Brüsszeli bohózat lenne Ukrajna soron kívüli uniós tagsága

Nemcsak jogi, hanem politikai értelemben is mélységesen aggályos lenne, ha az ismét felerősödő nemzetközi szirénhangoknak köszönhetően Ukrajna gyorsított eljárásban léphetne be az Európai Unióba. Sümeghi Lóránt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzőjének cikke.

Miután Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap Kijevben kijelentette, hogy az Európai Uniónak meg kell nyitnia kapuit Ukrajna előtt, és tagjelölti státust kell neki adnia a júniusi EU-csúcson, ismét komoly érvek és ellenérvek ütköztek az európai közbeszédben annak kapcsán, hogy az észak-keleti szomszédunk csatlakozása pontosan milyen hatással lenne az unióra.

Furcsamód, a Kijev kapcsán esetenként nehezen indokolható mértékben szimpátiát ápoló egyes tagországok vezetői arról már kevesebbet beszélnek, hogy Ukrajna egyáltalán milyen jogalapon nyerne bebocsátást az unióba.

Ugyanis a háborúval masszívan megterhelt ország nemcsak most, hanem nagy valószínűleg az elkövetkezendő évtizedben sem tudna maradéktalanul megfelelni az úgynevezett csatlakozási létszakaszok elérését garantáló legalapvetőbb feltételeknek.

Forrás: AFP

Mint ismert, az Európai Tanács által 1993-ban lefektetett koppenhágai kritériumok alapvető fontosságúak egy tagjelölt, vagy egy potenciális tagjelölt ország uniós integrációja szempontjából, így ha ezeknek az adott ország nem felel meg, már a csatlakozási tárgyalások megkezdésére sem kerülhet sor.

A majdnem harminc évvel ezelőtt, Dánia fővárosában elfogadott kritériumok három területen, a politika, a gazdaság, valamint a jog vonatkozásában fogalmaznak meg előírásokat.

  • A Tanács politikai alapvetésnek nevezte meg azt, hogy az adott országban demokráciának kell lennie, s hogy a jogállamiság keretrendszere sértetlenül álljon. Emellett stabilnak kell lenniük azoknak az intézményeknek is, amelyek az emberi jogokat, valamint a kisebbségek védelmét garantálják. Tekintettel a Volodimir Zelenszkij által vezetett jelenlegi Ukrajnára, amely aktív és számos tekintetben irreguláris eszközök segítségével háborús konfliktusban áll egy vele szomszédos országgal, az imént megfogalmazott  demokráciával és jogállamisággal kapcsolatos feltételek teljesíthetősége erősen kérdéses. Ám ha szemet hunyunk e feltehetően nem állandósuló esemény felett, a hírhedt ukrán kisebbségvédelmi politika – különösképpen a kárpátaljai testvéreinkkel összefüggésben – már bizonyosan negatív irányba lökné az unió szemszögéből Ukrajna politikai síkon való megfelelését.
  • Túl azonban a politikán, érthető okoknál fogva a Tanács különböző gazdasági feltételeket is támasztott a csatlakozni vágyó országok számára, miszerint azoknak rendelkezniük kell egy működő piacgazdasággal, ráadásul oly módon, hogy legyen arra képességük, hogy megbirkózzanak az unión belüli versenyviszonyokkal és különböző piaci erőkkel. Ukrajna jelenlegi háborús implikálódása – a tragikus emberéletek elvesztésén kívül – elsősorban az ország eleve nem jól teljesítő gazdaságát zilálta szét, mégpedig úgy, hogy az a számadatok szerint akár egy évtizedes kilábalási szakaszt vetít maga elé. Ha számításba vesszük a Világbank ezügyben készített prognózisát, Ukrajna gazdasága idén 45,1 százalékkal fog zsugorodni tekintettel a háború nyomán bezárt vállalkozásokra, megszakadt exportokra és a megsemmisült termelőeszközökre. Ha pedig ehhez hozzávetjük azt, hogy az ukrán infrastruktúrában 100 milliárd (!) dollárt meghaladó károk keletkeztek, józan ésszel belátható, hogy az ország a Tanács által támasztott gazdasági feltételeknek egyáltalán nem képes megfelelni.
  • Végül, de nem utolsósorban a Zelenszkij által vezetett országnak olyan jogi eljárásoknak is eleget kellene tennie, mint a jövőbeni tagsággal járó különböző kötelezettségek, valamint el kellene fogadnia az Európai Unió joganyagának központi részét képező közös szabályokat, normákat és politikákat. Továbbá szavatolnia kellene a politikai, gazdasági és monetáris unió célkitűzéseinek teljesítését. Mondani sem kell, ahogyan az előbbi két síkon, úgy e feltételrendszer kapcsán is az aktív háborús részvétel, s a különböző, Kijev által el nem ismert szakadárterületek okozta hosszú távú fennhatósági viták szintén gátló tényezői az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdésének.

Forrás: AFP

Kétségtelen, hogy ezeket a legalapvetőbb feltételeket Brüsszel akár a saját kénye és kedve szerint kérheti számon, s ami az unió elmúlt hetekben Ukrajna felé intézett filantropikus kommunikációját illeti, erre talán még hajlandóságot is mutatnak a bürokraták.

Ám az Ukrajna irányába tanúsított egyedi bánásmód komoly diplomácia vihart is kavarhat azon tagjelölt és potenciálisan tagjelölt országok körében, amelyek valamilyen kifürkészhetetlen okoknál fogva évek óta nem kaptak és jelenleg sem kapnak Brüsszeltől soron kívüli lehetőségeket.

  • Példának okáért ott van a hivatalos tagjelölti státusszal bíró Törökország esete: Ankara 1987-ben nyújtotta be a tagsági kérelmét, de több mint egy évtizeddel később, csak 1999-ben nyerte el a tagjelöltséget, majd ezt követően újabb hat évet kellett várnia arra, hogy megkezdődjenek a hivatalos tárgyalások. S hogy egy fegyveres viszály mekkora hátrányt jelent egy ilyen komplex folyamatban, intő jel lehet Ukrajna számára, hogy miután 2016-ban puccskísérletet hajtottak végre a török elnök, Recep Tayyip Erdogan ellen, a tárgyalások azóta megrekedtek.

Forrás: AFP

  • Azonban hiba lenne azt feltételezni, hogy egyedül háborús vagy fegyveres belviszályok miatt lassulhat le szinte a végletekig egy-egy ilyen csatlakozási folyamat. Eklatáns példaként szolgál erre a Nyugat-Balkán helyzete, amely kapcsán hiába tett ösztönző engedményeket a Bizottság - valamennyi jövőbeli tárgyalás korai szakaszában már megnyitották az igazságügyi reformról és az alapvető jogokról, valamint a jog érvényesüléséről, a szabadságról és a biztonságról szóló tárgyalási fejezeteket, és e fejezeteket zárják le utoljára – továbbra is egy szinte végeláthatatlan akadálypálya leküzdését várja a csatlakozni vágyó régió országaitól.
  • Amíg Montenegró esetében eddig mind a 33 vizsgált tárgyalási fejezetet megnyitották, addig Szerbia a 35-ből csupán 18 tárgyalási fejezetet nyitott meg. Mi több, miután a Bizottság a négy évvel ezelőtt közzétett nyugat-balkáni stratégiájában „meglehetősen nagyra törőnek” nevezte azt a perspektívát, miszerint Montenegró és Szerbia 2025-re uniós taggá válhat, Szerbia már nem nyitott meg újabb tárgyalási fejezetet.
  • Érdemes kiemelni, hogy Albánia, valamint Észak-Macedónia kapcsán is egy hasonló bürokratikus állóháború alakult ki. Miután 2018-ban a Tanács beleegyezett, hogy amennyiben a szükséges feltételek teljesülnek, úgy 2019 nyarán esetlegesen megnyitja az Észak-Macedóniával és Albániával folytatandó csatlakozási tárgyalásokat, egészen 2020 júliusáig nem történt semmi. Ezt követően hiába nyújtotta be a Bizottság a tagállamok részére a tárgyalási keretek tervezetét, az Észak-Macedónia és Bulgária közötti, identitással, nyelvvel és történelemmel kapcsolatos problémák miatt továbbra sem látni ez ügyben elmozdulást.

Az imént felsorolt országok példái tehát világosan érzékeltetik, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamatát nemcsak nagy horderejű konfliktusok vagy fegyveres belviszályok képesek majdnem végérvényes módon visszavetni, hanem az uniós jog, valamint bürokrácia sajátosságából fakadó ügymenetek is, mint az egyes tárgyalási fejezetek megnyitása, felfüggesztése vagy lezárása.

Ezek siettetésére egyetlen unióba igyekvő tagjelölt sem képes teljesíteni, egy olyan állam pedig kiváltképpen nem, amelyik még a legalapvetőbb, koppenhágai feltételeknek sem tud maradéktalanul megfelelni. A kérdés csupán az, hogy e tényekkel Zelenszkij elnök tisztában van-e, és ha igen, akkor ez ügyben miért ámítja a saját, háborúval terhelt népét?