Elkészült a Jobbik-kisokos: tippek, hogyan lehet egyszerre brüsszelitának és irredentának lenni
A Kontra mindig kész segíteni a bajba jutott ellenzékieknek, így hat pontban összeszedtük Jakab Péterék számára a az általuk hangoztatott legfontosabb jelszavakat, irányelveket, hogy a jövőben is legyen miből ötletelniük.
Nincs ma könnyű helyzetben az a választó, aki erőnek erejével eldöntötte, hogy a végsőkig kitart a Jobbik Magyarországért Mozgalom mellett. Valószínűleg a rendszerváltás után érezhette magát hasonlóan az a pár százezer elkötelezett kommunista, akik az állampárt megszűnésével MSZP-vé való átalakulásával kénytelenek voltak szembenézni a tényekkel: a jól ismert csibészeken kívül minden megváltozott. Nem csak a tartalom, de a csomagolás is más.
Bár a kontinuitás letagadhatatlan, mégis komoly szellemi és lelki erőpróba hűségesnek maradni ahhoz, aki ma körtét, holnap almát követel.
A szebb napokat is látott egykori nemzeti radikális párt – jelenlegi kebelbarátaikkal, a szocialistákkal ellentétben – nem lineáris pályát írt le, hanem elindult körbe, és megtépázva, megalázkodva, megfogyatkozva most visszatérni látszik a startvonalhoz: a jobboldalisághoz – vagy legalább annak látszatához.
A másik fontos különbség, hogy az „elvtársak” nagy része az elmúlt évek dicstelen ideológiai útkeresése során faképnél hagyta őket, nem ritkán egyenesen a párt vezetése szabadult meg különböző eszközökkel azoktól, akik nem voltak hajlandók elveiket szavazatmaximalizálás céljából szögre akasztani.
Bár aggódnunk nem kell, mert szkinhedmúltú, Harcos márkájú ruhákban Egészséges Fejbőrt hallgató, tetűhintázó-judapestező tartalékosok még mindig szép számmal jelen vannak a szervezetben, odáig már eljutottak, hogy a tisztújító kongresszust teljes titokban, a sajtónyilvánosságtól távol, zárt ajtók mögött kellett megtartaniuk, ki tudja miféle botrányszagú veszekedésektől tartva.Ander Balázs Facebook oldala
Valószínűleg voltak a tagság soraiban olyanok, akik a néppártosodás-gyurcsányosodás politikáját teljesen magukévá tették. Nekik pedig most újra nyelniük kell, ráadásul duplán: ismét visszatérnek a Trianont sirató, műmagyarkodó díszletek, ráadásul éppen annak a Jakabnak a vezetésével, aki a lehető legszorosabban gyömöszölte be pártját Don Gyurleone hátsó fertályába, garantálva ezzel a megalázó választási vereséget.
A szombati tisztújítás és a már azt megelőzően Facebook-posztokban belengetett jobboldali fordulat kapcsán elgondolkoztunk rajta, vajon 2022 után miket ajánlhatnak Peti bohócék a csúnyán megtépázott támogatóiknak?
Facebook
Látható, hogy az utóbbi hetekben az MZP-zöld mellé az arculatba visszakúszott az árpádsávos piros-fehér, várható tehát, hogy a politikai követelésekben is újra megjelennek az operettjobboldali elemek.
Igencsak izgalmas kötéltáncnak ígérkezik ez a látszólag összebékíthetetlen érdekek közepette:
Vissza kellene szerezni azt a néhány százezer elvesztett szavazót, legalábbis egy részüket. Ezek többsége vagy átment már Toroczkaiékhoz, vagy nem igazán emlékszik szeretettel az egykori cigánybűnözést emlegető gárdistavonalra.
Nemcsak a Fidesznél, de a ténylegesen nemzeti radikális Mi Hazánk Mozgalomnál is jobboldalibbnak kéne lenni, vagyis annak látszani. Ha ők Erdélyt akarják visszacsatolni, a Jobbik akár Lengyelországgal szembeni is területi követeléssel élhetne Nagy Lajos király perszonáluniójára hivatkozva.
Valódi jobboldali pártként euroatlanti-szkeptikus, protekcionista politikát kell vinni, markáns kritikával a nemzetek feletti Európában gondolkodó baloldal felé. De csak annyira, hogy Gyurcsány Ferenc vezérigazgató úr meg ne sértődjön, mert Jakab Péter még megütheti a bokáját.
Ezek között a látszólag feloldhatatlan ellentmondások között lesz kénytelen navigálni a Jobbik a következő négy évben. Egyszerre brüsszelitának és irredentának lenni nem kis kihívás, Jakab Péter és kis (egyre kisebb) csapata azonban mégis erre vállalkozik.
Facebook
A Kontra azonban mindig kész segíteni a hitehagyott, semmirekellő, populista ex-náciknakbajba jutott ellenzékieknek, így összeszedtük a legfontosabb jelszavakat, irányelveket, melyeket 2010 és 2022 között hangoztattak. Ezeket összefésültük hat pontba, hogy legyen miből tovább ötletelniük.
Forrás: Facebook/Jakab Péter
Jólétet minden magyarnak, ugyanakkor adjon az Isten szebb jövőt!
Magyarországnak nem áll érdekében, hogy az Európai Unió gyarmataként a multicégek kilapátolják az extra profitot, ezért megfontolandó a mielőbbi kilépésünk! Rendkívül fontos azonban, hogy előtte csatlakozzunk az Európai Ügyészséghez, mert milyen ciki már, hogy Brüsszelben magyarázkodni kell emiatt!
Cigánybűnözés egyszerre van és nincs. Leginkább attól függ, hogy az ország melyik régiójában tartunk fórumot.
Kőkeményen bele kell állni a nyugati szankciós politikába, az Orbán-kormány megalkuvó, önző energiapolitikája helytelen. Egyúttal hazánknak történelmi felelőssége, hogy kelet felé is nyissunk, szoros kapcsolatokat kell kiépíteni Oroszországgal. A Jobbik készséggel vállalja, hogy megfigyelőket küld Ukrajnába, ha az oroszoktól ismét érkezik ilyen felkérés. Egyúttal rehabilitáljuk Kágé Bélát is!
A mocskos franciák és angolok azonnal adják vissza az elcsatolt területeket. A párizsi békeszerződés és a szégyenletes trianoni diktátum érvénytelen. Viszont azért Ferinek abban igaza volt, hogy a határon túli magyarok szavazati joga erős túlzás. Ne szóljon bele a politikába az, aki nem itt adózik! Mindennek van határa!
Magyarországra ne jöjjenek a bevándorlók. Főleg a színes bőrűek ne! Viszont azért a déli határkerítés elképesztően fasiszta dolog, szimbóluma az Orbán-féle diktatúrának. Lehet, hogy mégiscsak le kéne bontani? Majd megkérdezzük Ferit!