Az információs háború békeidőben is zajlik, amikor pedig megindul a golyózápor, még inkább zajlani fog! Ez a jelenség nem új keletű: gondoljunk csak a Pravdára vagy a Völkischer Beobachterre.
Egy dologban a mostani sajtóhadosztályok munkája azonban mégis más: a propaganda mellett most az ellenség hazugságaival is legalább annyit foglalkoznak, mint a sajátjaikkal.
A cikk végére egész biztosan oroszpártivá válok, csakúgy, mint Polgár Tamás (Tomcat), akit nemrég a Lakmuszék ellenőriztek, hogy miben ferdíti (?) a valóságot, pontosabban az ő valóságukat. Mert ugye mindig csak a másik oldal árasztja el a csatornáit embertelen hazugságokkal, a jóságosok hősiesen harcolnak az igazságért.
Utóbbit egy kicsit érdemes körüljárni, mert sokan hajlamosak vindikálni maguknak, hogy birtokosai lennének. Márpedig ezt senki nem tulajdonolja, sokszor még az sem, aki egy adott esemény helyszínén van, hiszen még a résztvevő sem lehet tisztában a többiek szándékával. Ha pedig frontvonalról van szó, akkor sajnos senki nem tudja az összes lövedéket leképezni. Márpedig az igazság általában rendkívül komplex dolog, s olyan, mint a prizma, amely más szögből mást vet a szemünk elé.
Ha már említettük a „tényellenőröket”, ők egy egészen új harcoló alakulat mindkét hadviselő félnél. Régen nem igazán volt rájuk szüksége egyik oldalnak sem, hiszen a német nem olvasott Pravdát, a szovjethez pedig nem jutott el a hitleri hírértelmezés. Most azonban, amikor széles közönséget elér mind az orosz, mind a hohol hazugsággyár, nyakra-főre megy a cáfolgatás, majdhogynem előbb, mintsem az ellenérdekelt fél posztjai megjelennének.
Nehéz eldönteni, hogy mi is az igazság, a valóságot azonban annál jobban látni. Említenék is egy példát: az Index lehozta, hogy egy orosz katona szerint nem fogják tudni elfoglalni hoholországot. Az oroszok közben jelentik, hogy egy ukrán kiskatona szerint a hadvezetés magukra hagyta őket, fejetlenség van. És mindkét oldal magyar szócsöve képes ezt a maga szájíze szerint tálalni!
A ruszkik egyébként tényleg kicsit elszámolták magukat (az árjamatek mellett van ruszkimatek is: annyiról szól, hogy végtelen számú ember és anyag van, azt is leszarták, hogy '44–45-ben 150 ezer katonájuk pusztult el csak nálunk).
Semmi nem változtat azon a tényen, hogy Ukrajnának vége. Szépen, nagyon lassan, de morzsolódnak, pontosan úgy, mint a tengelyhatalmak több mint három éven át. A ruszki nem siet sehova, „Szicsasz tavaris, majd odaérünk mi Kijevbe is”. Pontosan ezért az ukropok az információs térbe helyezték át a tevékenységüket, mert az anyagcsatát nem fogják tudni megnyerni.
Zelenszkijék minden nap eltörik az orosz hadsereg gerincét (érdekes, akkor még a tolószékes ruszki is jobb katona, mint a hohol), megnyerik az Eurovíziót, „kurva erős” nyilatkozatokat tesznek, fenyegetőznek azzal az olajvezetékkel, ami az ő tankjaiba is tolja a naftát, de nehogy elfeledjük a Kijev Szellemét vagy a Kígyó-szigetet!
Emellett természetesen ott vannak a gyermekeket élve megevő putyinista alakulatok, az ölés kedvéért mindenkit halomra lövő csecsenek, akikkel szemben a „csodálatos, hősies, jámbor és hazafias, keleti szimbólumok iránt érdeklődő” Azov és más banderista hulladék áll.
Ha a háborút csak és kizárólag ukrán szemszögből nézzük, ne csodáljuk, hogy a szemünkre sárga-kék hályog telepszik.
Az, hogy nincs ukrán olvasata a háborúnak, magával hozza azt, hogy orosz sincs. Nincsenek olvasatok, csak rendkívül száraz és kiábrándító tények, valamint halottak, szenvedő civil lakosság és egy minden hibát elkövető, iszonyatos veszteségekkel operáló Z, V és O hadtest, amely ezek ellenére is el fogja érni a Putyin által kiszabott célokat.
Egy orosz birodalmi terjeszkedéssel persze szembe lehet és kell is szállni. Magyarként nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy bedőljünk bármelyik oldal hazugságainak, hiszen az oroszok többször is voltak már nálunk „vendégségben.” Tudjuk tehát hogyan működnek, a hohol állam pedig szóval, cselekedettel és mulasztással is a külhoni magyarok ellen tört már korábban többször is, és ezen cselekedetével még most sem akar felhagyni.
Visszakanyarodva az eredeti gondolatmenethez: a sajtó átmetapolitizálja a lakosságot, ukránbarátságot szült nyugaton, és ha a nép akar valamit, a hatalmak kénytelenek lesznek reagálni rá. Ez most még kimerül a fegyverszállítmányban, de a gyűlölet hullámai könnyen összecsapásokhoz vezethetnek olyan felek között is, akinél most még csak a szájkarate megy.
Az idegenszívű skriblerek pedig egy horrorisztikusabb vagy épp egyre hősiesebb módon fogják tálalni nekünk a vérontást, amit soha nem készételként kell fogyasztanunk. Aki csak egy forrásból akar hírt olvasni a háborúról (ahogy az egész ellenzék és nyugat), az a maga sírját ássa meg szépen lassan, és még csak jól sem fog öregedni a „tudása”.
