Reméljük, már mindenki felocsúdott a nem várt fordulat okozta meglepetésből: Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelölt-jelöltje a hamarosan megrendezésre kerülő ellenzéki bohóc-castingon előválasztáson.
A Gyurcsány-szekta vasárnap, Anyák napján, egy igényes unalmas videóban jelentette be, hogy pártelnökük és agytrösztjük, a bukott miniszterelnök felesége elvállalja a megmérettetést.
A videóban elhangzó beharangozó szerint ez a csodanő az elmúlt pár hónapban megtett „4320 kilométert, felkeresett 39 települést, beszélgetett 71 (!!!) emberrel és meghallgatott több száz problémát”.

Hogy micsoda munkabírás, kitartás és tenni akarás szorult ebbe a csöpp kis rendíthetetlen asszonyságba!
Tartunk tőle, hogy agilitás szempontjából egy újabb Karácsony Gergellyel van itt dolgunk! 4320 kilométert mondjuk Dr Miniszterelnök úr is megtesz, igaz, neki általában már szerdánként megvan ez a távolság, 71 emberrel meg legkevesebb naponta elbeszélget.
Miután a felszopás felvezetés véget ért, Dobrev megkezdhette székfoglalóját egy olyan ledfal előtt, amelyen láthatólag DK-s káderek Zoom-on keresztül csodálhatták az ő imádott Klárájukat. Kár, hogy nem tudtak elég hívőt intézni a show-műsor előtt a szervezők, hiszen szemmel láthatóan többüket sokszorosítani kellett, hogy ne legyenek kínosan üresen tátongó fekete téglalapok a kimaradó emberek helyén. De Dobrev elsősorban mindenkit biztosított afelől, hogy válaszúthoz érkezett az élete, amikor a DK elnöksége jelöltnek kérte fel őt. Azt már nem említette, hogy ez mikor történhetett, hiszen az EU-választáson való megmérettetését nyilvánvalóan tudatos miniszterelnök-jelölti felépítésére használták. Ez, sejtéseink szerint azoknak is teljesen nyilvánvaló, akik nem tegnap kezdték el az ABC-t tanulni. Viszont sajnos azt soha semmilyen marketinges vagy feketeöves PR-os sem lesz képes „kiépíteni” belőle, hogy
történetesen Gyurcsány Ferenc neje, Apró Antal unokája és Apró Piroska lánya. Ráadásul egy olyan emberként követeli a rendszerszintű korrupció és lopás megfékezését, aki maga is egy rekvirált, egykoron egy zsidó család tulajdonában levő villában lakik.

Dobrev azzal folytatta, hogy Orbán nehéz helyzetbe sodorta a nyugdíjasokat, a pedagógusok meg rosszul élnek, a földeken dolgozók nem járnak jól, hiába a kemény munka, illetve a kormány lerombolta az egészségügyet. Itt azért már többen felkuncogtak az élő videó láttán, hiszen Orbán épp idéntől vezeti vissza azt a 13. havi nyugdíjat, amit Gyurcsányék vettek el tőlük, arra az egészségügyre, amit pedig szintén ők hagytak a Fideszre, sajnos tudjuk, hogy nem lehetett elég 10-11 év, hogy rendbe tegyék. A vidéki kórházak, SZTK-k többsége ugyanis felújításra került, az orvosok bérét rendezték, a szakdolgozók fizetése pedig jelenleg is átalakítás alatt van. Mindenkinek ilyen lerombolást kívánunk.
A miniszterelnök-jelölt-jelölt szerint Magyarország új kormányára „tengernyi feladat vár”, hiszen hazánkat vissza kell vezetni „a történelem főutcájára”, mert ahogy fogalmazott, „mi, magyarok európaiak vagyunk minden ízünkben”. Szerinte azonban Orbán Viktor a legnagyobb kerékkötője ennek, mivel épp ő akarja „kirángatni” az országot ebből a nyelvi-kulturális hagyományból és Oroszországhoz vagy Kínához kötni. Fantasztikus éleslátásra vall, hogy a világ gazdasági vezetőjévé éppen a szemünk láttára avanzsáló Kínát, valamint Oroszországot satírozzák az ellenzék oldaláról. Vajon, ha mit ad Isten mégis behúzzák 2022-t, milyen esélyekkel indulna hazánk a nyíló keleti pénzcsapok mentén érkező esetleges beruházásokért? Mikor szoknak már le az ellenzéki politikusok a pillanatnyi önös érdekeik előtérbe helyezéséről és fókuszálnak kizárólag hazánk világgazdasági pozícióinak javítására?

Ezután a járványhelyzetre is kitért a politikusnő, amikor is elmondása szerint a gyengekezű kormány miatt lépésről lépésre esett szét a magyar állam. A pandémia harmadik hullámában pedig emberek ezrei haltak meg. Szerinte a „vírus nem fogadott szót a kormánynak” illetve hiányzik a szakértelem, hiszen nincs tudás mögötte. Dobrev itt vetette el leginkább a sulykot, hiszen már nem csak a kormányt, hanem a víruskezelés szakembereit, a magyar egészségügyet vette a szájára. Úgy látszik képtelen felfogni, hogy a vírus elleni harcot nem egyedül Orbán és kormánya irányítja. Az ország és Európa legjobb szakembereivel felvértezve az Operatív Törzs dönt a legfontosabb kérdésekben. Oltások tekintetében a világ élmezőnyébe tartozunk. A többlethalálozási statisztikák, amik valóban megmutatják az áldozatok számát pedig majd csak később állnak rendelkezésre. Megszokhattuk már, hogy a halottak száma az ellenzéknek csak egy verseny a többi országgal. Mint Dobrev hozzátette, „Orbán Viktor és politikája nemzeti tragédiába sodorta Magyarországot”, pedig az ellenzék oltásellensége továbbra is szedi áldozatait.
Ezután a DK jelöltje azt mondta, hogy tisztában van azzal, hogy sokan széthúzástól féltik az ellenzéki összefogást, de szerinte a sokszínűség igenis előnyt jelent. Szavait idézve „Senki nem születik győztesnek, győztessé csak válni lehet.”
Kivéve persze, ha az ember nagyapja a kommunista pártállam egyik legnagyobb hatalmú politikusa, anyja kommunista, későbbi szocialista főkáder, apja pedig bolgár titkosszolgálati vezető. Akkor azért lehet győztesnek is születni.

Dobrev Klára elmondta, hogy neki is vannak szívügyei, mi több, a futball nem tartozik ezek közé, utalva Dr Miniszterelnök Úr kedvenc sportjára, az ellenzéki gúny és irigység egyik központi témájára. Ezúton ábrándítanánk ki őket, hogy Orbán Viktor bizony a jó bort és a finom ételeket is szereti. Lehetne mondjuk, hogy ezentúl ők ezeket hanyagolnák? Senki nem fog megsértődni emiatt.
Ígérete szerint, amint hivatalba lép, korrupciós vészhelyzetet fog hirdetni. Nagyon reméljük, hogy több haszna lesz, mint a Karácsony által kihirdetett klímavészhelyzetnek!
Szerinte a rezsicsökkentés is ördögtől való, hiszen az csak azoknak segít, akik az úszómedencéjüket vagy a kocsibeállójukat fűtik. Aki pedig keveset fogyaszt, csak kevés támogatást kap. Ő ehelyett közműminimumot vezetne be, ami úgy működne, hogy aki keveset fogyaszt, kapja ingyen, aki többet, az fizessen többet, aki pedig sokkal többet fogyaszt, fizessen sokkal többet. És itt érkeztünk el újra a kommunizmushoz, nem is kellett olyan sokat várni rá. Sarcoljunk meg mindenkit, aki kicsit is több, vagy nagyobb az átlagnál. Hogy bejött ez is minden alkalommal! Klára asszony, ön szerint ez majd ösztönzőleg hat a befektetőkre, a hazánkban nyitni akaró multinacionális cégekre? Vagy milyen lehetőségekkel kecsegteti a vállalkozni készülőket? Nem ártana átgondolni még ezt a passzust!
Dobrev ezek után felhívta a figyelmet arra, hogy a családi pótlék tíz éve nem emelkedett, ezért azt ő egyenesen a duplájára emelné. Biztosan elfelejtette a családi adókedvezmény intézményét, amit pont arra az esetre találtak ki, ha felelőtlen szocialista politikusok megint átmatekolnák a családi pótlékot. Az adókedvezmény nagyon helyesen ugyanis munkaviszonyhoz kötött, így nem fordulhat elő, hogy valaki csak amiatt vállalja gyerekek hadait. Láthatjuk, hogy a korábbi szocialista kormányok alatt mennyire bevált a segélyezési rendszer! Pont semennyire!
Ezek után hangzott el a nap tételmondata is, amely így szólt:
„A mi mindent sokkal jobban tudunk attitűd, az adathamisítás, sunnyogás egészen egyszerűen tarthatatlan”

Igen, jól olvassák, Dobrev Klára adathamisítással vádolja a Fideszt. Gyurcsány Ferenc felesége. Tipikus szoci tempó: „Vádold azzal az ellenfeledet, amit te magad követsz el”. Az őszödi beszéd után 15 évvel hogy van képe ilyet felemlegetni?
Dobrev székfoglalója egy újabb döcögős momentuma az ellenzéki casting-kabarénak, hiszen nem volt más, mint egy lózungokkal teli erőfitogtatás Gyurcsány részéről. Ugyanis egyrészt a politikus nem mondott igazán újat, másrészt nyilvánvalóvá tette, hogy nem ő lesz a befutó. A Gyurcsány-család elutasítottsága ugyanis akkora, hogy nem nagyon van reális forgatókönyve annak, hogy Dobrev jó eséllyel indulna Orbán ellen 2022-ben. Arra viszont tökéletes volt, hogy kiugrassza Karácsony Gergelyt a bokorból.
Legyen világos mindenkinek, hogy a következő választáson a főpolgármester lesz Orbán Viktor ellenfele.
Az indulási szándékát mindeddig konzekvensen tagadó Karácsony hamarosan bejelenti miniszterelnöki ambícióit, kétségünk se legyen efelől. Viszont a budapestieket már előre sajnáljuk: igazi vezetőjük eddig sem volt. A miniszterelnöki harcért induló kampány teljes embert kíván, így a Főváros vezetése valaki másra fog hárulni. Na, nem mintha most a facebookozáson kívül bármi más is történne.