Egy titkos külföldi bankszámlán tarthatja vagyonának egy részét Márki-Zay Péter

Tavaly novemberben egyik élőzése során óvatlanul arról beszélt, hogy sms-t kapott az amerikai, illetve a kanadai bankjától. Felmerül a kérdés: miért áll kapcsolatban az ellenzék miniszterelnök-jelöltje tengerentúli pénzintézetekkel?

Egy, az ország vezetésére pályázó politikussal szemben igen szigorú elvárások fogalmazódnak meg, ha megbízhatóságról van szó. Az egyik legfontosabb kvalitás a szuverenitás, ugyanis Magyarország biztonságát alapjaiban veszélyezteti, ha a magyar miniszterelnök külföldi érdekek játékszerévé válik. 

A Kontra az elsők között írta meg: Márki-Zay Péter politikusi karrierje előtt világutazó volt.

2004-ben Kanadába költözött, majd mielőtt 2009-ben hazatért, még az Egyesült Államokban is szerencsét próbált. Bár önéletrajza és Wikipédia-oldala szerint visszatérése után a „szegedi áramszolgáltatónál" helyezkedett el, valójában egy francia multicég, az EDF–Démász zsoldjába állt. A szervezet 2011 és 2012 között az Eurelectric nevű brüsszeli lobbiszervezetbe delegálta, ahol nemzetközi óriásvállalatok érdekeit képviselte a fogyasztókkal szemben. 

 

Itt gyökerezik tehát Márki-Zay azóta már többször letagadott, de újra és újra előkerülő rezsicsökkentés-ellenes politikai meggyőződése, mely valószínűleg nem az egyetlen máig tartó külföldi hatás.

A baloldali kormányfőjelölt megválasztása után ugyanis az első olyan magyar miniszterelnök lenne, akinek a lojalitása két irányba mutatna, hiszen kanadai állampolgársággal is rendelkezik. Ismerve a hódmezővásárhelyi polgármester energialobbista múltját, kijelenthető, hogy ez már önmagában kérdéseket vet fel: kinek az érdekeit szolgálná megválasztása esetén?

Vajon a külföldi kapcsolatai, érdekeltségei már a múlt ködébe veszett emlékek?

Nem igazán.

Márki-Zay ugyanis ma is vannak érdekeltségei kanadai pénzintézet(ek)nél.

Az azóta hírhedté vált vasárnapi élőzésében, még tavaly októberben elszólta magát: máig kapcsolatban áll a tengerentúli országgal, második hazájával, és jó eséllyel ott tartja vagyonának egy részét. Abban az országban, amelynek miniszterelnöke a liberális Justin Trudeau, aki szintén előszeretettel képviseli az energiacégek érdekeit (kőolaj-kitermelés akár természetkárosítás árán is). 

35:25-től érdemes nézni:

„...egy furcsa számról kaptam egy SMS-t, ahonnan egyébként az amerikai, illetve a kanadai bankomnak az SMS-ei szoktak jönni."

A látszólag ártalmatlan tény egy csúcsra törő politikusnál igen komoly kérdéseket vet fel:

  • Vajon mi szüksége van hazánk reménybeli kormányfőjének arra, hogy a magyar hatóságok számára elérhetetlen helyen legyen a pénze, vagy legalábbis annak egy része?
  • Beszámol-e még a választások előtt az általa sokat hirdetett tisztakezűség és transzparencia nevében arról, hogy tart-e pénzt Kanadában, és ha igen mennyit, és miért döntött így?
  • Miért kapott SMS-t? Milyen tranzakció történt?
  • Vajon továbbra is érkezik-e a gyanús számlára valami apanázs valamely érdekképviseleti munkáért?

Ahogy korábbi cikkünkben is megírtuk, a hódmezővásárhelyi polgármester nem igazán szeret  beszélni a két irányba húzó lojalitásáról (a magyar állampolgárságot születésével szerezte, a Kanadához fűződő hűségére viszont fel is kellett esküdnie), csak a Pesti Srácok cikkének megjelenése után vallotta be, hogy kettős állampolgár.

 

Ezt a lehetőséget igen gyorsan, mindössze három év kint tartózkodás után kínálták fel neki, ami további kérdéseket vet fel: mivel szolgálhatta meg a kanadai állam ilyen mértékű bizalmát?

Ezekre a kérdésekre nem várjuk a baloldali miniszterelnök válaszát. Sejthető, hogy voksolás előtti 24 órában az utolsó pillanatig próbálja majd elhallgatni külföldi érdekeltségeinek hátterét.

A választók mondanak majd ítéletet: megbízhatónak tartják-e Márki-Zay Pétert?