Felröppent a politikai pletyka, hogy a 2022-es választások – és úgy általában a poszt-COVID politika – slágertémája már nem a migráció lesz, hanem az LMBTQ közösség jogegyenlőségének kérdése.
Bár a gyermekvédelmi törvény és az annak kapcsán Brüsszelből indított támadások valóban sok csócsálni való gumicsontot adnak a közvélemény számára,

Annak ellenére, hogy Magyarország 2015 óta kategorikusan és következetesen visszautasítja a kötelező betelepítési kvótát, talán nem túlzás azt állítani, hogy korai még hazánk szempontjából megoldottnak tekinteni a bevándorlás fenyegetését. Az Európai Unió „közösségi szolidaritás és arányosság” elve alapján kitalált migránskvótája ugyanis új értelmet nyerhet az amerikai csapatok és szövetségeseik Afganisztánból történő kivonulásával. A demokráciaexport „kedves” tengerentúli népszokásának egyik legdrágább és legnagyobb kudarccal járó projektjét a Biden-adminisztráció zárta le, rászabadítva az iszlám szélsőséges, gyakorlatilag legyőzhetetlennek tekinthető tálibokat a félig-meddig nyugati kultúrának kapituláló lakosokra.
A talibán hadsereg pedig most bosszúra szomjazik, nem csoda, hogy még az ország irányítását se vették át, máris özönlenek Európa felé a politikai terrortól, vagy iszlám fundamentalista életforma fenyegetésétől menekülő afgánok.

Minden Migránsok Muttija, Angela Merkel német kancellár ezúttal már jó előre szólt, hogy nem szívesen látott vendégeknek tekintik a kelet felől érkező bevándorlók Németországban, de ez várhatóan nem túlságosan fogja érdekelni a jobb élet reményében útra kelő tömegeket.
A képlet pedig nem változott. A bevándorlók ismét hozzák magukkal kulturális örökségüket, mellyel azok lesznek kénytelenek együtt élni, akik képtelenek határozottan, erősen nemet mondani a letelepedésükre.
A hazai baloldali sajtó előszeretettel nevezte korábban „álproblémának”, vagy „kampányfogásnak”, esetleg „ellenségkép gyártásnak” a nyugatról érkező, bevándorlók által elkövetett bűncselekményekről szóló híreket.
Rosszabb esetben egyszerűen mélyen hallgattak róla, vagy egyszerű, hétköznapi köztörvényes bűncselekménynek állítják ezeket be, mintha nem lenne fontos az elkövetők háttere.
Pedig a koronavírus járvány és az LMBTQ kérdéskör mellett ez is egy olyan jelenség, amely napról napra próbára teszi azon országok lakosainak életét, akik a nyílt társadalom mellett döntöttek és beengedték a bevándorlókat.
És itt nem bolti lopás szintű csínyekről van szó.

A franciaországi Nantes-ből alig egy hónapja érkezett a hír, hogy „felgyulladt” a híres, XV. században épült Szent Péter és Szent Pál Katedrális épülete. Bár az eset kapcsán már akkor is gyanús volt, hogy bevándorló által elkövetett, rosszhiszemű cselekmény okozta a tüzet, a hazai haladó sajtó úgy számolt be róla, mintha spontán öngyulladás, vagy természeti katasztrófa okozta volna.
A hét elején megjelent hírek szerint a gyújtogatás beismerő, 40 éves bevándorló Emmanuel Abayisenga, akit szabadlábra helyeztek, a biztonság kedvéért még agyon is verte az őt rendszeresen szeretettel fogadó Olivier Maire katolikus papot, akinél korábban templomi szolgálatot látott el.

- A 444.hu ezúttal például azt találta fontosnak kiemelni, hogy az ennek kapcsán megszólaló „populista” Marine LePen azt kérte számon a francia hatóságoktól, miért nem utasítják ki, amelyre reagálva a francia belügyminiszter a folyamatban lévő büntetőeljárás miatti őrizetet jelölte meg ennek okaként.
- A Telex forrásai szerint nincs ok azt feltételezni, hogy terrorista indíték állt volna a gyilkosság és gyújtogatás mögött, ellenben LePen szélsőjobboldali, mert szóvá tette a fent részletezett tehetetlen belügyi eljárásrendet.
- A HVG szintén külön kitér arra, hogy „LePen a tények ismerete nélkül gerjeszti a vitát”, a „ruandai származású” elkövető kapcsán az illegális bevándorlás, migráció kifejezések természetesen nem kerülnek elő.
Mi azért törekedni fogunk a jövőben is beszámolni róla – na nem vélemény nélkül – ha egy migráns gyűlölet-bűncselekményt követ el. És hozzá fogjuk tenni, hogy
Magyarországon eddig a bevándorlók által meggyilkolt papok és általuk felgyújtott templomok száma nulla.
És úgy szeretnénk jövő tavasszal szavazni, hogy ez a szám ne is változzon.