Az Egyesült Államokban egyre erősödik az ázsiaiakkal szembeni gyűlölet, amely időnként erőszakos cselekményekben is megnyilvánul. A gyűlölet elsősorban a kínaiak ellen irányul, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden „kínainak kinéző” emberre kiterjed a gyűlölethullám: koreaiak, vietnámiak, kambodzsaiak, filippínók vagy bármilyen más ázsiai náció tagjai egyaránt elszenvedői a Kína-ellenes hangulatnak.
Ki kell hangsúlyozni, hogy a támadások jelentős része nem csak gyűlölködő megjegyzésekben merül ki, hanem szélsőségesen erőszakos formát öltenek, a támadók kifejezetten a kínainak vélt emberek életére törnek. Nem arról van szó tehát, hogy bedrogozott, zavartan viselkedő ázsiaiakat kell előállítson a rendőrség, és a hatósági eljárás alatt sérülnek meg az áldozatok. Békés járókelőket, időseket, nőket, boltosokat támadnak meg. Teljesen átlagos dolgozó embereket.

A magam részéről nagyobb összegben mernék fogadni abban is, hogy az ázsiai amerikaiak – különös tekintettel a kínaiakra – nem fognak autókat gyújtogatni, nem vernek össze ártatlanokat az utcán, nem borítják lángba a nagyvárosokat, nem rabolnak ki boltokat azért, hogy felhívják a figyelmet az őket érő rasszista támadások súlyosságára. Hogy miért? A válaszadásra nem tennék kísérletet, mivel a magyarázat minden eleme súlyosan sértené a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos törvényeket. Elég legyen annyi, hogy az ázsiaiak nem klasszikus áldozati csoport, így amikor őket fenyegeti a féktelen gyűlölet, akkor azon képes túllépni a liberális lelkiismeret.
A nyugati világban ma nem bűn gyűlölni az ázsiaiakat, különös tekintettel a kínaiakra.
A kínaiak és úgy általában az ázsiaiak élethelyzete sok tekintetben hasonlít a fehérekéhez: dolgoznak, tanulnak, betartják a törvényeket, küszködnek, előre lépnek, sikereket érnek el, elbuknak, újrakezdik, felelősséget vállalnak magukért, így nem számíthatnak semmilyen védelemre azok részéről, akik minden más etnikai kisebbséget oltalmukba vesznek. Az sem mellékes, hogy sok esetben feketék felelősek az ázsiaiakkal szemben elkövetett gyűlölet-bűncselekményekért, így nem kérdés, hogy ki az, aki végül nem részesülhet a progresszív tábor szolidaritásából.
Az ázsiaiakkal szemben gyűlölet növekedésében egyébként nincs semmi meglepő, az amerikai média már hosszú ideje démonizálja Kínát és a kínai embereket. Várható volt, hogy előbb vagy utóbb beérik az a kommunikáció, amelyben a sikeres és szorgalmas kínai emberek lopakodó ragályként uralják le a világot. Lobogó tűzre öntött olajként hatott az is, hogy a koronavírus világ körüli turnéra indult. Az egyszeri amerikai polgár számára pedig minden „ferdeszemű” kínai, és minden kínai összefüggésbe hozható a járvánnyal és azokkal a világhatalmi törekvésekkel, amelyektől az amerikai kormány megvédi a nyugati világot.
A liberálisok természetesen Trumpot teszik felelősség az indulatok elszabadulásáért, miközben a Kína-ellenes propaganda Biden elnöksége alatt pörgött a csúcsra. Trump gyűlölet nélküli patriotizmussal védte az amerikai gazdaságot a vásárlókedve tejében levő kínai államtól. A Biden - adminisztrációnak azonban esze ágában sincs gátat szabni a felvásárlásnak, inkább hagyják a gyűlöletet elszabadulni.

Mindezek ellenére azonban azt gondolom, hogy Amerika az amerikaiaké, nincs jogom beleszólni abba, hogy ők mit csinálnak az országhatáraikon belül. Remélem, hogy sikerül összekapják magukat minden tekintetben, levetkőzik a frusztrációikat, és kiegyeznek Kínával a béke érdekében. Azt is méltányolnám, ha a mindenkori amerikai vezetés ugyan így viszonyulna a mi hazánkhoz és úgy általában Európához.
Ez azonban hiú ábránd marad, az új elnöki adminisztráció mindent el fog követni annak érdekében, hogy a kínaiak elleni gyűlölet Európára is átterjedjen. A gyűlöletkeltés politikai célja az, hogy a kínaiak ellen hangolt lakosságon keresztül helyezzenek nyomást az európai kormányokra. Ha a választók eléggé utálják a kínaiakat és Kínát, akkor a kormányaik kénytelenek távol tartani magukat az ázsiai óriástól.
Még akkor sem kötnek üzletet Kínával, ha egyébként az lenne a nemzeti érdek. Vakcinát sem ajánlott Kínától venni, még akkor sem, ha emberek százezreinek múlik az élete a sikeres beszerzésen.

A hangulatkeltés már jó ideje Magyarországon is teljes fordulatszámmal zakatol. Nemrég terjedelmes elemzés jelent meg az egyik liberális portálon, amelyben konkrétumok nélkül vádolták meg a legkülönfélébb bűnök elkövetésével Kínát és úgy általában a kínai diaszpórát. Hangsúlyozom, hogy a nettó gyűlöletkeltésnek számító írást, egy liberális portál követte el. Van ugyanis olyan helyzet, hogy egy adott kisebbség kiérdemelte a gyűlöletet.
Az elemzésbe bújtatott propaganda vicsorgó ördög képében a szabadságunkat felzabálni igyekvő rémként mutatta be az egyszerű zokniárus kínaitól kezdve, a Konfuciusz Intézeten keresztül az egész kínai közösséget.

A kínai kultúra népszerűsítését lopakodó „kult-mérgezésként” mutatja be a szerző. Az elemzés, amely hivatkozáshegyeket halmozott fel nevük elhallgatását kérő, de amúgy nagyon befolyásos és a kínai ügyekre rálátó forrásokból, nos ez a komoly tudományos igényességgel megírt cikk a kínai Fudan egyetem Magyarországra költözését komoly nemzetbiztonsági kockázatként említi.
Az említetteken kívül még azt érdemes érdekességként kiemelni a cikkel kapcsolatban, hogy amennyiben a kínai és Kína szavakat kicserélnénk bármely más népre és bármelyik másik ország nevére, akkor pont ez a lap lenne az egyike azoknak, amelyik elsőként kezdene tombolni a veszélyes gyűlöletkeltés miatt, ami a sajtóban végbemegy.
De ez természetes, a kínaiak olyanok, mint a fehérek, őket lehet gyűlölni.