„Akkor hát összegezzünk: van egy alak (igazából nem is egy), aki az átkosban és a mindenkori baloldali világok legjobbikában a legkülönfélébb pártállami csatornákon jól tartott, megfelelően edukált és hibátlan pedigrét felmutatni képes kollégái körében szakmányban ekézte a konzervatív jobboldalt, és persze csak a jobboldalt, a spirói »dúlt-keblű mélymagyarokat« akik »jönnek a szarból«, akiknél ők „erkölcsileg is emelkedettebbek«, ám az övéit sosem, még véletlenül sem, hiszen ők köztudottan hibátlanok, makulátlanok, tiszták, mint a »Montblanc örök hava«, Isten államának földi vándorai mind, s ezen szeánszok egyikén sem tűnik fel neki, hogy minden alkalommal csak és kizárólag vele egyívású agitproposok társaságában adja elő az »amonnan föntről« elvárt és a legkülönfélébb módokon elegánsan dotált apokaliptikus ócsárlását. Soha nem hiányzott neki senki sem, valaki más, aki nem azonos velük, aki talán még ellentmondani is képes lett volna neki meg a falkájának, esetleg vitázni velük, horribile dictu,
netán érvek mentén triumfálni, aki olyik-olyik alkalommal világossá tehette volna, hogy a Napkelte stúdiójának foteljeiben (az összes stúdió összes foteljében) otthonosan terpeszkedők (Aczél Endre, Orosz József, Havas Henrik stb.) füllentenek, uram bocsá', hazudoznak, hogy tisztességtelenek, hogy felkészületlenek, hogy nem gondolkodók, hanem kisstílű, elvakult szektatagok, szóval remekül elvoltak egymás között, nem hiányzott nekik senki sem, őneki sem, egyiküknek sem.
Így ment ez a rendszerváltozásig, sőt még utána is, a műsor 2009-es megszűnéséig, a hasonszőrűek aktív közreműködésével is ellehetetlenített és meggyalázott környezetben szétcsalt választásokat követően ez a derék lelkület azt mondja, hogy jé, meg nahát, hát csak most látom, de nem akarok hinni a szememnek, szóval tényleg igaz lenne, hogy mindig én, a »gáborgyörgyi mentalitás« ültem a szattyánbőr seggemen azokban a stúdiókban, bármelyikben, mindegyikben, hát nem is gondoltam, nem is vettem észre, nahát meg jé, meg azt a kutyafáját. De én, jobboldali „fogatlan, elhízott és tönkrement propagandista még valamit hozzátennék, ha már így »megadódott«, hogy (még) írhatok.
Azt, hogy karcsú véleményem szerint nem is ezekkel a közszolgálatilag pártszolgálativá átbuherált tévékkel és rádiókkal, hírportálokkal (HVG, 444, Telex, 24.hu, Index) van igazán a baj. Ezek egyértelműek, pontos önmaguk, nem mások, nem hivalgó cifra pávák, ők mindenekfölött hűek önmagukhoz, sokkal inkább azzal van baj, amiről a nagyközönség mind a mai napig hajlamos azt gondolni, hogy hát, de hiszen ezek mind függetlenek.
Szóval bemegy a Napkeltébe (az Egyenes Beszéd megér egy külön misét) az emitt is narcizmusába beletekeredett-belecsavarodott jobboldali, hogy legalább ellenzékivé tegye a hithű szocialista kormánypártiságot, hangulatpiktorként ellenzéki színt kever a szoci-libsi alapszínhez, hadd örüljön a Gyárfás Tamás igazgatta buborék, s hadd állapítsa meg, hogy (lásd, mint fent) de hiszen ez egy jobboldali volt, nem is vettem észre, nahát meg jé, meg azt a kutyafáját, úgyhogy én most egy rövid időre felajánlom a saját fotelomat a fideszes »szar« alakoknak, hadd lássa a világ, hogy ha valahol, hát ebben az országban van demokrácia, mi az, hogy van, egyenest most szökken csak szárba, tombol, virul, prosperál hiszen itt volt ma is a fényeskedő stúdióban.
Szóval szofisztikált érvelés ide meg oda, az én szememben sokkal tisztességesebb az elkötelezett pártszolgálat, ami épp az, ami (ahogy pártfőtitkárilag egykor meg lett mondva, hogy a krumplis tészta legyen krumplis tészta), még akkor is, ha néhányan egy pindurkát belesüppedhettek anno a Napkelte (Egyenes Beszéd) foteljeibe, és úgy piktorkodhattak és horngyuláskodhattak, medgyessypéterezhettek, gyuriferizhettek és bajnaigordonozhattak a »demokratikus« szocializmus és jogfolytonos SZDSZ orbitális hazugságai közepette és legnagyobb örömére.”
UI: Kedves Gábor György! Ne feledje Wass Albert szavait, hogy minden korokban „Megméretik az embernek fia, s ki, mint vetett, azonképpen arat, mert elfut a víz, és csak a kő marad, de a kő marad.
(Természetesen írásomnak az Ön „remekművétől” néhány szó változtatással megteremtett különbözősége csupán az írói fantázia szüleménye.)
