Recseg-ropog az elmúlt évek prosperáló gazdasága és békéje köré épült, jól megszokott világrendünk. Az emberi természet vágyik a gyarapodásra, de amit megszerzett, az egy idő után természetessé válik számára, és ha elveszíti, azt már olyan igazságtalanságként éli meg, mintha mindig is az övé lett volna az, amire korábban vágyott.
Pedig aki érteni szeretné, és a helyén akarja kezelni a hazai helyzet valódi súlyát, annak érdemes körülnéznie a nagyvilágban is. Magyarország táncoló papírsárkány egy hatalmas hurrikán közepén, népességünknél és gazdasági súlyunknál fogva a világgazdasági folyamatoknak sokkal inkább elszenvedői vagyunk és leszünk, mint alakítói.
Igen könnyű farkast kiáltani és rákenni a kormányra az egész világon végigsöprő inflációt, a recesszió egyre valósabbnak tűnő lehetőségét, a keresetek vásárlóerejének zuhanórepülés-szerű csökkenését, de ettől a nehéz idők nem tűnnek el majd maguktól.
A legfőbb és legközvetlenebb, de ma még a rezsicsökkentésnek köszönhetően a magyar emberek számára csak közvetett jelekből érzékelhető krízis az energiaválság.
A háború elhúzódik, az Északi Áramlat leállt, a németek már vazallusaik-szövetségeseik tartalékaira fenik a fogukat, a kőolaj ára pedig teljesen elszabadult.

Ma már nem az az első számú kérdés, hogy tudjuk-e tartani az hatósági árakat, hanem hogy meddig és milyen mértékben. Ráadásul már az ellátásbiztonság sem olyan evidencia, mint akár egy évvel ezelőtt volt.
A kormány rendkívüli ülésén az alábbi intézkedésekről döntött:
- Magyarország másfél milliárd köbméterről kétmilliárd köbméterre növeli a hazai gázkitermelést. Az elszabaduló energiaárak miatt még a drágább technológiák alkalmazása is lehetséges.
- Felhatalmazták Szijjártó Pétert, hogy további gázkészleteket szerezzen be. Ma 44 százalékos a tárolók töltöttsége, a cél az, hogy a lehető legnagyobb mértékben álljanak rendelkezésre készletek.
- Kiviteli tilalmat rendelnek el az energiahordozókra és a tűzifára. Egyetlen kivétel a bértárolás.
- Év végéig jelentősen fokozzák a hazai lignitkitermelést.
- A Mátrai Erőmű blokkjait minél hamarabb újraindítják.
- A Paksi Atomerőmű üzemidejének meghosszabbítását kezdeményezik.
- Aki az átlag felett fogyaszt, arra kérik, hogy mérsékelje a fogyasztását, vagy fizesse meg a piaci árat. A csökkentett gáz- és áramár csak az átlag magyar háztartás fogyasztásának mértékéig marad érvényben, aki annál többet fogyaszt, a többletet már a piaci áron fizeti. Ma az átlagos havi fogyasztás Magyarországon villamos energiánál 210 kilowattóra/hó, földgáznál 144 köbméter/hó.
(forrás: index.hu)
A magyar kormány most is, ahogy korábban is abból próbálja a legjobbat kihozni, amilyen lehetőségek megadatnak.
Az ellenzéki pártok épp azzal vannak elfoglalva, hogy minél jobban összegyurcsányozzák annak a néhány ezer utcára vonult tiltakozónak a tüntetését, akik nemtetszésüket fejezték ki a kataszabályozás kormánypárti választók között is sokat vitatott módosításával kapcsolatban.
Mindeközben a kormány elsősorban arra koncentrál, hogy megvédje az elmúlt 12 év kormányzásának eredményeit: a munkahelyeket, a nyugdíjakat, a rezsicsökkentést és családtámogatásokat.

Erről szólt a vállalás, erre kapott felhatalmazást Orbán Viktor ötödik kormánya a magyar választók kétharmadától.
Ez sem könnyen, sem olcsón nem oldható meg. Sem pedig veszteségek, érdeksérelmek nélkül. Egy stabil felhatalmazással bíró, rutinos kormánynak azonban megvan az a helyzeti előnye, hogy a politikai populizmus és szavazatmaximalizálás helyett a vállalt célokat tarthatja szem előtt, még akkor is, ha tudja, hogy annak nagy ára lesz, és nem biztos, hogy minden úgy fog sikerülni, ahogy szeretnénk.
Dobó Istvántól sem lett volna méltányos számonkérni, hogy a maroknyi hős védők élén állva egy jól megerősített, érintetlen vár helyett miért egy török holttestekkel borított, kis híján rommá lőtt csatatéren aratott győzelmet. Megvédte az egri várat? Visszavertek a törököket? Sokba került? A várvédők pokoli heteket éltek át?

Igen.
Szerencsére nálunk még nem ilyen drámai a helyzet, de kétségtelenül egyre jobban gyülekeznek a fejünk felett a nehéz idők fekete felhői.
Szükség lesz áldozatokra, mindenkinek szűkebbre kell húzni a nadrágszíjat. Egy biztos: a válságot nem megoldaná, hanem elmélyítené egy kormányválság, bár úgy tűnik, vannak, akik ezért dolgoznak.
Gyurcsány ugyanis, aki a válságos évek rutinos haszonélvezője már dörzsöli a tenyerét:

Az ő közreműködését azonban köszönjük, de továbbra sem kérjük!