Egy félig pancser, félig kommunista varázsló rakhatta össze a 444 fizetős szolgáltatását, annyira ingyenes lett a végeredmény

Fizetős cikk, amiért nem kell fizetni? A propagandamédia már tudat alatt is jóemberkedik: két kattintás, egy másolás, és bárki ingyen olvasgathatja a portál pénzért osztogatott lejárató anyagait. Közkinccsé tesszük a titkos receptet, amiben kiemelt szerepe van a bűvös ctrl+c - ctrl+v és a Google párosnak!

2019 februárjában derült ki, hogy Soros György magyar médiabirodalmának ismert szereplője, a 444 részben fizetős lesz. Minderről a portál főszerkesztője, Uj Péter nyilatkozott a Népszavának.

Azt nem lehet mondani, hogy a stáb kapkodott volna, hiszen két és fél évvel a bejelentés után, tavaly augusztusban indult el a lap fizetőkapuja. Kiugró siker nem lett a projektből: egy hét alatt alig nyolcezren, októberig tizenkétezren fizettek elő a zárt tartalmakra, ezután a portál inkább felhagyott a tagokkal kapcsolatos adatközléssel.

Ám ez a pár ezer ember is álmatlanul foroghat az ágyában azért, mert élete legrosszabb döntését hozta akkor, amikor elutalta az első forintot a 444-nek.

Uj Péter a szolgáltatás indulásakor úgy fogalmazott, hogy

keserves technikai tekergetések után (és még mennyi lesz! előre is elnézést kérünk, rajta vagyunk meg minden…) helyben vagyunk, a 444 előfizethető.

A jóslat valóra is vált: a 444-re valóban elő lehet fizetni, és időközben valóban felmerültek technikai problémák a fizetős kapuval. Persze egy-két kisebb baki abszolút belefér, hiszen mégiscsak egy viszonylag új rendszerről van szó. De hogy ekkora?! Jelenleg ugyanis erősen úgy fest a helyzet, hogy

a 444 fizetős cikkei valójában nem fizetősek.

Érthetőbben mondva:

aki élelmesebb, van mobiltelefonja vagy PC-je, esetleg laptopja, és persze rendelkezik internet-hozzáféréssel, nulla kiadással olvasgathat bizonyos, egyébként pénzért osztogatott lejárató anyagokat.

Ki ne örülne egy ilyen lehetőségnek? Főleg, hogy nem olcsó mulatság nyomon követni, Uj Péterék éppen kit mószerolnak: éves előfizetés esetén ugyanis 1 490 és 3490 forint között mozog a havi tarifa. A matematika és a Gergely-naptár alapszabályai szerint tehát évente minimum 17 880, maximum 41 880 forintba kerül a Kör tagjának lenni.

De mi értelme teljesen feleslegesen kiadni egy rakás pénzt, ha ingyen is megkaphatjuk az adott dolgot? 

Nagyjából semmi. Éppen ezért lépésről lépésre megmutatjuk a titkos receptet azoknak, akiket érdekelnek a 444 fideszezős tartalmai, de nem adnának értük egy fillért sem.

1. lépés: válasszuk ki a cikket! A példa kedvéért legyen ez a péntek reggeli hízelgő című „Kik tolják az arcunkba a politikai hirdetéseket?"  hírlevél.

 

2. lépés: ezután bal egérgombbal figyelmesen jelöljük ki a címet, vagy annak egy részét, és másoljuk ki a szöveget. 

 

3. lépés: ezt illesszük be a Google keresőjébe, majd nyomjuk meg az Entert!

 

4. lépés: több találatot is kiad a program, de ez ne tévesszen meg senkit. Kattintsunk a legfelső anyagnál lévő lefelé mutató nyílra, és válasszuk ki a „tárolt verzió” nevű funkciót.

 

5. lépés: elérhetővé válik a teljes cikk. Jó olvasgatást!

 

Pofonegyszerű a művelet, és még hekkernek sem kell lennünk hozzá. De mégis mire fel a jófejség?

  • Már tudat alatt is jóemberkednek a szabad sajtóban?
  • Hivatalosan is betette a lábát a kommunizmus a Margit körútra?
  • Vagy profi IT-sok helyett balfék varázslók intézték a fizetős kaput?

Akárhogy is történt, jó tudni, hogy a ravasz trükk nem mindig jön be. Nagyjából attól függ, hogy a Google mikor menti le, illetve hogy a szerkesztők eleve fizetősként élesítik-e az anyagokat. Éppen ezért 

nem árt szemfülesnek és gyorsnak lenni.

Mert aki lemarad, az kimarad!