Az idei év sem kecsegtetett sok jóval azok számára, akik előszeretettel próbálják a magyar kormányfőt politikai értelemben „elszigeteltnek” beállítani. A megannyi brüsszeli, valamint nemzetközi bilaterális tárgyalás mellett ugyanis az elmúlt négy hónapban vált igazán bizonyossá az a megállapítás, miszerint Orbán Viktor nemcsak uniós szinten vált megkerülhetetlenné, hanem immár egyes nagy, nyugati országok belpolitikai eseményei kapcsán is.
Ékes példája ennek a jövő áprilisban megrendezésre kerülő francia elnökválasztás is, amelynek mindhárom esélyes jelöltje - Emmanuel Macron jelenlegi államfő, Marine Le Pen a Nemzeti Tömörülés jelöltje, valamint Eric Zemmour író és publicista – kampányelemmé formálta a budapesti látogatását.
Emlékezetes, Franciaországban a politikai korrektség nyelvén „megosztónak” bélyegzett Zemmour, aki a Visszahódítás néven alapított pártot, épp szeptember végén érkezett Orbán Viktorhoz látogatóba. Az esemény kampányértékét kitűnően érzékeltette, hogy a jelenleg 13 százalékos támogatottsággal rendelkező elnökjelölt a Twitter felületén számolt be arról, hogy Budapestre utazik, egyúttal azt is megemlítve, hogy „[Orbán az,] aki megvédi országa identitását, szuverenitását és határait”, utalva ezzel a saját pártjának Franciaországot érintő célkitűzéseire.
Ahogyan az egy választási kampányban lenni szokott, természetesen a többi csúcsjelölt sem engedhette meg magának, hogy elszalassza azt a lehetőséget, hogy bemutassa választóinak, milyen jó kapcsolatot ápol Európa meghatározó vezetőivel. Így nem meglepő módon, Marine Le Pen, aki a legfrissebb felmérések szerint 16 százalékon áll, néhány héttel később szintén bejelentette, hogy a magyar fővárosba látogat.
Hogy a Nemzeti Tömörülés jelöltjének ez mennyire tudatos módon volt a kampányához igazítva, hűen érzékelteti a szintén a Twitter felületén ezzel kapcsolatban megosztott mondatainak felütése:
„Holnap fogad engem Orbán Viktor”; „Épp Budapesten találkozom Orbán Viktorral”; „Köszönet Orbán Viktornak a fogadtatásért és a bátorításért”; „Ki mondta, hogy a vitézi bátorság csak francia erény lehet?”.
A Le Pen-nel kifejezetten jól sikerült és egyben baráti Budapesti vendégeskedés után szinte magától értetődő volt, hogy a jelenlegi francia államfő, Emmanuel Macron kifejezetten tervezett módon hagyta decemberre a Magyarországra szervezett látogatását. Egyrészt, a francia elnökválasztásokat, valamint a soros francia EU-elnökséget megelőzően egyedül Budapesttel nem egyeztetett még Macron, másrészt inkumbens elnökként – választástechnikai szempontból – elvárható volt a részéről, hogy ellenfeleinél önmagát magasabbra pozícionálja, így értelemszerűen ő szerette volna zárni az alapvetően Orbán Viktorról szóló, magyarországi kampánykörutat.
Mint az a híradásokból kiderül, Macron a szokásosnál simulékonyabb hangnemet ütött meg a magyar kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón, amelyet azonban hiba lenne pusztán egy Budapest irányába tett gesztusként értelmezni.
Ugyanis a francia államfő hosszú hetek óta kampányüzemmódban működik, így annak tudatában, hogy két kiemelt ellenfele is a nemzeti szuverenitással, valamint a bevándorlás ellenzésével kampányol, az Orbán Viktorral való közös kiállás egy kísérlet volt arra, hogy a francia választók lehető legszélesebb rétegét megszólítsa, ledolgozva ez ügyben a Zemmour és Le Pen-hez mért látszólagos lemaradását.
Azonban fontos kiemelni, hogy a magyar kormányfő nemzetközi szintű megkerülhetetlenségének gondolata egyáltalán nem korlátozódik a francia belpolitika keretei közé. Ugyanis szintén az idei évben egy, a francia elnökjelöltek magyarországi kampánykörútjához hasonló politikai üzenetet közvetített az a Boris Johnson brit miniszterelnökkel való orbáni találkozás, amely minden európai, s világvezetőnek egyaránt szólt.
Mint ismert, miután Nagy-Britannia nagy nehézségek árán végül el tudta hagyni az Európai Uniót, a britek első embere az unió meghatározó politikusai közül elsőként nem Angela Merkel akkori német kancellárral, nem az imént említett francia elnökkel, de még csak nem is a kelet-közép-európai térségben kétségtelenül befolyással bíró lengyel miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel akart találkozni, hanem egyenesen Orbán Viktorral.
Mindezek fényében két megállapítás érvényessége is könnyedén belátható.
- Egyrészt, az immár több mint egy évtizede vezetett tudatos orbáni politika nemcsak itthon és a közvetlen térségünkben, hanem mostanra már Nyugat-Európa legnagyobb országaiban is egyfajta igazodási ponttá nőtte ki magát függetlenül attól, hogy milyen politikai előjellel illeti azt a nemzetközi politikai elit.
- Másrészt, éppen ebből adódóan, talán végérvényesen pont kerülhet azokra a merő tudatlanságból és rosszindulatból tett, többnyire baloldali megjegyzések és kritikák végére, amelyek éveken át próbálták elhitetni az európai közvéleménnyel, hogy a magyar kormányfő politikai karanténban tevékenykedik. Sőt, a jelek szerint a helyzet pont ezen állítás ellenkezőjéről árulkodik: azok kerülnek egyre távolabb az európai politika frontvonalától, akik elmulasztják a Magyarországgal való együttműködést.
