Sokakat érdekelhet, hogyan működik egy nagy titkosszolgálat belülről. Mik folyhatnak a civil szemektől gondosan elzárt területeken egy olyan vérprofi világban. Milyen ötleteik, technikáik, praktikáik vannak a nyilvánvaló kimagyarázására a világ legnagyobb szervezeténél azoknak, akiknek 638 próbálkozásból sem sikerült megölniük Castrot.
Elképesztő, hidegrázós, libabőrös ez az egész! Most majdnem ugyanazt érzem, mint júniusban a Puskásban, amikor a legeslegnagyobb magyar szurkoló lettem hirtelen. Sőt, már novemberben az lettem, amikor a falábú, közpénzégető szar magyar focisták valahogy mégis megnyerték az utolsó pótselejtezőt, és hirtelen hazai rendezésű katarzisokról kezdtek posztolni az instámon mindenféle fogalmatlan tartótisztek.
Azóta persze különféle külföldi tréningek keretében megtanították nekem a kelet-európai részleget vezető Popoviciék, hogy micsoda hatalmas rajongó voltam én tulajdonképpen mindig is. Kimentem végül a franciák ellen a Puskásba is, hiszen mégiscsak a mieink játszottam. Ezt is kiposztoltam természetesen, hiszen rengetegbe került a stadion, de hagyjuk ez most, hiszen szurkolni jöttünk, amit én egy magyar csapatnak korábban sose tudnék, vagy izé, tudtam volna. Olyan bonyolult a ti nyelvetek. Miért nem lehet mondjuk olyan egyszerű és jól tanulható, mint a román?
Szóval a lényeg a lényeg, hogy most ne merjetek engem kitagadni innen, meg úgy általában sehonnan, meg ne hánytorgassátok fel azokat, amiket korábban mondtam ugyanerről a témáról, mert nekem ez roppant kellemetlen lenne. Most maradjunk csak annyiban, hogy a hazai rendezésű katarzisok már régebben is a tevékenységem fókuszában álltak.
Jött aztán az olimpia, és ott kaptam csak igazi hidegrázás-libabőrt! Eszméletlen, ahogy Áron vívott meg Kristóf úszott.
Nagyon remélem, hogy annyira egyedi és megismételhetetlen élmények ezek, hogy több arany most hátha nem is lesz már, és akkor megint remekül tudnám támadni a rohadt kormányt, hogy mire költötte azt a rengeteg kösszpénzt, ha máig nincs eredménye.
Természetesen ezt dehogyis azért tenném, mert hazaáruló vagyok. Már egészen kiskoromban ott ült az egész család a tévé mellett Montreálban, amikor a magyaroknak kellett szurkolni egy olimpián. De mondhattam volna New Yorkot is, mert akár onnan is jöhettem.
Most igazán a valódi sportnagyságokra kéne egyébként fókuszálni, akik itt vannak a szemünk előtt, de a nacionalista ömlengésünk közepette nem fordítunk rájuk kellő figyelmet. Pedig ott a szerencsétlen elnyomott fekete tornászlány, aki az elnyomó fehérekkel szemben bátran visszalépett, hogy megvédje mentális egészségét. Mennyire bátor!
Ott vannak az én igazi hőseim, a homofób kínaiakat legyőző meleg toronyugrók, hogy a nemsokára szakító új-zélandi súlyemelőnőrfit, már ne is említsem.
De visszatérve a magyarokra. Mi az már, hogy egyetlen magyar olimpikon se vállalta eddig a másságát? Ezen sürgősen változtatni fogunk, ha végre sikerül elzavarni a 0rbánt. Ja, és teljesen egyetértek azzal, hogy akik most Katinkát támadják, azok tényleg nézzenek nagyon mélyen magukba! Mit tettek le eddigi életük során az asztalra?
Katinka már 2016-ban is sorra hozta el az olimpiai sikereket a fideszes családtagok elől, és számtalan pályázatot megnyert. Annyi a minimum, hogy ezt soha nem felejtjük el neki, és kiállunk mellette a mostani időszakban, ami a sorozatos kudarcok miatt nagyon nehéz lehet számára.
Az egész olimpiában csak egy résztvevőt utálok igazán, azt a fideszes úszónőt, aki százmilliárdokat lop el a saját uszodájára, miközben 0rbánnal pusziszkodik. Ez tényleg undorító, mert ezzel beleviszik a sportba a politikát, ami az olimpiai eszme legcsúfosabb meggyalázása.
Remélem, hogy a következő olimpián végre nem lesz ilyen csúnya időeltolódás, és élvezhetem a hazai rendezést.
Párizsban.
