Donáth Anna felvetés-felelek

Szia, Anna! Mostanában nagyon rátok járt Feri rúdja, és utolsó csatlósként még mindig csüngtök azoknak a német fegyverbarátaitoknak a nyakán, akik valamilyen furcsa véletlen folytán már megint elszámolták az aktuális világmegváltásukat. Borzasztó helyzetedet felismerve láthatóan valamiféle kitörésbe kezdtél. Kérjük, hogy ne a mi kárunkra tedd!

Elborzadva olvasom, hogy okleveles muciológusként megint az energiaipar körül sündörögsz, jobbnál jobb ötleteket adva az ebben dolgozó szakembereknek. Kösz, de ahogy vaddisznóval se terveztetünk sugárhajtóművet, úgy veled meg a többi hozzád hasonló társadalomtudóssal se semmit. Elmagyarázzuk, miért!

Az olcsó energiának vége, beköszöntött az energiaszegénység kora. 

Igen, Németországban meg Nyugat-Európában, ahol a hozzád hasonló sötétzöld elmebetegek nagyon ügyesen tarkón lőtték az energiahálózatot, miközben ciánkapszulát haraptattak el vele. De Magyarország szerencsére nem ilyen. Persze ez nem rajtatok múlt, hanem a drága Isteni Fideszen, ami megint jól döntött, hogy nem benneteket választott, Anna.

Orbán Viktor pedig kapva kap az alkalmon és régi reflexihez nyúlva újabb hazug háborút indít kedvenc ellensége, az Európai Unió ellen. 

Nem, most az egyszer tévedsz. Most kurvára nem indítunk semmiféle háborút, csak az otthon kényelmes melegéből mosolygunk azokon az idiótákon, akik majd pokrócba takarózva szitkózodnak ránk a milliárdos kis palotáikból Nyugaton.

Viszont átlátszó csúsztatásaival szemben a most kialakult energiapiaci helyzet pont arra világít rá, hogy nem várhatunk tovább a klímavédelmi intézkedések felpörgetésével. 

Ezt nem a Signal című szép színes náci magazinban olvastad 1944-ből? Én gyanúsan nem pörgetnék semmit, amit ezek akarnak, mert a történelmi tapasztalatunk azt mutatja, hogy nemsokára gépelheted a brüsszeli bunkerben a végakarataikat, meg cipelheted ki őket a végén a bombatölcsérbe.

A zöld kérdés ugyanis létkérdés: minden egyes nap tétlenséggel veszélyeztetjük a jövőnket. 

Igen, csakis a titekét, mert szerencsére láthatóan nem nagyon fogyasztják még a saját választóitok se ezt a Nyugaton oly remek politikai terméket.

Szerencsére az Európai Unió előtt van egy olyan javaslat, ami a klímavédelmi csomag keretében egy szociális alapot hozna létre a hétköznapi emberek anyagi terheinek mérséklésére.

Hú, micsoda szerencse! Ezt szeretjük annyira a baloldalban, baszd meg! Elkúrjátok, nem kicsit, nagyon. Nem értetek hozzá, de szerencsére a kurva nagy csöpögős szolidaritásotok révén létrehozzátok a szociális alapot, hogy saját magatoknak bebizonyítsátok, a nemes kísérlet végülis jó eNbereket takart… Tökre csodálatos ez a szociális alap, csak itt szerencsér nem lesz ilyesmi, mi ugyanis egyszerűbb módját választottuk a megoldásnak. Egyszerűen nem hagyjuk, hogy elkúrhassátok, eleve nem is szavazunk titeket hatalomba, így csak a távolból dühögve nézhetitek, amint Pakson termelődik az olcsó áram az atomerőműben, meg áramlik ide az olcsó putyingáz, nem Ukrajnán keresztül. Jó szar érzés neked, mi?

Emellett most sürgősen szükség lenne az energiahordozókat terhelő adók ideiglenes csökkentésére – nemcsak nálunk, hanem egész Európában. 

Biztos kurva nagy segítség lesz a magyarnál 4-5x drágább német áram áfájának elengedése. Annyira népszerű leszel, hogy az utolsó 20 órában még hozzá is adnak majd a zöldnémet árjafaj új Vezetőjéhez...

A már kialakult energiaszegénységet pedig fel kell számolni, hogy senki ne fagyoskodjon a saját otthonában. 

Lásd: Kettővel ezelőtti pont. Helyettetek inkább marad a drága Fideszke, ami olcsó energiahordozók révén egész egyszerűen megelőzi az energiaszegénységet, ti meg sajnos nem tudtok egyetlen fázót se megmenteni, akinél a degenerált elmebeteg hülyeségeitek révén előtte 5-10x-esére emelitek a gázt meg a villanyt.

Ennek keretében mindent meg kell tennünk a lakások energetikai korszerűsítéséért, hogy mérsékeljük az energiafogyasztásukat. 

Ha csak rajtam múlna, te meg a pártod már holnap betonoznátok.

Ez lenne a valódi rezsicsökkentés.

Helyette marad Szilárd Úr, a filléres gázon főzött zsíros pacaljával, amit végig kell nézzél, Anna! ;)

ui: Megértem, hogy a németek így megbabonáztak téged. Bizonyára találtál valakiket, akik még nálad is butábbak és betegebbek, ráadásul vonzó lehet, hogy jobban szégyellik a nagypapáik tettét, mint te, ilyen pedig ritka madár a környezetedben. Lécci, és lehetőelg SOHA ne kúrd szét többet Magyaroszágot a liberális elmebeteg ötleteid megvalósításával. Menj szépen Nyugatra, ott már több kárt úgysem okozhatsz!