D. Tóth Krisztáról, a wmn.hu teátrális, kormányellenes arcáról sokan nem tudják, hogy polgári neve „csupán” Tóth Krisztina.
Lehet gázszerelőként itthon számítást megtalálni. Már akinek.
– írta 2017-ben. Nos, szerintünk azért D. Tóth Kriszta is elég jól megtalálta számításait, és mindjárt alá is támasztjuk ezt az erős állításunkat!
Bár a Minisztérium honlapja alapján a WMN Média Korlátolt Felelősségű Társaság időben, május 31. estig feltöltötte éves jelentését, valahogy csak ma találtuk meg az adatbázisban. Spongyát rá, és nézzük, hogy alakult D. Tóth Kriszta és üzlettársa, Zákányi Gáspár éve a WMN-nel – ez a cégük fedi le ugyanis főképp a wmn.hu portált. Elöljáróban elmondhatjuk: nincs okuk panaszra.
- Emelkedő árbevétel: a 2020-as 239 millióról 250 millió forintra;
- a nyereség kicsit csökkent ugyan 2020-hoz képest, de stabilan hozza a megszokott átlagot: 29 millió forintos adózott eredmény;
- az alkalmazottakra havi átlag bruttó 668 ezer forintot költöttek járulékokkal együtt;
- És hogy kicsit arassanak is a hosszú évek terméséből, végre megszavaztak maguknak 36 millió forint osztalékot is. Ez D. Tóth Krisztának a 85 százalékos részesedésével havi bruttó 2,55 millió forintot jelent átlagosan.
A kiegészítő melléklet sajnos a szakma szégyene: ilyen semmitmondó elektronikus fecnit talán még sose láttunk. Kész szerencse, hogy a mérleget, eredménykimutatást és a taggyűlési jegyzőkönyvet nem tudták megúszni – ezekben azért találhattunk érdemleges információt is:
Ezt követően a társaság tagjai egyhangúlag meghozták a 3/2022 (05.27) sz. határozatot: A Társaság a 2021. évi eredménytartalék terhére 36 000 ezer Ft osztalékot fizet ki tagjainak a törzsbetéteik arányában.
Kicsit izgultunk, de szerencsére nem volt vita: megszületett az izgalmas döntés!
- „Készpénz”-problémáik továbbra sincsenek: bankbetétjük hétmillió forinttal emelkedett előző évről, így már 122 millión ültek 2021 végén. Eredményességükhöz nem fér kétség: az összesen 36 milliós osztalékkal megcsapolt eredménytartalék (a folyamatosan göngyölített, évek alatt felgyülemlett profit) is masszívan pozitív, laza 129 milliós. Nehéz lehet az ellenzéki élet... de néha azért megéri.
Másik közös cégük – ebben öccse, D. Tóth András is érdekelt 20 százalékos üzletrésszel –, a WMN Event and Production Kft. se teljesített rosszul... sőt: jobban teljesít. Ez a cégük pedig a film-, videó- és műsorgyártási szegmenseket fedi le főtevékenységként.
- 75 millióról 93 millió forintra emelkedő árbevétel;
- 7 millióról 25 millió forintra ugró profit;
- ebből pedig 19 millió forint osztalékot vettek ki a beszámoló tanúsága szerint: ez D. Tóth Krisztina részére a 60 százalékos törzsbetétének arányában havi bruttó 950 ezret jelent még az előbbieken felül;
- az alkalmazottakra azonban ennél a cégnél már csak átlag bruttó 522 ezer forintot szántak havi szinten, azt is járulékokkal együtt.
A kiegészítő melléklet sajnos itt is értékelhetetlen (feltehetően valami körlevél-varázslóval készülhetett), de azért a mérleg és az eredménykimutatás segít a főbb sarokszámokon túl is információval szolgálni.
A Pénzeszközök soron szép ugrást láthatunk: 2020-ban még csak 26 millió, 2021-re viszont már 56 millió forint volt a bankbetétek és a pénztár záróegyenlege. Ez ugye azért sem mindegy, mert hiába mutatsz ki nyereséget meg árbevételt, ha csupán a dollárokat nem tudod begyűjteni – nos, DTK-éknak ez is jól sikerült, úgy tűnik.
Az eredménytartalék (azaz itt a kumulált nyereség) itt is szépen növekedett: 31,5 millióról 38,9 millió forintra – úgy, hogy az éves taggyűlésen nagyvonalúan megszavaztak maguknak 19 millió forint osztalékot az eredménytartalék terhére. Tehát ennyit vettek ki a cégből.
Ezt követően a társaság tagjai egyhangúlag meghozták a 2/2022 (05.24) sz. határozatot: [...] A Társaság a 2021. évi eredménytartalék terhére 19 000 ezer Ft osztalékot fizet ki tagjainak a törzsbetéteik arányában.
Tökéletes számok, egyedül a kötelezettségeken látunk némi ugrást: az előző évi 1,4 millió forint után 2021-ben 8,6 milliós volt a rövid távú kötelezettségek egyenlege, de ezek lehettek simán később esedékessé váló vagy vitatott számlák is.
Összességében – bár D. Tóth Krisztina nem gázszerelő – azért innen nézve és a számokat többször is végigolvasva nagyon úgy látszik, hogy az üzletasszony azért igenis megtalálta a számítását.
Havi bruttó 3,5 milliónyi osztalék azért némi gyógyírt jelenthet a diktatúrában. Még ha ő nem is gázszerelő.