A világ vezető politikusai közül egyre többen ellenzik a transznemű élsportolókkal való kivételezést

Már az alapkérdés is meredek: joga van-e egy férfinak született, de magára nőként tekintő atlétának női mezőnyben indulnia? Úgy néz ki, a normalitás kezdi legyűrni az őrületet. Megnéztük, hogy áll az LMBTQ-lobbi által erőltetett ügy!

Április harmadikán az országgyűlési választások mellett egy ügydöntő népszavazáson is véleményt mondtak a magyar választópolgárok: a kormány négy kérdést tett fel azzal kapcsolatban, hogy lehetséges legyen-e a nemátalakítás lehetőségét kiskorúakkal is megismertetni. Azzal együtt, hogy a népszavazás technikailag érvénytelennek tekinthető, megállapítható, hogy a rendszerváltoztatás óta soha nem volt még olyan választás vagy szavazás, ahol ilyen arányban, ennyire egységesen foglaltak volna állást a magyarok. A polgárok túlnyomó többsége kifejezetten elutasítja, hogy a gyerekek számára normális eljárásként tálalják a nemváltoztató beavatkozásokat.

Bár a törvényt sokan előszeretettel titulálták homofób szellemiségű jogszabálynak,

a kritikus kisebbség demagóg károgása ellenére a választók többsége nagyon is toleráns, józan állásponton képvisel. Mindenkinek joga van saját elvei, belátása szerint élni az életét, és gyermekeink nevelési szempontjai is egyedül a szülők akaratától, meggyőződésétől függ.

A magyarok a békés, harmonikus egymás mellett élés hívei, aminek azonban alapfeltétele, hogy a kisebbség ne akarja a a társadalom egészére rákényszeríteni saját elvárásait, normáit, életmódját – a többség rovására.

A nemváltoztatás, A transzneműség témája messze túlmutat a jogegyenlőségen.

Objektív biológiai különbségek zárójelbe tételét követelik világszerte a szivárványterror különítmény szószólói. Ennek az ideológiai küzdelemnek az egyik legfontosabb színtere az élsport, amely nálunk még egyelőre teljesen normál keretek között működik,  tőlünk nyugatra azonban – például az Egyesült Államokban vagy Angliában – már a nagypolitika szintjéig jutott a probléma.

Az alapkérdés, hogy joga van-e egy férfinak született atlétának női mezőnyben indulnia, mert nőnek érzi magát.

 
Az erre vonatkozó szabályozás a „haladó” országokban is eltérő.

  • A legextrémebb megoldást Skóciában alkalmazzák, ahol az érintettek egy jogi eljárást követően mindenféle hormonális vagy biológiai beavatkozás nélkül válthatnak nemet.
  • Az olimpiai játékokon (jelenleg még) bizonyos hormonszinthez köthető, kit tekintenek nőnek.
     
  • Franciaországban a rögbi szakszövetség például engedélyezte a transznemű versenyzők részvételét. Nem mellesleg több amerikai államban is tartottak már olyan úszóversenyt, ahol a péniszes hölgyek rekordokat döntögetnek biológiailag is nőnek született versenytársaikkal szemben.
  • Ausztráliában médiakampány indult „A nők sportja, nem a férfiaké” feliratú plakátokkal, melyet az Ausztrál Olimpiai Bizottság személyiségi és szerzői jogokra hivatkozva ellenzett.

Ennek a világszintű trendnek a kritikusai szerint ez az extrém inkluzivitás hátrányos helyzetbe hozza a normális sportolókat, akik így egyenlőtlen feltételek között kénytelenek versenyezni.

Aki pedig szót mer emelni ez ellen a gyakorlat ellen, gyakran a közéleti inkvizíció kereszttüzében találja magát.

Az amerikai Lia Thomas nevű úszódresszes férfi irracionális mértékű versenyelőnye a szakmán belül sokkal kisebb vitát váltott ki, mint a sajtóban és a közvéleményben. A „kimagasló” eredmények kapcsán névtelenül nyilatkozó versenytársak félelmüknek adtak hangot. Szerintük ugyanis a transzfóbnak bélyegzett vélemény veszélyeztetheti a sportolói karrierjüket.

Forrás: AFP

A téma aktualitását és komolyságát jelzi az is, hogy Donald Trump volt (és talán leendő) amerikai elnök és Boris Johnson brit miniszterelnök is határozott kritikát fogalmazott meg a transznemű élsportolók jelensége kapcsán.

A republikánus politikus azon élcelődött, hogy manapság a transznemű sportolók milyen könnyen döntenek meg korábban kemény munkával felállított rekordokat.

Johnson pedig egyértelműen kijelentette, nem támogatja, hogy biológiailag férfinak születettek induljanak a női mezőnyben, ahogyan azt sem, hogy a nőnek születetteknek ne lenne joguk olyan privát terekre (mosdók, öltözők, női kórházi szobák stb.), amelyeket a transzneműek is használni kívánnak.

Egy biztos: noha Nyugaton egyre több ügyben kell egyre magasabb szinten megbirkózni ezzel az elmebajjal, Magyarországon még jó ideig nem kell attól tartanunk, hogy péniszes „kishölgyek” rondítsanak bele a női sportba.