Dobrev Klára: Márki-Zay valódi gyűlöletkampányt folytat
Mindannyian tudjuk, hogy a baloldali összefogás csak egy színjáték, és valójában utálják egymást. Nem hiszitek? Nézzük csak meg, milyen nyilatkozatot tett Dobrev Klára a Facebok-oldalán:
Hazaárulózni a Fidesz szokott. Senki nem hazaárulózott le eddig senkit az ellenzéki összefogásban. Soha. Mert ez tönkretesz mindent, amiért évek óta közösen dolgozunk. Olyan határt lépett át Márki-Zay Péter, amit mindenki átléphetetlennek tartott.
Ez már valódi gyűlöletkampány. Jól ismerjük ezt sajnos Magyarországon. Tudom, hogy mi a dolgom. Össze fogom tartani az ellenzéki összefogást bármi áron és bárkivel szemben. Mert enélkül nincs kormányváltás.
Csodálatos, ugye? Még külön képet is készítettek hozzá, csak úgy füstölt a photoshop! Zseniális.

És hogy ez a megnyilatkozás nem egyszeri, véletlen kisiklás vagy elszólás volt Márki-Zay-módra, aki utána általában letagadja, és/vagy bocsánatot kér. Ezt figyeljétek! Klára asszony még rá is kontrázott:
Nem lehet bizonyítékok nélkül vádaskodni, rágalmazni, nem lehet megbántani a szövetségeseket. Nekem ez nem fér bele.
Nézzük tovább! Mert a párttársak, szövetségesek se maradtak csöndben. Kálmán Olga is őszintén felháborodott Márki-Zay meggondolatlan ki- és beszólásain:
Ez így nincs rendjén! Az előválasztásban példátlan józanságról, felelősségtudatról tettek és tesznek tanúbizonyságot az ellenzéki pártok és a választók. Mert mindenki érzi a történelmi felelősségét. Ezt veszélyeztetni szintén történelmi felelősség :(

Az LMP-s Kendernay János is gyorsan Dobrev segítségére sietett:
Nagyon remélem, a szövetségesek szövetséges módjára viselkednek egymással. Egy hajóban ülünk, mi mind.

A DK székesfehérvári facebookos hírfolyamában aztán ezt hozták le:
Márki-Zay diktatórikus álmainak legfőbb akadálya a DK és Gyurcsány. A terve az lenne, hogy ha az ellenzék támogatásával legyőzné Orbánt, akkor egyesíthetné a maga új Fideszét a régivel, így a jobboldalnak és a baloldalnak is vezére lehetne.
Persze ezt is csupán véletlenül, ők nem úgy gondolták: csak idézték. Bár valaki, valamikor mégis egyetértett ezzel – feltételezzük –, hiszen mi másért osztották volna meg?
Persze Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője is kioktatta Márki-Zayt (reagálva Márki-Zay Péter vasárnap reggeli felhívására, miszerint egymillió forintot ajánl fel azoknak, aki bizonyítani tudják, hogy a Fidesz mozgósít Dobrev Klára mellett az ellenzéki előválasztás második fordulójában).
Nincs kétségünk afelől, hogy ahol valaki egymillió forintot ajánl fel egy lejáratókampány részeként a „bizonyítékért”, ott akadnak majd olyan tisztességtelen emberek, akik akár ennek a töredékéért is vállalni fogják, hogy lejárassák az előválasztás legesélyesebb jelöltjét. Ezért nem szabad ilyet csinálni.
Mit is mondhatnánk: egyetértünk. Nem illik, és nem is szabad. Mondjuk Márki-Zay Péternek is úgy vannak ezek a milliói, mint a boltosnál az olcsó áru: mindig abból van árengedmény, amiből nincs készleten. Így könnyű nagyvonalúnak lenni, ha eddig 0 forintot osztott ki.
kapcsolódó
-
Vadai Ágnes üzent Márki-Zay Péternek: Kifordultál magadból. És nem tudom, hogy miért.
"Eddig csöndben voltam, mert azt hittem, hogy csak egy rossz 24 órád volt. Most azonban világos, hogy nem ez a helyzet." Megszólalt az ellenzék lelkiismerete: az orosz-ukrán konfliktus alatt érdekes nyilatkozatra lettünk figyelmesek.
Persze tudjuk, ez már csak a múlt. Méghozzá a tavaly késő őszi ellenzéki előválasztás egyik műbalhéja. Akkor még így gondolták, de ahogy Putyin esetében is, hirtelen meggondolták magukat, és mára már pont Márki-Zay lett az „óvatos demokratizáló”.
kapcsolódó
-
Imádták Putyint, de ahogy barátkozni kezdett Orbánnal, hirtelen megváltozott a véleményük
Vajon kik mondták 7-8 évvel ezelőtt? "Oroszország csak reagált az ukrán polgárháborúra. Az oroszok csak a honfitársaikat védik - hol katonai, hol diplomáciai eszközökkel." "Putyin egy óvatos demokratizáló volt." A magyar ellenzék képviselői matrjoskaként fordulnak oroszügyben, ezért korábbról összegyűjtöttük a legoroszbarátabb nyilatkozataikat.
Ám Dobrev Klára nem egyszer mondta el mindezt: konkrétan a második miniszterelnök-jelölti vitában is egyértelművé tette, mit is gondol ellenfeléről:
Márki-Zay Péter nem mond igazat. [...] Péter, egész egyszerűen nem tartalak téged alkalmasnak a miniszterelnöki pozícióra. […] Szinte minden napra jutott valamilyen valótlanság, olyan vádaskodás, amit nem tudtál bebizonyítani. És aztán ottmaradt az emberek fülében, ez nekem morálisan elfogadhatatlan. Nagyon nagy a politikai nyomás, és úgy látom, hogy nem bírod ezt a politikai nyomást.
És Klára asszony a Spirit FM Aktuál című műsorában is őszintén kiöntötte lelkét a témában:
Nem tudom, mennyire lehet pozitív üzenetnek tekinteni azt, ha az üzenet másik oldala az, hogy akkor vele szemben talán a tisztátalanok állnak, és én ezt nem gondolnám egy jó ötletnek így megosztani az ellenzéket, hogy tiszták és tisztátlanok [...], nem lehet így küzdeni egymás ellen.
Persze tudjuk, Orbán a legnagyobb szélkakas, ez semmiség. Csak egy országot szeretnének közösen vezetni, és a NER-t leváltani – semmi más nem számít. Biztosan sikerülni fog: már megváltoztak, és közös a cél!
De továbbra is jó okunk van azt feltételezni, hogy bizony a Gyurcsány-pártban bőven maradt tüske, és ha szavakban még ki is állnak Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt mellett, valójában már a ráhúzott vereség utáni időkre készülnek.
De addig se kampányoljon a Feri. Vagy kicsit néha mégis.
kapcsolódó
-
"Itt a Feri": És akkor Gyurcsány Ferenc egy hónappal a választás előtt elkezd kampányolni
A Kapitány azt kérte, ne kampányoljak, de azért előtte én még egy kicsit mégis kampányolok. Feri.