Nemrég élénk vitát váltott ki az a véleménycikk, amelyben azt taglaltam, hogy a baloldaliság nem világnézet, hanem lelki eredetű betegségek szövődménye. Alkalomadtán majd alaposabban kifejtem a témába vágó gondolataimat, hogy eloszlassam a félreértéseket, egyelőre azonban nézzünk egy szemléletes példát annak igazolására, hogy a magyarországi baloldal politikusainak viszonyulása a legtriviálisabb dolgokhoz is mennyire eltér a normálistól.
A fővárosi hajléktalan helyzet:
Régóta foglalkoztat a hajléktalankérdés, több riportot készítettem fedél nélküli emberekkel, az egyik testvérem pedig évekig volt hajléktalansegítő főfoglalkozásban. Ezzel persze nem azt állítom, hogy a téma tévedésmentes szakértője vagyok, mindössze annyit, hogy van némi fogalmam arról, hogy mi jelent valódi segítség ezeken az embereknek.
Azt gondolom, hogy az emberi méltóság egy védendő érték, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az ember, aki Isten képmása, ne éljen úgy, mint egy állat. Ez magában foglalja annak a biztosítását, hogy a hajléktalanok életviszonyai méltóak legyenek az emberhez.
Az államnak tiszta és biztonságos hajléktalanszállókat kell működtetni azok számára, akik valamilyen oknál fogva az utcára kerültek. A segítségadás szempontjából tök mindegy, hogy valaki mért vált hajléktalanná, ebben a tekintetben csak két dolog számít:
segíteni kell, az utcán élni pedig tilos. Pont.
Amikor néhány éve a kormány úgy döntött, hogy a fedél nélkül élőket menhelyekre „kényszeríti” az a hajléktalanhelyzet megoldásának irányába tett első helyes lépés volt. A hajléktalanszálló egy megfelelő hely arra, hogy a szerencsétlen sorsú emberek segítséget kapjanak a mindennapokhoz és talán ahhoz is, hogy kimásszanak a gödörből.
A magyar baloldal persze mindent megtett annak érdekében, hogy kisiklassa a kormány intézkedését. A sajtójuk, a civil szerveztek azt bömbölték minden csatornán, hogy a kormány náci, amiért nem engedi meg, hogy a hajléktalan életmóddal lassú öngyilkosságot kövessenek el emberek a fővárosban.
Gyakorlatilag mozgalmat indítottak annak érdekében, hogy a közterületeket elfoglalhassák azok, akik már teljesen kivetkőztek emberi mivoltukból.
Nem azért fogtak össze a különböző baloldali szervezetek, hogy több élelem, több tiszta férőhely jusson a hajléktalanoknak. Nem azért gyűjtöttek pénzt és szerveződtek, hogy hosszútávú segítséget, esetleg munkahelyet biztosítsanak a szerencsétlen sorsú embereknek. Nem, mindössze azt szerették volna elérni, hogy a döntési képességükben korlátozott emberek önállóan dönthessenek. Logikus.
Mármint, ha abban a szellemi légkörben él az ember, amiben a magyar baloldal létezik. Mert szerintük koszosan, büdösen az utcán feküdni, aluljárókba, kapualjakba költözni alapvető emberi jog.
Nem felejtem el azt a jelenetet, amikor úgy két éve egy részeg nő ájult állapotban feküdt az egyik belvárosi aluljáró kövezetén, pont olyan helyen, ahol keresztezte a járókelők útját. Az emberek kénytelenek voltak átlépni a testet. Egy torz húsdarab, amelyről csak a rajta levő ruhából lehetett következtetni, hogy emberi lényről van szó.
De lehet, hogy a baloldalnak van igaza és ezek a körülmények nem tesznek kárt az emberi méltóságban, és tényleg ez a valódi szabadság.
Megrögzött demokrataként az olvasóra bízom, hogy döntsön az ügyben. Ajánlom mindenki figyelmébe Józsefváros utcáit, ahol a kérdés iránt érdeklődők meggyőződhetnek a saját szemükkel arról, hogy melyik a helyes út. Hogy tombol-e a szabadság a fővárosban.
Néhány hete a Rákóczi téren sétálva láttam, ahogy egy ázsiai kinézetű nő hirtelen lefékezett a biciklijével, mivel az utolsó pillantana vette észre, hogy több egymás mellé helyezett kaka-akna van lefektetve azon a keskeny útszakaszon, ahol el szeretet volna menni a csarnok irányába. Ez a park egyik frekventált részében történt.
A Rákóczi téren már a levegőben érezni a sajátosan értelmezett szabadság mámorító illatát.
Tényleg bódító, valamiért a metróaluljáró környékén sokkal intenzívebben érezni a nyugati értelemben vett demokrácia semmihez sem hasonlítható bukéját. Emberek fekszenek a megálló mindkét oldalán, a park különböző részein részegek kiabálnak, hol egymással, hol magukban.
Nem kizárt, hogy a baloldal ezt értette a nyugathoz való felzárkózás alatt. A Rákóczi téren állva ugyanis olyan érzése van az embernek, mintha a Gare du Nord környékén járna Brüsszelben. Már csak a román prostituáltak, a rablások és a késelések hiányoznak. Azonban egy szemernyi kétségem sincs azt illetően, hogy az említett hiányzó elemeket is beillesszék a fővárosi látképbe.