Club Aliga: Nehezen viselik a kommunisták, hogy már nem az övék

A húszemeletes szálloda mélygarázzsal biztosan jobb lett volna

TL;DR, azaz A Lényeg (akinek esetleg nincs kedve végigolvasni):

  • A kommunisták már Rákosiék idejében elvették a balatoni üdülőket tulajdonosaiktól, jó részüket lerombolták (Aligán és Őszödön ugyanaz volt a forgatókönyv),
  • A rendszerváltás után szépen mindent hagytak évtizedekig rohadni; illetve külföldi érdekeltségű cégeknek árusítottak ki, akik aztán szintén nem csináltak semmit (de húszemeletes luxusszállót terveztek mélygarázzsal),
  • És bár eredetileg nem terveztük Gyurcsányt belekeverni, de vastagon, aktívan benne volt a kapcsolódó privatizációs ügyletekben,
  • A Jobbik-MSZP-SZDSZ-érdekszövetség pedig pofátlan módon most a Fidesztől félti Aligát - és olyan partszakaszt akar "visszaadni a népnek" jó demagóg módjára, ami korábban se nagyon volt a népé - legfeljebb a tulajdonosoké, szállodáké, fürdőegyesületeké.

Forrás: Fortepan

A tanulság (semmi új): a kommunisták és utódaik - ahogy azt megszokhattuk - még lopni is csak úgy tudnak, hogy közben rombolnak.

Forrás: mult-kor.hu

A kútmérgező médiagépezet persze nem pihen újabban - azaz "vádold meg ellenfeled azzal, amit magad követsz el":

A kormány egy határozattal megkönnyítette a Club Aliga területének lezárását (444); 1,3 milliárd forintot ad az állam a Club Aliga felújítására (24.hu); Tiborczék elfoglalnák a balatoni szabadpart egy részét; Rettenetes épületszörny magasodhat a balatonaligai parton (Index); Tiborczék miatt nem lehet lemenni a partra Balatonaligán (24.hu)

Szóval vészharangok, betonszörny, monstrum, Mészáros, Tiborcz, és a többi. De mi volt korábban?

Kicsit menjünk már vissza az időben - a 24.hu egyik összeállítása önmagában, egyben is élmény (a sztorikat úgyis mindenki ismeri - Kádár is végtelenül puritán ember volt, csirkéket tartott a Cserje utcában a kb. 5 kisajátított telken, és Aligán is urizálásnak nevezte a számára biztosított Bauhaust a légkondival meg a színestévével, a Biszku-lányok pedig vízisíeltek), most csak idézni fogunk:

"A sztálinista rendszernek megfelelően egyik nap teherautók jöttek a községbe, a belügyérek közölték a körülbelül 130 lakóval, hogy innentől minden ingatlan a dolgozó népé, azaz nem pont az itt lakó népé, hanem a dolgozó nép vezéreié, a lakóknak pedig van pár órájuk összepakolni a legszükségesebbeket, kitelepítés következik."
(...) az Orbán-kormány egészségügyi minisztere, Gógl Árpád például fanatikusan létre akart hozni az egészségügyi dolgozóknak egy továbbképző intézetet, de utóda, Mikola István elvetette az ötletet. Közben az aligai lakosok nagy nehezen elérték, hogy bejárhassanak és elérhessék a Club Aligán keresztül a partot. 
"Végül 2007-ben sikerült befektetőt találni, az izraeli érdekeltségű PRO-MOT Hungária Kft. vásárolta meg potom 5,5 milliárdért a hatalmas ingatlant, illetve az állam kezében maradt 10 hektár vagyonkezelési jogát."
Azonban a tervezett 380 szobás, négy- vagy ötcsillagos konferenciahotelből, a két négycsillagos családi hotelből 570 szobával, a 110 szobás, négycsillagos, spa butikhotelből, a 36 ezer négyzetméteres kereskedelmi ingatlanból éttermekkel, pubokkal, kávézókkal, a 750 üdülő- és 750 lakóingatlanból, a 13 exkluzív villából és az aquaparkból nem lett semmi.

Igen, húszemeletes szállodát, és további 4-5 emeletes épületeket, bevásárlóközpontot, gyaloghidat, mélygarázst ígértek megerősített löszfallal - még bőven az MSZP idejében (ld. a lenti videóban 5:54-környékén). Biztos akkor is sokan aggódtak meg tiltakoztak a földikutyák meg a kiszáradó Balaton miatt, csak senki nem figyelt oda rájuk.

De most tényleg: egy ilyen fejlesztésnek akár örülhettünk is volna, csak történjen valami előremutató az enyészet helyett - ld. Kopaszi-gát: csodálatosan romantikus hely volt korábban is kocsmákkal és szamarakkal, de mégis valami jót, újat hoztak létre a helyén Leisztingerék.

Na, de vissza a Club Aligára: az MSZP-SZDSZ miért is nem mentette meg akkor, 4+8 év alatt? 

Biztos jó kezekben volt eddig, bár a Tripadvisor kommentelői máshogy látják:

"Szobákra vonatkozó tipp: Senki ne jöjjön ide!" (...) "Az üdültetés szégyene Magyarországon." (...) "Jelenlegi állapotában nem alkalmas szállodának!" (...) "Mindkét szoba rettenetesen koszos volt, foltos szőnyegek, dohos ágy, penészes csempefugák a mosdóban, rothadó ablakkeret, amiről mállik a festék, erkélyajtó törött üvege átlátszós ragasztószalaggal beragasztva, a szétrepedt szúnyogháló szintén beragasztva, egyszerűen megdöbbentő látvány volt az egész, ez sajnos a szerényebb igényeket sem elégíti ki." "Másik nagy probléma az étterem. Minden étkezésnél átnéztük és válogattuk a poharakat, tányérokat, de sajnos nem mindig sikerült olyat találni, ami ne lett volna foltos, vagy valamilyen rászáradt ételmaradékos."(...) "Katasztrófa."

Forrás: Wikimedia Commons

De már megváltoztak, most vigyáznak ránk odaát: jobbikos kezdeményezésre felszólaltak az ellenzéki NŐK! Egészen biztosan rengeteget tüntettek meg fenyegetőztek odaláncolással korábban is, ugye? Amikor mélygarázst terveztek a löszfalba fúrni a húszemeletes szálló elé (megerősítési céllal).

Haladó felhasználóinknak ajánljuk csak az alábbi videót: hisztérikus, hatpárti rikácsolás kilenc percen keresztül. A NER-től és Orbánéktól óvják a Balatont, hiszen a Balaton mindenkié, mindannyiunké! Az első randevú, az első csók, ez a kormány adófizetői pénzből ellopja a Balatont (mondja a DK-s). Véget fogunk venni a rablóprivatizációnak, a mindent átszövő korrupciónak (pofám leszakad)! Bárcsak kapnának újra egy esélyt a kormányzásra, hogy bizonyíthassanak!

  • Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik)
  • Gurmai Zita (MSZP)
  • Ráczné Földi Judit (DK)
  • Szendefy Mária (LMP)
  • Kamasz Julianna (Momentum)
  • Bősz Anett (Liberálisok)

Amúgy ettől függetlenül mi ez a szöveg, hogy a Balaton mindenkié? Mi van, ha én pont tóparti ingatlant vásároltam vagy örököltem?

Jöttök megint a teherautókkal, hogy van pár órám összecsomagolni, ez mind a népé? Fekete-Győrék fenyegetőzései után sajnos illik komolyan venni a hasonló, áthallásos beszólogatásokat.

Szóval mitől félnek a kapitalista-liberális köpönyegbe bújt kommunisták manapság?

Hogy a fideszes elit is úgy bánik majd Aligával, ahogy ők tették? Elveszik a lakóktól, kitelepítik őket, házaikat lerombolják, ott fognak terpeszkedni negyven évig, majd utána hagyják rohadni, végül eladják az izraelieknek, hogy semmi se történjen, csak a további rohadás? 

És eskü, nem akartunk Ferenc testvérhez nyúlni, de ha egyszer ott volt. Mindenhol ott van. Mire is bukkantunk 2004-ből? (forrás: ma.hu és Magyar Nemzet)

(...) nemrég a csaknem teljes szakszervezeti üdülővagyon fölött az MSZP-közeliként számon tartott Arago-csoport szerzett befolyást. (ld. Kopaszi-gát, Leisztinger - a szerk.)
Már több mint tíz évvel ezelőtt felkeltette Gyurcsány Ferenc miniszterelnök érdeklődését a Club Aliga értékesítése, aki egy lapunk birtokába került dokumentum szerint 1993. január 29-én a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadójaként mutatkozott be az egykori pártüdülő eladásáról folytatott eszmecserén. Kérdéses ugyanakkor, hogy Gyurcsány a kancellária képviseletében járt-e el, hiszen a jelenlévők megmutatták a Magyar Nemzetnek a kormányfő saját vállalatának, az Altus Rt.-nek a logójával ellátott névjegyét, amelyet a tárgyaláson nyújtott át az érintetteknek.
Emlékezetes, az Antall-kormány Miniszterelnöki Hivatalának helyettes államtitkáraként az állam részéről Szilvásy György - a Belügyminisztérium jelenlegi közigazgatási államtitkára, Gyurcsány korábbi hűséges üzlettársa - járt el a balatonőszödi volt kormányüdülő magánosításában, amelynek végeredményeként Gyurcsány Ferenc cége, az Aldo Kft. lízingelhette a balatonőszödi ingatlant évi 2,5 millió forintért tízéves futamidőre, és ötmillió forint 2003-ban való kifizetése ellenében.
A Magyar Hivatalos Közlönykiadó 1997-ben évi 2,5 millió forintért visszabérelte az üdülőt, így még a csekély vételár nagy része is megtérült az Aldo Kft.-nek. Arról is beszámoltunk, hogy októberben a Magyar Nemzeti Üdültetési Alapítvány az MSZP-hez közel állónak tartott Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó Arago Befektetési Holding Rt.-nek adta el a kilencmilliárd forint értékű SZOT-üdülővagyon legutolsó részletét. Az alapítvány által létrehozott Hunguest Vagyonkezelő Rt. tulajdonában lévő részvényeket az Aragónak értékesítették, az üzletrészek jogát pedig a Hunguest Hotels Rt.-be apportálták, amelyet szintén Leisztinger cége működtet.

Nos, ebből is lehetne újabb könyveket írni felolvasóesttel - de egyelőre érjük be ennyivel. A téma akárhova nézünk, így errefelé is csak burjánzik és végtelen, de hát ha újkori történelmünk egyszerűen ilyen!

A kérdésünk újra aktuális és örök:

Ha a Fidesz és Mészáros Tiborcz lopnak... akkor az MSZP-SZDSZ mit csinált?

Mit ne mondjak: nekem tetszik a fideszes lopás, ha tényleg lopás. Tulajdonképpen megmentés, felvirágoztatás - lopjanak csak minél többet, lehetőleg felém is - eközben pedig a vérszomjas neokommunisták megpukkadnak, és újra rekvirálásról álmodoznak.

Jó ez így.

„A Caesaréit adjátok vissza Caesarnak, és az Istenéit az Istennek” – Márk 12,17)