A harkovi ellentámadás óta a második legnagyobb bukót szenvedi el a muszka. Tökéletesen látszik, hogy a nyugati fegyverek és a nyugati doktrína még mindig eredményes lehet a minden szempontból a ’70-es években ragadt oroszokkal szemben. De ez elég lesz az anyagcsatára?

Sokat nem kell kutatni, és az ember megtalálja azokat a videókat, amelyeken amerikai, angol vagy más NATO-tagország katonái képezik a helyieket, míg az ellenoldalon a saját parancsnoki láncuknak is hazudozó posztszocialista hadsereg áll. Ez persze mindig így volt. Ne csodálkozzunk azon, hogy Oroszország még mindig Oroszország, és pont olyan, ahogy ismerjük.
Mi lett más akkor ebben a háborúban? Putyin bevonult Kijev alá, majd kivonult. Elfoglalta Harkovot, majd otthagyta. Ugyanez történt Herszonnal és a többivel is. Demkó Attila egyik forrása szerint most azonban itt lehet a béke, mert a cár a végén megtarthatja Dombaszt és a Krímet, cserébe viszont lemond Záporjóskáról (Zaporozsec) és Herszonról. Csakhogy a szövetségesei aligha bocsátanák meg Mariupol elvesztését Oroszországnak.
Ahogy az orosz nép sem. Az orosz nép nemsokára egy éve háborúzik, odaadja legjobb fiataljait azért a birodalmi érdekért, amiért már eddig is sok generáció pusztult el.

Ha Putyin akárcsak a legkisebb engedménnyel zárja a hódító hadjáratot, azzal a saját narratívája dönti be, és szinte a casus belli érvénytelenedik el.
Az sem valószínű, hogy pont két sikeres ellentámadás után enyhülne meg és döntene úgy Zelenszkij, hogy mégis átad területeket. Eddig az volt a legfőbb csapásirány, hogy egy négyzetcentit sem engednek. Ezért nem valószínű tehát, hogy valósak a „kiszivárgott” információk, hogy nemsokára tárgyalóasztalhoz ülnek a felek. Ha ezt megtennék a mostani helyzetben, az Oroszországnak is vereség, és Zelenszkijnek is vereség lenne.
És akkor a Nyugatról még nem is beszéltünk, vagyis arról az Amerikáról, amelynek egyáltalán nem érdeke, hogy véget érjen a mészárszék.
Jelenleg mindenkinek arcvesztéssel járna a fegyvernyugvás, a totális háború viszont már-már elvárás.
Putyin pedig előbb fogja az utolsó jakutföldit is Ukrajnába küldeni, mintsem egy ehhez hasonló megalázó békeszerződést aláírjon.