Ez nem hipotézis, biztos vagyok benne. Ha bekerült volna a  versailles-i szerződésbe az, amit a továbbiakban Lambrecht-záradéknak fogok nevezni, a katonák fegyverletétel helyett inkább a kezük ügyébe eső kövekkel és botokkal harcoltak volna tovább, semhogy passzív beletörődésük révén valósággá válhasson a szerződés kiegészítése.

Zászlók, parancsnokság és koordinált stratégia nélkül is fegyverbe léptek volna ha kell, csak hogy elkerüljék a szégyent. Hogy miről van szó? A területek elcsatolását és hadsereg megalázó leszerelését kiegészítő Lambrecht-záradékban az állt volna, hogy Németországnak ki kell neveznie hadügyminiszterré egy arrogáns szociáldemokrata nénit. Persze, hogy képtelenség! Én is tudom.

Mégis megtörtént. A jelenlegi német kormány az első intézkedései között léptette életbe ezt a titkos záradékot Christine Lambrecht személyében.

Mit tudunk róla?

Azt, hogy korábban a BMFSFJ-t vezette. A félreértéseket elkerülendő jegyzem meg, hogy ez nem egy különféle szexuális kisebbségeket tömörítő szubkultúra rövidítése, hanem a családokért, idősekért, nőkért és fiatalokért felelős minisztérium (Bundesministerium für Familie, Senioren, Frauen und Jugend), amely neve alapján egész biztosan holisztikus képet ad a német társadalomról.

Épp csak egy komponens hiányzik belőle: a hadra fogható férfiak.

De értük se aggódjunk, most ők következnek.

Életbe lépett ugyanis a Lambrecht-záradék, nincs menekvés. De a forgalom mégis zavartalan, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Nem hallani sem önelsüllyesztésekről a flottánál, sem kétségbeesett katonákról, akik pont erre az esetre tartogatták az utolsó töltényüket. Kísérteties érzésünk támad, amit az új normalitás hideglelése csak tovább fokoz. A boltokba védettségi igazolvány vagy friss negatív teszteredmények birtokában továbbra is mindenki szabadon beléphet. A zászlók fel vannak vonva. A laktanyákban nyugodt a hangulat.

Mi folyik itt akkor tulajdonképpen?

Persze, tudom, egy parlamentáris demokráciában a hadügyminiszter személye a hadsereg fölötti civil kontrollt hivatott megjeleníteni, és hát, mi lehet civilebb egy protestáns kötelességetikából, nyárspolgári agresszivitásból, feminizmusból kikotyvasztott azután kórházi kávéval felhígított ontológiai botránynál? „Bundesverteidigungsministerin Lambrecht”! Mostantól senki sincs biztonságban. Aki menedéket keres, azzal se fog menni semmire. Nézzünk csak rá ennek a technokratának az arcára, és mondjuk ki magunkban a szót: „záradék”. Hogy sírni vagy nevetni fogunk, az főként német felmenőink számától függ, de lényegében megjósolhatatlan.

A legfőbb baj, hogy ez az arc ott van mindenütt. Az Ukrajnába küldött sisakokon, a rémálmainkban, minden egyes párt választási plakátján, de még a plakátok leragasztott hátsó felén is: megnézzük, és ugyanaz!

Persze azt mondják, a szerep és a személy között bizonyos távolság képződhet, és ez logikus is. Például egy pap akkor is mutathat be érvényes szentmisét, ha egyébként teljesen elvesztette hitét az átlényegülésben. Egy anya akkor is anya marad, ha megőrül, és „férfivá” műtteti magát. És persze a hadügyminiszter akkor is hadügyminiszter, ha egyébként egy gonosz szociáldemokrata néniként egzisztál. Előbbi a szerep, az utóbbi pedig a személy. De állítom, hogy a kettő különválasztása a terror új formája.

A szerző eszmetörténész, a Kommentár szerzője