Miután Fekete-Győr András a vártnál gyengébben szerepelt az ellenzéki előválasztáson, kénytelen volt lemondani a pártelnöki pozíciójáról.
Így végre megnyílt a lehetőség arra, hogy egy valódi férfi, Donáth Anna vegye kézbe a pártügyek irányítását.
Az élőben meglehetősen bizarr kinézetű politikusnak azonban vetélytársa akadt: a Fábián Tamás-hasonmásverseny örökös első helyezettje, Orosz Anna is versenybe szállt az elnökségért.
Így a Momentum küldöttgyűlése a hétvégén két szélsőliberális matróna közül választhat. Két igazi kádergyerek mérkőzik meg egymással azért, hogy pártelnökként (legalább) fél éven át kioktassa európaiságból a magyarokat.
Szuper kilátások. Mindig is a kommunisták kölkeinek az iránymutatásaira vártunk!

Orosz Annáról nemrég jelent meg egy alapos cikk a Kontra felületén, így most Donáth Annán a sor. Lássuk, miféle alakokból lehetnek pártelnökjelöltek az ellenzéki oldalon!
Donáth Anna a Momentum egyik uniós képviselője. Igazi aktivistaalkat.
Az arcvonásaiból és az erőltetett mosolyából ítélve valamilyen megszállottság gyötri, és egy igazán sérült személyiségről van szó. Ez azonban semmit nem von le a politikai értékéből. Sőt, a félőrültek mindig nagyon buzgók. Donáth pedig éppen ilyen karakter, tele tettvággyal és energiával: bosszút akar állni, elégtételt akar venni valakin. A családi örökségében lehet valami. Annának ugyanis már a nagypapája és az apukája is vérvörös kommunista volt: a nagyapja már 21 évesen a kommunista párt tagjai közé tartozott.
De kezdjük a pályája elején!
Donáth Anna szociológiát hallgatott az ELTE-n, majd az Amszterdami Egyetem migrációs és etnikai szakán folytatta a tanulmányait. Milyen szerencse, hogy éppen volt olyan képzés, aminek ismeretanyagát a politikában is remekül hasznosíthatta!
2010-ben részt vett az első Etnikai és Migrációs Tanulmányok Nyári Iskolai képzésen a felvidéki Selye János Egyetemen. Nem sokkal később már a Soros György által Menedék Migránsokat Segítő Egyesület projektmenedzsereként dolgozott.
A felvidéki egyetemen valami rosszul sikerült, ugyanis Donáth elkötelezett lett a migránsok befogadása mellett, de az őshonos kisebbségeket ki sem állhatja. Különösen a határon túli magyarok szúrják a szemét. A szemét!
Itt pontosan arra utalok, hogy ugyan egy felvidéki egyetemen képezte tovább magát a migráció „tudományában”, politikai pályája során mégsem sikerült soha egyetlen alkalommal sem kiállnia a határon túli magyarok mellett. Egyetlen szót sem szólt az ukrán állam magyarellenes jogtiprásai ellen, ahogy a román fősodratú politikai erők magyargyűlöletét is szó nélkül hagyta.
Rengeteg lehetősége lett volna arra, hogy bebizonyítsa, számára minden kisebbségi csoport fontos, de a magyarok valahogy mégis mindig kiestek a szórásból.
Összefoglalva: minden kisebbséget szeret, kivéve a magyarokat.
Igazából a határon túli magyar közösségek iránt olyannyira közömbös, hogy gátlás nélkül beállt kampányolni egy szlovák párt mögé, miközben a felvidéki magyarok a parlamentbe jutásért küzdöttek. Fekete-Győr pedig egy román pártnak kampányolt, egy olyan alakulatnak, amely a román nácikkal szövetkezett.
Donáth Anna erdélyi magyarokhoz fűződő viszonyával kapcsolatban mindennél beszédesebb az a momentum, amikor a Varga Judittal folytatott vitája közben az erdélyi magyarokat a román nemzet részeként említette. Tényleg a Donáth-vérvonal legkiválóbb örököse!
A kérdés, hogy megvan-e benne a készség és a képesség arra, hogy az eddig felsorolt gazemberségekhez képest is mélyebbre süllyedjen? A válasz: igen. Irtó tehetséges figura.
Nem szép, nem becsületes, nem jószívű, de tehetséges.

Emlékezetes, hogy amikor Amerika nagyvárosait éppen felgyújtotta és kirabolta a fekete és vörös csőcselék, Donáth Anna „A roma élet is számít!” szlogent tartalmazó képet osztott meg a közösségi médiában.
A Momentum elnökségéért hadba induló politikus a legkritikusabb időszakban, amikor elképzelhetetlen utcai erőszak tombolt az Egyesült Államokban, szíve szerint importálta volna Magyarországra a Nyugatot feszítő etnikai feszültségeket.
Miközben itthon béke van roma-magyar vonalon, Donáth az ellentétek szítására játszott.
Donáth képzett aktivista. Tudja jól, hogy pártjának csak egy válságban lenne esélye, egyedül egy zavargás hozhatna számukra néhány százalékot. Azt szeretnék, ha a romák és a magyarok egymásnak feszülnének, ha tragédia történne, és ők a konfliktusból politikai tőkét kovácsolhatnának.
Mindezek mellett egyetlen üzenete van a választók felé: a szivárványos zászló. De tényleg! A szexuális kisebbségek lobogója a leggyakrabban használt politikai jelkép a közösségi médiás kommunikációjában.
A hölgy egyelőre nulla politikai teljesítményt tudhat a háta mögött, az egyetlen dolog, amit fel tud mutatni, az a színes zászló. Megérte taníttatni!
No és végezetül. Apja, Donáth László annak ellenére, hogy evangélikus lelkész volt, MSZP-s parlamenti képviselőként is dolgozott. Ez egy ilyen család: Donáth apuka annak a pártnak lett a politikusa, amelyik kimondottan ellenséges volt a keresztény egyházakkal szemben. Amelynek a soraiban ott ültek azok, akik kínzásokra, bebörtönzésekre, megfigyelésekre, zsarolásokra adtak parancsot papok ellen.
kapcsolódó
-
A Magyar Passióval régi és fontos adósságát rótta le a magyar filmművészet
A kommunista keresztényüldözés történetét ezidáig nem dolgozták fel játékfilmben. Ideje volt elmesélni, mi történt a keresztény egyházak papjaival, híveivel és nővéreivel. Megnéztük Eperjes Károly hiánypótló moziját, amely felülmúlta várakozásainkat: bár a Magyar Passiónak ott van a helye a legjobb magyar filmek között, mégsem voltunk teljesen elégedettek a végeredménnyel.
Ha ilyen az apa, akkor milyen lehetett a sokat emlegetett nagyapa?
Donáth Ferenc egy igazi vörös gazember volt. Minden ízében cinikus kommunista.
Nekünk az ellenség nem oroszlán, hanem patkány, mégpedig döglődő patkány.
Egy mondat Donáth Ferenc 1948. december 4-én elmondott beszédéből. Tudni kell, hogy akiket ebben az időben a kommunista párt ellenségként azonosított, annak az embernek vagy csoportnak meg voltak számlálva a napjai. Láger, kínzás, elhurcolás és hasonlók jutottak osztályrészül a „patkányoknak”.
Szóval ez a Donáth is egy remek ember lehetett. Az unokája pedig nagyon büszke rá. De hát ki ne lenne büszke a nagyapjára, ha az egy tömeggyilkos párt kiemelt funkcionáriusaként tevékenykedett? Na, ugye!
Nem bírom ki, még egyet!
Mi nem az egyház ellen, hanem az egyházon belül az amerikaiaknak kémkedő, az országot eláruló, valutacsempészéssel foglalkozó Mindszenty és klikkje ellen harcolunk, és meg kell magyarázni, hogy ez minden paraszt, munkás és haladó értelmiségi hazafias érdeke, hogy az ilyen összeesküvő, fasiszta banda az ország nyugalmát többé ne zavarja.
Aki kíváncsi, hogy Donáth Ferenc miképpen harcolt a Mindszenty-féle fasiszták ellen, az nézze meg Eperjes Károly legújabb filmjét. Abból megtudhatják a kedves érdeklődők, hogy a Donáth nagypapa szavai mit is jelentettek a gyakorlatban.
Na, ennek az unokája Magyarországot képviseli az Európai Parlamentben. Most pedig a Momentum vezetését venné át.