Semmi bajom a partnerséget feltételező értelmiségiek más álláspontot képviselő megszólalásaival. Érvényesnek tekintem a „Virágozzék száz virág, versenyezzen száz gondolati iskola” Mao Ce Tung, kínai vezető 1956 tavaszán meghirdetett jelszavát.
Ez a nem teljesen komolyan gondolt formula eleinte ugyan valóban valamennyi világnézeti áramlat felkarolását jelentette, de rövid idő alatt leszűkült száz lehetséges opcióra, majd néhány évvel később, ahogy Teng Hsziao-ping mondta „csupán egyre”.
A virágok sorsa jó ideig sajátos indikátora volt a kínai társadalomnak. Amikor lazult a pártvezetés szigora, akkor a gondolkodók naiv hitükben ugyan bontogathatták szirmaikat és szárnyaikat, amikor viszont összevonta szemöldökét a PÁRT, akkor gyors hervadásra voltak ítélve.
A magyarországi rendszerváltást követően többszöri átrendeződés történt, de számomra úgy tűnik, jelenünkben a gondolati iskolák maoi virágai háborítatlanul élnek egymás mellett a jobb- és baloldalon egyaránt.
Egyszerűen nem mond igazat, aki a hírközlő médiumok /rádió, tv, újságok/ tekintetében a jobboldali túlsúly baloldalt hervasztó apokaliptikus világáról vizionál. Megkockáztatom, az inga még napjainkban is a liberális, baloldali médiumok felé billen, hiába sulykolja ennek ellenkezőjét a végeláthatatlan mennyiségű balos orgánum.
A sajtótermékeken túl például az oktatásban is – a középiskolától kezdve és az egyetemekig bezárólag – baloldali toposzokkal érzékenyítenek.
Ami valójában elfogadhatatlan liberálisaink számára, az az, hogy az Orbán-kormányt támogató konzervatív értelmiséget és sajtójának megszólalásait pártdirektívás határozatokkal – lévén hogy nincsenek döntési pozícióban – már nem tudják elhallgattatni.
A kormány a mostani ciklusban bátortalanul, de mégiscsak hozzáfogott a kultúra területén a „hallgattassék meg a másik fél is” elvének érvényesítéséhez. A konzervatív világlátás virágának elhelyezése a Színművészetin teljességgel kiverte a biztosítékot az addig csak egyféle ideológiát képviselő tanári karban. Már előre hallom a felháborodott megszólalásokat, hogy „de az SZFE-n ideológiamentes volt az oktatás”.
Ezt el is fogadom, én se tapasztaltam mást, ám a szűrő, amin keresztül ez az ideológiamentesség leszivárog a diákokig, egyáltalán nem volt mentes az adott tanárok világnézeti meggyőződésétől, annak átadási szándékától. Volt is felhördülés az átalakítás kapcsán: hazai balliberálisaink ahányan voltak, annyifelé szaladtak a világban előadni Tiborc nagymonológját az azonnali beavatkozás és a visszarendeződés elérésének reményében. Szívük szerint Katona József drámájának általuk játszott, aktualizált változatában minden szereplő tenyerére a „FreeTiborc” feliratot pingálták volna. Mennyivel egyszerűbb ez annál, mintsem hogy meghallják egymás szavát és szándékát.
Emellett említhetem az Elk*rtuk negligálását, a megtekintés nélküli propagandistázását. Ezt szakmányban végezik azok, akik arról delirálnak nap mint nap, hogy oda a sajtószabadság, oda a művészet.
Fogadatlan prókátoruk, Molnár Áron színművész még arra sem volt rest, hogy egy díjátadót követően a saját színházi feljebbjutásának reményében udvariatlan posztban adjon egy gusztustalan sallert saját kolléganőjének, Gubás Gabinak.
kapcsolódó
-
Három hónap is kevés volt az ország legnagyobb mozimagazinjának, hogy írjon egy sort az Elkxrtukról
A VOX nyomtatott kiadásában egy sor sem jelent meg az idei év legnagyobb magyar filmes szenzációjáról, amit eddig 130 ezren tekintettek meg. A szerkesztők vélhetően felpakoltak egy kritikát az online felületükre, ez azonban mostanra elérhetetlenné vált. Teljes döbbenet, de a hallgatás nem feltétlenül meglepő: a baloldali témájú, érzékenyítő alkotásokat az egekbe magasztaló lapnál dolgozik a Népszabadság egykori újságírója, és itt kapott menedéket a HVG jelenlegi munkatársa is.
Pedig valójában az a baja a baloldalnak – csak persze ezt nem merik bevallani –, hogy az évtizedeken keresztül csupán számukra hozzáférhető pénzcsapokból jelen pillanatban a konzervatív, keresztény nézeteket valló alkotók is részesülnek, részesülhetnek.
Egyetlen példával élve a balliberálisok hozzáállására: az az Enyedi Ildikó, aki legutóbbi filmjére közel egymilliárd forintot kapott, és köztudottan nem Orbán Viktor rajongója, minden megszólalásában belerúg azokba, akik az ő tehetségét a politikai nézetétől függetlenül is ilyen nagyvonalúan támogatják. Persze, mert neki jár! Szerintem is jár… a szája. Igen-igen kíváncsivá tesz, ha ne adj Isten, de választást nyernének 2022-ben,
lenne-e konzervatív művész, aki olyan támogatást kapna szivárványosainktól, mint amit Enyedi kapott Orbán kormányától.
Ezen a ponton egyetlen gondolat erejéig szükségét érzem, hogy önmagamról is szóljak, mielőtt a balos kommentelők darázsrajai fullánkjaikkal rám repülnek. Színművész diplomámat közel 40 évvel ezelőtt szinte teljességgel szögre akasztottam egy autóbaleset következtében szerzett lábsérülésem miatt. Az, hogy mégis, de korlátozottan a pálya szélén maradtam, az csak szakmaszeretetemnek köszönhető.
Az újságírás meg szabadidős hobbim, amelyet igyekszem tisztességgel elsajátítani.
Mindazonáltal szeretném kihangsúlyozni, hogy a harmadik alabárdos is szerep, anélkül nem eljátszható egy adott színdarab. A szokásos „Ki ez a senki Kossuth-díj várományos?” típusú üzengetőknek megsúgom, hogy csupán annyira vagyok senki, mint amennyire a „pöcsfejező”, a „saját írásától magömlést kapó”, a „szardarabozó” sok-sok kommentelő „Einstein”, „Newton”, illetve a művészetnél maradva „Michelangelo” vagy „Leonardo”.
A legelszomorítóbb, de tisztességből neveket nem említek, hogy a legnagyobb hangadók azok a színészkollégáim, akiknek a teljesítménye még az én részlegesen teljesített produktumomhoz képest is elenyésző.
Végezetül a kulturálatlanok kultúrájáról azt szeretném még üzenni, hogy szavaik nemesítésén még dolgozhatnának azért, hogy szóvirágaik minősége és illata megüsse az elfogadhatóság ingerküszöbét. Enélkül ugyanis a szavaikkal teljesített, kulturáltnak vélt okádásaik sajnos nem mások, mint szánalmas beltenyészetek, melyek áporodott szagától egy alapos szellemi szellőztetéssel akár mindannyiunkat mentesíthetnének.
A szerző a Madách Színház színművésze
