- Dés Lászlót nem egyszer neveztük ki az Ország Legönelégültebb Művészének: büszkén tiltatja le dalait a rádiókban; támadja a kormányt és Orbán Viktort. Hülyének nevezi a magyarokat, és nem is tagadja, hogy bizony a balliberális oldalhoz húz – ugyanakkor a baráti tüzet se sajnálja a sajátjaitól, ha művészetében sértve érzi magát. Legújabb célja, hogy a Petőfi-kérdésre adjon Gesztivel egy alternatív választ a kormányzattal szemben.
- Bár Dés – állítása szerint – sosem volt a volt rendszer kegyeltje, azért „megbízható pártkáder”-nek számító édesapja, Dés Mihály beosztása se biztos, hogy csak hátráltatta karrierjében. Dés Mihály egy impexes nagyvállalat, a KOMPLEX igazgatójaként kapta meg a Magyar Szabadság Érdemrendjét 1957-ben, de a párttársak beszámolója szerint eredetileg már Apró Antallal is egy csapatban voltak.
- Állítólagos mellőzöttsége ellenére 1985-ben KISZ-díjjal tüntették ki „zenei életünk több területén nyújtott kiemelkedő teljesítményéért”; és csak 1983-ból három nyugat-európai turnéval büszkélkedik az egyik interjúban.
- Felfedezésekor pedig „az volt a mázlija, hogy a lemezgyárból Erdős Péter és Bors Jenő eljött az egyik koncertjére, és látott benne fantáziát”. A mázlisorozatnak nem volt vége: Trio Stendhal-os zenésztársával, Snétberger Ferenccel egy ljubljanai turnén barátkoztak össze még az 1980-as években, A fal mögött c. albuma pedig szintén „csont nélkül” átment a cenzúrán.
- Volt feleségével, Vásárhelyi Máriával egy rózsadombi, az Apró-villáéhoz hasonló történetű házban szerzett több ingatlant; a sajtóba viszont azzal a kötcsei Kerkáponyi-kúriával (Unger-ház) került be, amit 2009-ben személyesen Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára vásárolt meg tőle akkor (!) 66 millió forintért.
- Cégével a legutóbbi három évben elérték éves átlagban a 6,5 milliós profitot. Mi több: 2018-ban ennek a tízszerese, 63 millió forint adózott eredmény is összejött nekik: mindez az orbáni diktatúrában...
Életmű- és családtörténetünk következik, kicsit árnyaltabban.
– mondta készülőben lévő, Geszti Péterrel közösen írandó Petőfi-musicalje kapcsán Dés László Kossuth- és Liszt-díjas zeneszerző Veiszer Alinda műsorában.

Az ország (?) legönelégültebb, fölényeskedő, legösszeférhetetlenebb szerzője-előadója – aki egyben kőkemény és vokális balliberális ember – valóban tehetséges, és számos kiváló, közismert, maradandó dalt írt.
Ezt elismerve és ezen túllépve vizsgáljuk meg alaposabban magát az embert és hátterét! Mert Dés László büszkén vállalja, hogy ő aztán a véleményét és a párthovatartozását mindig bátran kinyilvánítja – és hogy ő ezért is volt mindig mellőzött (még a múlt rendszerben is), manapság meg aztán pláne.
Minket tényleg érdekel ez az ember! Ha kicsit jobban megnézzük a családi hátterét, rögtön kitűnik, hogy a tehetség és a szorgalom önmagában is biztosan elegendő, de azért édesapja pártkötődése is sokat segíthetett abban, hogy ő tényleg csak az önmegvalósításra és a művészetre koncentrálhasson – öt testvérével egyetemben.
A zeneszerző édesapja Dés Mihály, akire az ősmoszkovita, a Szovjetunióban kiképzett Vas Zoltán is „megbízható pártkáder”-ként emlékszik vissza 1970-es, A krumplicsata című írásában. Tudniillik többek között Apró Antallal voltak egy csapatban – illusztris társaság tehát.
Dés Mihály, a kitűnő pártkáder
Dés Mihályt már 1951-ben kinevezték az Országos Vízgazdálkodási Tanács (pikáns aktualitás!) élére,

de 1957-ben már a KOMPLEX (impexes nagyvállalat) igazgatójaként kapta meg a Magyar Szabadság Érdemrendjét. Érdekesség, hogy Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke jegyzi az elismerést, akinek unokája, Dobi Sándor később, az 1990-es években a Manhattan együttesben lett országosan ismert.
A zenészszálak mindig összeérnek!

1961 elején is még kitüntették a Munka Érdemrenddel,

... ám decemberben felmentették a KOMPLEX éléről, és a pártból is kizárták a volt ÁVH-sokkal egy füst alatt.
Apró Antal után olyan kiváló pártkáderekkel boronálták össze Dés Mihályt, mint... nézzük csak a névsort!


Ezt Dés László később úgy magyarázta, hogy az édesapja túlságosan is piacgazdaság-párti volt, és nem feltétlenül párthű szakembereket is alkalmazott, pusztán ennyi volt a bűne.
A Németvölgyi útról az Apostol utcáig – és persze Kötcse meg a Feriék
Mindenesetre anyagiakban talán később sem szűkölködtek: a család ugyanis a XII. kerület rendkívül értékes környékén, a Németvölgyi út elején élt egy villában.
Dés László budai luxuskörnyék iránti szeretete felnőttkorában is megmaradt, hiszen egy holokausztot elszenvedő zsidó családtól a kommunisták által elzabrált villalakásban éli napjait. Emellett a házban több albetét is a családjához tartozik.
kapcsolódó
-
Apró-villa 2.0 - Az elátkozott Apostol utca 8. története
Dés László és volt neje, Vásárhelyi Mária Apostol utcai lakása, ingatlanjai súlyos történelmi terhet cipelnek: az Apró-villához hasonlóan ezt is gazdag zsidó polgároktól vették el először a nyilasok, majd a kommunisták, hogy a fél pártvezetésnek itt utaljanak ki lakásokat. Szerencsére aztán jött a rendszerváltás, és... maradhattak, szinte ingyen.
A sajtóba viszont azzal a kötcsei Kerkáponyi-kúriával (Unger-ház) került be, amit 2009-ben személyesen Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára vásárolt meg tőle akkor (!) 66 millió forintért. Ahogy a volt miniszterelnök fogalmazott: beleszeretett a környékbe, a lovaglás szeretete és egy régi barátság terelte a faluba. Úgy sejtjük, ez a régi barátság inkább lenne Dés László és/vagy volt felesége, Vásárhelyi Mária – kevésbé az Orbán Viktorékat a Kötcsei Piknikre vendégül látó Dobozy Miklós vagy a néhai miniszterelnök fia, Antall György.
Dés László és a KISZ-díj, külföldi turnék
Visszatérve az előző rendszerre, Dés László sosem volt KISZ-tag, és amit rendszerváltás előtti tevékenységéről, nyilatkozatairól találni, az valóban szinte csakis szakmai-művészi vonatkozású: fellépések, koncertek, lemezek… ám a kitartóan kereső-kutató azért csak rábukkan érdekességekre.

Dés klasszikus sztár valóban nem volt, de azért mesélt később arról is, hogy rendszeresen járt a filmgyárba zenéket feljátszani napi ezer forintért, ami neki akkor azért sok pénz volt. Emellett hangszerelt és szintén zenélt az István, a király produkciójában, amiért viszont utólag nézve viszont kevés pénzt, összesen 9 ezer forintot kapott.

Azért a vakszerencse, meg erdős péter se kerülte el
Ez valóban hatalmas, sorsszerű mázli lehetett.
Hogy ki volt Erdős Péter és Bors Jenő, azzal a Kontra már elég részletesen foglalkozott korábban – ez az idézet talán önmagában is tökéletesen leírja alig pár mondatban, hogy szegény Désnek mennyire volt nehéz a múlt rendszerben.
kapcsolódó
-
Erdős Péter, k***a anyád! - részletek a magyar popzenét tönkretevő kommunista popcézár életéből
A nyilasok, nácik és Rákosi börtönei edzették Erdős Pétert, akit így nem hatották meg a hazai tehetségek és tehetségtelenek könnyei, érzései. A nőkhöz mindig vegyes érzések fűzték: Csepregi Évával és utolsó feleségével hármasban éltek együtt, de számtalan #metoo-esetről számoltak be kortársai.
Ugyanígy csapong több interjúban, miszerint a dzsessz eleve a tűrt kategóriába tartozott, talán nem értették – aztán egyszer csak mégis beindultak a lemezgyártások, egyre több külföldi fellépést vállalhattak.
Mi több: Trio Stendhal-os későbbi országos alkotótársával, Snétbergerrel is egy ilyen külföldi felvételen ismerkedtek meg Ljubljanában, szintén még persze a nyolcvanas években. Ezek szerint mégis megértették a műfajt pár év alatt.
Snétbergerrel a véletlen hozott össze, Ljubljanába utaztunk oda-vissza egy tévés big band-felvételre és volt időnk sokat dumálni. [...] Nyugat-Európában is beindult a karrierünk, egy nagyon szép, kreatív időszak volt.
És hatalmas mázlija volt akkor is, amikor 1984-ben A fal mögött kikacsintós-provokatív lemezborítója „csont nélkül átment” a cenzúrán.

Vásárhelyi Mária és a gyerekek
Volt felesége, gyermekei (András, Júlia és Fanni) anyja Vásárhelyi Mária – a Nagy Imre-kormány később elítélt tagjának, a Soros Alapítvány magyarországi képviselőjének, Vásárhelyi Miklósnak a lánya.
Fia, András is művész: ütőhangszeres, többször fellépett apjával; ám pár éve már Bécsben él családjával, mert nem bírta az itthoni légkört – ennek a Facebook-oldalán néha hangot is ad kormányellenes (pontosabban Fidesz-ellenes) posztokkal.
A teljes család megérne egy részletesebb kibontást, egyelőre legyen elég annyi, hogy lányai is erősen aktívak politikailag: Dés Fanni a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen), Dés Júlia pedig a zsidó fiatalokat célzó Haver Alapítvány képviseletében publikál és nyilatkozik sokat – és egyikük sem tűnik úgy, hogy kifejezetten támogatná a Fidesz–KDNP vezette kormányt.
Dés Lászlóra visszatérve: politikai aktivitása természetesen a rendszerváltás után élénkült meg igazán, és ezt a szervezetek, kurzusok díjakkal is honorálták. Csak hogy párat ragadjunk ki:
- Kossuth-díj (2007);
- A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (1996) – ezt adta vissza végül 2016-ban Bayer Zsoltra hivatkozva, mondjuk ezzel tudomásunk szerint pénz amúgy sem jár;
- de 1991-ben is kitüntették, akkor Liszt Ferenc-díjjal.
- Ezek mellett megkapta a Radnóti Miklós antirasszista díjat (2005) is.
Felsorolni is nehéz lenne a rengeteg plecsnit.

Hülye magyarok, okos és jó művész mi
Nyilatkozatai amúgy meglehetősen egysíkúak, körülbelül az alábbiak permutációit képzeljük el:
- ÉN, Dés László, csodálatosan önérzetes, büszke és sokoldalú Művész vagyok, aki rengeteget dolgozik, és kizárólag a tehetség és a munka juttatta el őt oda, ahova;
- Orbán és a kormánya, valamint minden csatlósa végtelenül kártékony; de még az ő életében meg fognak bukni.
- Mi sokkal kulturáltabbak, értelmesebbek és érdemesebbek vagyunk, mint a nép – a népet magát joggal nézi hülyének a Fidesz.
Egyik sem túlzás vagy a sugallt érzések továbbgondolása – ezeket tényleg ki is mondja, le is írja.
És nem maradhat ki Szabó Tímea 2022-es óbudai kampánynyitójáról készült videós válogatásunk sem, ahol önérzetesen osztotta ki a sajátjait is, amikor azok nem mutattak iránta elegendő tiszteletet.
kapcsolódó
-
Az ellenzék totális futballal támad Óbudán: Szabó Tímea kampánynyitóján felvonult a ballib válogatott teljes vezérkara
Tímea a sztárvendég fellépése előtt azt is bevallotta, hogy 15 évesen ingyen szökött be Dés Lászlóék koncertjére
Önletiltás a sajtószabadság ügyéért
Már a Antall-kormány alatt letiltatta magát a rádióban, amit aztán az MSZP–SZDSZ győzelmével később visszavont.
A tények a következők: az elmúlt év őszén tiltottam le műveim sugárzását, majd júniusban, a választási eredmények ismeretében több művésztársammal együtt feloldottam azt. [...] Az önletiltók elsősorban a hiteles tájékoztatás és a sajtószabadság ügyéért tették, amit tettek. /168 Óra, 1994-08-02 / 30. szám/
2016-ban visszaadta állami kitüntetését Bayer elleni tiltakozásául – ugyanígy 2002-ben is bojkottra hívott fel a Pannon Rádió ellen. 2015-ben részt vett a Jobbik elleni értelmiségi, főleg SZDSZ-holdudvaros videós ellenkampányban (Ha még számít neked ez az ország), aztán erről többszöri megkeresésre se legyen hajlandó nyilatkozni később, 2021–2022 környékén. Nem is kell, elég ez.
Bár azt hozzá kell tenni, hogy amikor 2020-ban a judapestező jobbikos jelölt, Bíró László a Dés–Geszti-szerzemény Mi vagyunk a grundot használta fel kampányához az engedélyük nélkül, azt nagyon rossz néven vették.
Dés László pénzügyei, azaz a Mélabéla Kft.
Céges érdekeltségeinél sok érdekességet nem találunk, hacsak nem a személyes adatokat: itt Apostol utcai címét hivatalosan is viszontlátjuk, illetve meglepődve tapasztaljuk, hogy volt felesége, Vásárhelyi Mária is még mindig résztulajdonos a Mélabéla Kft.-ben.

Mind az árbevétel, mind az adózott eredménye volt már jobb is – de az utóbbi három évben is elérték éves átlagban a 6,5 milliós profitot. Igaz, 2018-ban a tízszerese, 63 millió forint adózott eredmény is összejött. Hát így lehetetlenítette el a gonosz orbáni rezsim.
A régi, felszámolt bt.-kben még a közben Bécsig menekülő fia, András nevét is láthatjuk – illetve meggyőződhettünk arról, hogy a szüleinek valóban azonos volt a vezetékneve. Bár ahogy maga Dés mesélte, felvett nevekről van szó. A Da Capo Zeneműkiadó Bt.-nél kapásból 13 különböző végrehajtási ügyet dob fel a cégadatbázis: az elmúlt években a NAV Hátralékkezelési Osztályával gyűlt meg többször a bajuk; de több esetben valószínűleg szabálytalan vagy ki nem fizetett parkolás miatt indult a cég ellen eljárás. A Nagybetűs Művészeket bizonyára így üldözi a kormány!
Az összkép, azaz a hangos balliberális művész
A sors és a véletlen aztán többször közbeszólt: családja is brancson belül alakult ki (Vásárhelyi Mária, azaz hova hullik oda a szerelem), illetve a gyerekeit is rendesen beoltotta az elvekkel; ez látszik mindannyiuk közéleti megnyilvánulásaiban. A pénzzel-ingatlanokkal sincs nagy problémája: azért 2009-ben 66 millióért eladni a kötcsei kúriát Gyurcsányéknak nem semmi – és az Apostol utcai villa pár albetétje se tűnik rossz befektetésnek.
Egészen „szerencsés” a Petőfi-analógia is, meg hogy ők majd Gesztivel megmutatják: Petőfi, aki a szegénységből a forradalom élére állva életét áldozta a magyar szabadságért – Dés eközben az impexes, kitűnő pártkáder apukával a Németvölgyi útról meg az Apostol utcából fogja egész népét tanítani...
De ő meg fogja élni, hogy összeomoljon az Orbán-rendszer, ez a lényeg. A magunk részéről hosszú életet kívánunk a Művész úrnak, de azért balliberális kormány inkább ne legyen mégse.