Dögkeselyű Koalíció

Gyurcsány: A HALÁL KORMÁNYA EZ posztjának margójára

Kedves Feri!

Először is szeretnénk gratulálni, hogy az évek óta tartó, belsőleg végzett, alapos fertőtlenítéssel védekezel olyan kórságok ellen, mint arányérzék és józan ítélőképesség! 

Mondhatnánk, hogy megérkeztél a gödör aljára, de a mocskos mancsodban ott az ásó és csákány, amivel újabb és újabb mélységekbe ásod magaddal együtt az általad irányított moslékkoalíció ember- és nemzetellenes retorikáját.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Szavak nincsenek arra a megvetésre, amit pártállástól függetlenül minden józan ember érez most veled kapcsolatban. Bárkinek lettek volna kétségei, hogy semmi sem túl nagy ár azért, hogy újra te dirigálj ebben az országban, ezzel a poszttal eloszlattad.

Politikai hasznot akartok húzni a harmadik hullám áldozataiból. Gyilkosnak bélyegzitek azokat, akik hajnaltól késő estig dolgoznak rajta, hogy minimalizálják az áldozatok számát. Semmi mást nem értek el vele, mint pánikot, félelmet és ennek következtében lassabban megvalósuló átoltottságot.

Hónapok óta keltitek a bizonytalanságot az emberekben:

  • Az egészségügy összeomlik.
  • A kormány nem ura a helyzetnek.
  • Az oltások egy része veszélyes.
  • A védekezés rosszul van megszervezve.

Gusztustalan hazugságok mind, de annak a rémhír-keltésnek a közelében sincs, mint ez a Facebook poszt. A kommentekből látható, hogy a gyűlöleted magvai követőid körében termékeny talajra hullanak, már erőszakos felkeléssel fenyegetnek.

 

Te meg szó nélkül nézed, ahogy beérik munkád gyümölcse. Az őszödi beszéd ehhez képest szépirodalom. 

Mit akarsz, Feri?

  • Viszket már a nagyon az ellenzéki padban a feneked?
  • Most azonnal mondjon le a kormány, hogy te beülhess újra a bársonyszékbe?
  • Nekilátnál már most a koalíciós tárgyalássorozatnak, így a harmadik hullám csúcsán?
  • Elkezdenéd kinevezni embereidet már most mindenféle állami cégek élére, ahogy tetted az önkormányzati választások után közvetlenül?
  • Van valami kézzelfogható megoldásod, honnan szerzünk még több vakcinát, mikor az EU látványosan csődöt mondott a tagállamok ellátásában?
  • Esetleg rohamrendőröket vezényelnél az utcákra gumilövedékekkel újra, hátha az megoldás?

Nekünk van egy jobb ötletünk, Feri: fogd be a szád és ne akadályozd a védekezést! Szégyelld magad és takarodj vissza az Apró-villa pincéjébe hidratálni, azzal legalább másnak nem okozol kárt.

Egyszer túl leszünk ezen is, ahogy ezer éve átvészeltünk már számos háborút, tragédiát és válságot. És nem szoktuk elfelejteni, a mindenkori dögkeselyűk és hiénák hogy viselkedtek a legsötétebb órákban.