Márki-Zay Péter megfertőződött egy bizonyos politikai pestissel: összegyúrcsányozódott. Pontosan érti, hogy ez mivel jár:
a Gyurcsány-klánnal kötött megállapodásnak milyen erkölcsi és politikai ára van. Innen már nincs visszaút.
Aki Gyurcsánnyal és a DK-val szövetségre lép, hátat fordított a nemzetének. Ez ilyen egyszerű. Két urat szolgálni ugyanis nem lehet:
vagy Gyurcsány vagy a magyarok. A kettő együtt nem megy. Éppen úgy, ahogy nem lehet a tenger fenekén szivarozni.
Márki-Zay döntött, Gyurcsány Ferencnek nyújtott kezet. Valószínűleg hosszas mérlegelés után úgy ítélte meg, hogy csak taktikai megállapodás született, és ezt a nagyobb jó érdekében lépte meg.
Azonban minden épp erkölcsi érzékkel megáldott ember tudja, hogy nincs olyan "nagyobb jó", ami indokolttá teszi Gyurcsány melletti kiállást.
Márki-Zay úgy reméli, hogy képes lesz kimászni a gödörből, valamikor le tudja majd rázni a Gyurcsány-szektát. Súlyosan elszámolta magát, az óriáskígyó szorításából nem lehet kiszabadulni. Illetve, ha egy nap mégis sikerülne, annak sem lenne jelentősége. Onnan, ahol Márki-Zay van, már nincs visszaút. Ő Gyurcsány szövetségéből legfeljebb a senki földjére juthat, a magyarok közösségébe soha többé. Hogy egy barátomat idézzem:
Ha kedvelném, most sajnálnám.

Nem érdemel ugyanakkor sajnálatot. Legfeljebb egy kevés szánalmat válthat ki, ahogy próbál felszínen maradni és igyekszik nem elsüllyedni az erkölcsi posványban. Meghirdette a "tiszták koalícióját".
Ugyan már! Ő maga tudja a legjobban, hogy kikkel szűrte össze a levet az előválasztási cirkuszban. Ismeri a közeget, tudja, kik az ellenzék erős emberei. Mégis megállapodott velük. Márki-Zay mindezzel együtt is tudja, hogy hatalmas bajban van. Mozgalma jelszavaként is a "Csak felfelé" szlogent választotta. Érzi, hogy süllyed, felfelé igyekszik, hogy levegőt kapjon.
Kétségbeesetten próbál nemzeti színeket ölteni magára. Azonban ez a törekvése is amolyan "márkizayosra" sikerült. Látványos gesztusokat próbál tenni a határon túli magyarok irányába, hogy bebizonyítsa, nem egyenlő a szemkilövető görénnyel. Nagy igyekezetében pedig válogatott sértésekkel illeti a határon túli magyarokat. Zseniális kommunikációs stáb állhat mögötte.
Erdélyi körutat tervezett, aminek során erdélyi magyar városok elöljáróit látogatta volna meg. Végül meghiúsult a program. Egyetlen erdélyi magyar polgármester sem akart találkozni Márki-Zay Péterrel.
Nem azért, mert gyávák. Ez csak a már említett kommunikációs csapata találta ki menekülőútként. A visszautasítás mögött az áll, hogy a többség azt gondolja, hogy aki kezet adott Gyurcsány Ferencnek, ne akarja magát tisztára mosni a határon túli magyarok támogatásával. Akiben egy csepp tisztesség is volt, elhajtotta MZP-t.
Végül Márki-Zay Péternek mégis sikerült "határon túli magyar" szövetségeseket találnia. A Dallasban bejegyzett Székelyek Világszövetségével szűrte össze a levet. Ez a szervezet néhány éve azzal kampányolt, hogy a székelyeket ismerjék el Magyarországon, mint őshonos nemzeti kisebbséget. Totális sötétség. A székely nem nemzetiség Magyarországon, hanem egyszerűen magyar, a többségi társadalom része.
Ezt csak a DK-s politikusok nem értik, mindenki más számára evidencia.

Érdekes egybeesés, hogy a román titkosszolgálatok és az általuk etetett román szélsőjobboldali mozgalmak is éppen azt akarják elérni hosszú évek óta: a székelyek vallják magukat székelynek a román népszámláláson, így nagyjából megfeleződne az erdélyi magyarság létszáma.
Ilyet csak azok akarhatnak, akik nem szeretik a magyarokat.
Ebben a kérdésben pedig csodás összhang van a román nácik, a DK, és némely másik Magyarországon működő baloldali párt között.
Véletlen lenne? Aligha.
Szóval a „székelyek nem magyarok” ügyet felkarolta a Székelyek Világszövetsége, őket pedig Márki-Zay karolta fel. A leginkább DK-kompatibilis politikai csoportosulás határon túli témában Márki-Zay szövetségese lett. Érdemes tudni, hogy
a Székelyek Világszövetsége annyira székely, mint a Dobreva nevű illető, és akkora támogatottságot tudhatnak magukénak, mint a háromfős Párbeszéd nevű alakulat. Márki-Zayra azonban számíthatnak. A Párbeszéd és a kamuszékely szövetség egyaránt.
Az csak amolyan nyalánkság, hogy a "Világszövetség" alelnöke az a Csibi Barna, aki Csíkszereda egyik forgalmas utcájában egy táblát helyezett el. Ezen az szerepelt, hogy
szégyelld magad, megint zsidónál vásároltál!
A figurának nemcsak a székelyek identitásával kapcsolatban vannak hihetetlenül mély ismeretei, a székelységre leselkedő veszélyeket is kiválóan tudja azonosítani. A zsidók közismerten régóta ki akarják húzni Székelyföldet a magyarok talpa alól. Bravó! Csibi Barna egy ideje Kárpátaljára távozott, ott próbálja a ruszinokat kezelésbe venni és felkészíteni őket az Ukrajnától való elszakadásra. Bár törekvése mindenképpen támogatandó, kétlem, hogy erre a géniuszra kéne bízni a feladatot.
Márki-Zay nagyszerű társaságba került, a DK-val kötött megállapodás után egy újabb remek szövetségesekre talált a világban. Összenő, ami összetartozik!