Az Európai Bíróság ítélete szerint amennyiben egy ország elismeri a szülői kapcsolatot egy gyermekkel, akkor minden tagállamnak meg kell ezt tennie a gyermek szabad mozgáshoz való jogának biztosítása érdekében.
Támadás érte a tagállami függetlenséget? Létezik érvényes és még érvényesebb törvényhozás az Európai Unióban?
A válasz mindkét kérdésre igen, de lássuk a részleteket!
Az ügy hátteréről annyit érdemes tudni, hogy egy bolgár–angol leszbikus házaspár Spanyolországban neveli a gyermekét, ahol a liberális törvényhozás lehetővé teszi, hogy az anyakönyvben két anya szerepeljen.
A gyermek azonban nem kaphat spanyol állampolgárságot, mivel egyik szülője sem spanyol. Brit állampolgárságért sem folyamodhattak, mivel a kettes számú anyuka brit gibraltári születésű, így nem ruházhatja át az állampolgárságát gyermekére.
Mivel a gyermeket a hontalanság veszélye fenyegette, a hölgyeknek végül a szörnyen „kirekesztő” Bulgáriához kellett fordulniuk, ahol elvileg lehetségessé vált a gyerek anyakönyvezése és személyazonossági iratokkal való ellátása. Aztán kiderült, hogy probléma lesz a papírok kiállításával.
Bulgáriában ugyanis nincs melegházasság, az anyakönyvbe pedig egy édesapa és egy édesanya számára van rubrika, két anyuka bejegyzésére nincs lehetőség.
A bolgár anyakönyvet így csak egy édesanyával és egy ismeretlen édesapával lehetett volna kiállítani, amit a leszbikus pár nem akart elfogadni.
Ők ugyanis mindketten a kislány szüleinek vallják magukat. Egyéb jogaikra hivatkozva pedig azt kérték, hogy annak ellenére, hogy a bolgár törvénykezés nem ismeri el azt az együttélési formát, amelyben ők nevelnek gyereket, állítsanak ki személyi igazolványt és anyakönyvi bizonyítványt a gyereknek.
A vitából per lett, amelynek a végén a luxemburgi bíróság kimondta, hogy Bulgária köteles személyazonosító igazolványt vagy útlevelet kiállítani a gyermek számára olyan módon, ahogy az őt a melegházasságot és a gyermekvállalást engedélyező Spanyolországban megilletné.
Az ügy jó eséllyel nem több mint provokáció Bulgária integritása ellen. Ehhez azonban hozzá kell szoknunk, ugyanis a következő években ennél sokkal erőszakosabb támadásokra is fel kell készülniük az LMBTQ-lobbit elutasító országoknak.
Egy újabb lépést tettünk előre, az Európai Egyesült Államok irányába. Éppen ilyenre tervezik, és éppen ilyen módszerekkel teremtik meg az alapjait.
Az ítélet jelentősége ugyanis a precedensteremtés. Az ítélet értelmében a spanyol jog érvényesség tekintetében a bolgár felett áll, mivel
a bolgár törvények nem elég megengedőek az azonos neműek gyermekvállalási jogaival kapcsolatban. Ennyi.
Ha egy törvény nem tetszik a liberálisoknak, akkor egyszerűen figyelmen kívül hagyják. Ez a progresszív jogalkalmazás, amit mi még nem értünk itt, keleten.
Az Európai Bíróság végzése azonban ítélkezési gyakorlatot teremt, jó eséllyel hamarosan mi is belerázódunk a nyugati tempóba.
Ezután futószalagon gyárthatják a nemzeti törvényeket semmibe vevő ítéleteket. Az irányadó pedig mindig a nyugati fősodor lesz.
Mert ne legyenek kétségeink, ellenkező irányban nem működik majd az egyes törvények „összeurópaiasítása”.
Ha teszem azt, mi magyarok keresettel fordulnánk az Európai Bírósághoz azzal, hogy a gyermekek védelmében az Unió egész területén tiltsák be a homoszexuális és mindenfajta LMBTQ-propagandát, akkor csuklóból utasítanák vissza a beadványt. Ebben biztosak lehetünk.
Miközben a magyar törvények világosan fogalmaznak, hogy a gyermekek jogainak, az egészséges neveléshez fűződő jogaik védelmében meg kell tiltani, hogy beteges hajlamú emberek az óvodák és iskolák közelébe kerüljenek.
Ezek után a pedofil- és melegpropaganda Németországban is törvényellenesé kell váljon, mivel nálunk az. Ezek után egyetlen német vagy svéd oviban sem vonulhatnak drag queenek.
De nem így lesz, ettől egyelőre egyetlen férfinőnek sem kell tartania, viszont ez talán szemléletes példája annak, hogy miről is van szó valójában, amikor az Uniót domináló szélsőséges szekták a bíróságok függetlenségéről beszélnek. Ők ezt gondolják az ítélkezés szabadságáról.
Minden ítélet egy irányba kell hogy húzzon, a törvények és a jog szelleméhez való ragaszkodás pedig nettó fasizmus.
Ugye senki nem akar fasiszta lenni?
Na, ugye. Ez egy bevett módszer az európai politikában. A vitatkozó felet fasizmussal, homofóbiával, iszlamofóbiával kell megvádolni, mert ugye egy fasisztával nem kell leállni vitatkozni.
Akit valamilyen „izmus” bélyegével ellehetetlenítenek, annak nem kell meghallgatni az érveit. Az ügy pedig el van döntve.
Mindenben egyetértő felek „vitáznak” majd arról, hogy mennyire kell teret engedni a szivárványos őrületnek:
Nagyon vagy nagyon-nagyon?
Aki pedig jót akar, annak kérdés nélkül el kell fogadnia, hogy egy perverz világnézeti minoritás ráerőszakolja ideáit Európára. Az erőszakot pedig éppen azok teszik Európa népein, akik hétről hétre elmondják, hogy a demokratikus normák nélkül nincs Európa, a jogállam jó működése a feltétele a biztonságunknak.
Mindeközben Európa normális családokat akar, és arra is van szüksége, nem két anyát és egy szerencsétlen sorsú kislányt. A normális többség véleménye azonban nem döntő tényező európai ügyekben.
Végezetül annyit, hogy van Olaszországban egy kis falu. Ebben a kis faluban a helyi törvények szerint szigorúan tilos meghalni, és a halál be van tiltva törvényileg.
Miért nem az ehhez hasonló lokális szabályozásokat terjesztik ki az egész európai közösségre?
Európában tilos meghalni! Pont! Mától senki nem hallhat meg, különben a bíróságon kell számot adnia tettéért.
Mennyivel hasznosabb és „életszerűbb” lenne ez, mint arra kényszeríteni egy országot, hogy fogadja el, hogy valakinek
