény–Debrecen– Csongrád tengelyen a Tisza vonaláig.
A románok részben megtartották az adott szavukat. 1916 augusztusában váratlanul betörtek Erdélybe, hadat üzentek a Monarchiának, ám néhány hónap múlva, december hatodikán már különbékére kényszerültek, mivel az osztrák–magyar haderő a németekkel karöltve bemasírozott a koszos kis Bukarestbe. Románia kapitulált, feltétel nélkül letette fegyvert csapataink előtt.
Aztán a román hadsereg valamilyen csoda folytán két év múlva újra megtáltosodott, és a háború végén, éppen a Monarchia fegyverletétele előtt néhány nappal ismét hadba lépett.
Mert a románok egy ilyen magas morális és etikai mércét követő civilizált európai nép, amely megérdemli a nyugat tiszteletét. Mi magyarok, nem.
A románok érezték, hogy eljött az ő idejük, 1918. december 1-jén megközelítőleg 1450 népi küldött gyűlt össze Gyulafehérváron, hogy kifejezzék akaratukat Románia és Erdély egyesülése iránt. A különböző rendű és rangú bocskoros küldötteket a Magyar Királyi Államvasutak szerelvényei szállították Gyulafehérvárra.
Aztán a rablást és árulást szentesítette a trianoni békeszerződés, a történet folytatása pedig jól ismert. A második világháborúban egy őrült oldalán megpróbáltuk visszaszerezni a területeinket, ennek a kísérletnek azonban katasztrófa lett a vége.
Több mint 100 év távlatából érdemes feltenni magunknak a kérdést, hogy mi volt Istennek a szándéka azzal, hogy megengedte azt, ami a magyar nemzettel történt.
Mária országának, Szent István örökségének legszebb és legértékesebb darabjait hogy engedhette át olyan népeknek, mint a románok és az ukránok? Miért nem sújtott le az Isten haragja, miért nem állította meg a mocsár tombolását?
Az egyszerűsített válasz erre az, hogy Isten nem ilyen lesújtós Isten. Nem büntet, nem gerjed haragra, nem fenyíti meg azt, aki kiérdemli.
Az összetettebb felelet szerint Isten szelíd pedagógiával terelgeti nyáját a helyes irányba, szeretettel nevel, az Ő szeretete által pedig végül minden jóra válik. A legkilátástalanabb helyzetet is képes a javunkra fordítani. Mindössze annyi a dolgunk, hogy ismerjük fel Isten akaratát.
De mi Isten (pedagógiai) akarata azzal, hogy idegen kézre segítette a Szent Korona országát? Miért tette prédává Erdélyt és az egész magyar nemzetet az ellenségeink előtt? Miért szégyenültünk meg? Milyen magyarázat van generációk megnyomorítására?
Kiestünk Isten kegyelméből?
Dehogy. Isten ígérete örök. A pedagógiai módszerét változtatta meg, az eddigiekből ugyanis nehezen tanultunk.
Az Isten végtelen igazságában és jóságában úgy döntött, hogy próbára teszi a Kárpát-medence népeit. Magyarokat, szlovákokat, románokat, szerbeket, örményeket, ruszinokat, cigányokat. A sok egymás rovására elkövetett gazemberkedés után lássuk, hogy ki érdemli meg azt, hogy itt éljen, hogy saját országa legyen.
Ki képes békét és rendet teremteni, ki képes kiválósággal a többi nép fölé kerekedni?
Az elmúlt 1100 évben a magyarok megharcoltak a Kárpát-medence birtoklásáért, most Isten azt akarja, hogy dolgozzunk is meg érte.
Éppen annyit kapunk vissza az ősi jussunkból, amennyiért eztán megdolgozunk. Trianonnal nem befejeződött a Szent István-i állam története, hanem egy új fejezet kezdődött, amelyben nem a vérünkkel, hanem a verejtékünkkel áldozzunk a földünkért.
Legyünk szelídek, mint a galamb, és okos, mint a kígyó! Ez a siker biztos receptje.
Amikor mással próbálkoztunk, akkor annak az lett a vége, hogy a katonáink valami távoli harcmezőn haltak kínhalált.
Most gazemberség és kegyetlenkedés nélkül bebizonyíthatjuk, hogy sokkal értékesebb nemzet vagyunk azoknál, mint akik 1920-ban a koncon osztoztak.
Minden feltétel adott arra, hogy most békés eszközökkel vegyük újra birtokba az országunk egészét.
- Vegyünk házat és földeket, erősödjünk meg gazdaságilag, legyünk győztes nemzetté, elsők a Kárpát-medencében!
- A legfontosabb ezek mellett mégis az, hogy nagy családokat hozzunk létre, és boldogsággal éljük meg a magyarságunkat!
A végén úgyis minden igyekezet ellenére is az nyeri a versenyt, aki örömét leli abban, hogy ezen a földön élhet és gyarapodhat.
