Nehéz mondatokká formálni azokat az érzéseket, amelyek a Blokád megtekintése után ébredtek bennem, és vélhetőleg ébrednek majd  mindazokban, akik elfogultság nélkül nézik végig a filmet.

Nehéz dió, pedig ezt a filmet mindenkinek látnia kell. A közös történetünk egyik fontos epizódja két órába sűrítve. Két óra nem kevés idő, viszont csak a film cselekményének megértésén keresztül érthetjük meg az elmúlt harminc évet és mindazt, ami ma Magyarországon történik.

A méltatás szakmai részén essünk túl gyorsan, hogy a film üzenetét részletesebben boncolgathassuk. Köbli Norbert forgatókönyvíró, Tősér Ádám rendező, Lajos Tamás producer a mennybe megy – szakmailag és spirituális értelemben egyaránt – ezért az alkotásért.

A Blokád dramaturgiai felépítése tökéletes, izgalmas, feszes, minden percében élvezhető. Nincs érdektelen mellékszál, üresjárat, minden percben történik valami fontos dolog. A néző keze közben ökölbe szorul a tehetetlen dühtől, mert tudja, hogy a vásznon pergő események a valóságban is megtörténtek. Sőt,

az 1990-es évek elejének valósága még a filmben látottnál is felkavaróbb volt. Átvertek minket. A kommunisták úgy búcsúztak el, hogy közben maradtak.

A film minden szereplője kifogástalan alakítást nyújt, a legkisebb mellékszereplő is él, működik, a néző elhiszi, hogy minden most történik, és átéli az eseményeket. Ifjabb Vidnyánszky – aki a fiatal Antall Józsefet alakítja – szakmai nagyszerűségének taglalásába nem tudom, hogy bele kell-e mennünk. A srác zseniális színész. Pont. Aki ezt másképpen látja, annak baj van a minőségérzékével. Vagy megfizetik azért, hogy hazudjon. Ez ugye egyáltalán nem elképzelhetetlen, pláne, ha egy Vidnyánszkyról van szó.

De lássuk – és tényleg – a filmet! A Blokád a rendszerváltás utáni Magyarország történetének egy rövid, néhány napos epizódját mutatja be Antall József szemszögéből. Időnként a miniszterelnök visszaemlékezésein keresztül az '56-os eseményekre is visszapillant a film, a cselekmény javarészben azonban a súlyosan beteg Antall küzdelmét mutatja be a demokratizálódás útján bukdácsoló Magyarország élén.

Pataki Tamás, a székelyföldi származású író a Magyar Demokrata hasábjain megjelent kritikáját azzal a kijelentéssel kezdni, hogy a film legelsősorban mítoszépítés. Pataki Tamásnak igaza van, a Blokád valóban szobrot farag a rendszerváltás utáni Magyarország első szabadon választott miniszterelnökének.

Antall Józsefet valóságosan ábrázolja, olyannak, amilyen valóban volt. Ez pedig már hosszú ideje váratott magára, Antall József miniszterelnökségét ugyanis végigkísérte az ellenséges médiakörnyezet, kormányfőként az első perctől az utolsóig az SZDSZ és az MSZP gyűlölettől fortyogó sárdobálása középpontjában állt.

Antallal és keresztény-konzervatív kormányával szemben a régi vágású kommunisták és az SZDSZ ÁVH-s szocializációjú fiataljai egységfrontba tömörültek. Az MDF-kormánynak gyakorlatilag semmiféle médiája nem volt, még az MTV élén is az SZDSZ embere, Hankiss Elemér – aki egy jószándékú marha volt – állt.

A hazai viszonyokról rengeteget elárul, hogy Antall Józsefről harminc év elteltével lehetett egy őszinte filmet készíteni.

A Blokád Antall tanár urat mutatjuk fel az SZDSZ-es Árpi bácsival – aki gyaníthatóan együttműködött a kommunistákkal és a barátait kétszeresen is elárulta – szemben. A film a kicsinyességével, hiúságával és gyávaságával megbirkózni nem tudó Gönczöt állítja a szálfaegyenes és makulátlanul becsületes Antall József mellé.

A néző a tények tudatában, a valóság ismeretében dönthet arról, hogy Antall vagy Göncz mellé áll. A kettő egyszerre ugyanis nem megy, vagy az egyik, vagy a másik. Az egykori köztársasági elnök és a miniszterelnök két külön világot jelentett akkor is, és ma is. Minőségében és világnézetében is két teljesen külön világot.

A Blokád egyébként csak érintőlegesen mutatja be a taxisblokádot: Lajos Tamás producer elmondása szerint – a Mandiner által szervezett bemutatón mesélt a filmről a rendezővel és a forgatókönyvíróval együtt – az alkotás valójában egy portréfilm, Lajos Tamás szavaival élve:

ez egy Antall József- film.

És ez így nagyon jól van. Mert a nemzeti oldalnak olyan hősei vannak, mint az ötvenhatos hősből lett magyar miniszterelnök, akit az ország jobbat akaró szellemi elitje vállára emelt. Kis ország lévén az elitünk – ahogy a csőcselékünk is – egy nagyon szűk közösséget alkot. Antallról mindenki tudta, hogy talpig becsületes ember.

Köbli Norbert forgatókönyvíró a vetítés előtti beszélgetésen elmondta, hogy miközben Antall József múltját kutatta, megdöbbentette, hogy „nem hullottak ki csontvázak a szekrényből”.

A kommunisták 15 éven keresztül megfigyelték, mégsem találtak róla semmit. Pedig nagyon igyekeztek. Antall tényleg kifogástalan polgári úriember volt. Becsületes. Nem úgy, mint az ellenzéke, azok, akik vicsorgó gyűlölettel fordultak irányába mindenért, amit Antall alakja jelentett: gondolunk itt Pető Ivánra és a többi ÁVH-s családi háttérrel liberálissá vált percemberre.

A Blokád egyik jelenetét kell ezzel kapcsolatban felidézzem. Amikor Antall József kiszabadul a kommunista fogságból, az egyik karhatalmista verőember arról beszél társának, hogy Antall nem menekülhet, egyszer úgyis elkapják. A történtek ismeretében igazat kell adnunk az elvtársnak, sikerült nekik. Végül utána nyúltak.

A kilencvenes évek zűrzavaros időszaka alatt jött el az idő, hogy az ÁVH újra kézbe vegye. Pontosabban a verőlegények unokái folytatták a papa és a nagypapa munkáját. Mert a közhiedelemmel ellentétben a kommunisták is tisztelik a hagyományokat, nagyon is fontos számukra az örökség védelme.

A film történeti hitelességéről Tősér Ádám elmondta, hogy a Blokádban alig-alig van fikció. A taxisblokád néhány napját felölelő cselekményszál pontosan követi a valós eseményeket. Amit a filmvásznon látunk,az pontosan így történt. A rendező nyomatékosította:

„Száz százalékosan hiteles, mintha egy dokumentumfilmet néznénk.” 

„A film az fikció, a fikciót úgy kell megkonstruálni, hogy igazat mondjon, ez a film igazat mond. Ez sokaknak fáj. A mi lelkiismeretünk meg tiszta” – mondta Köbli Norbert a valósághű ábrázolást firtató kérdést illetően. Hozzáteszi azt is, hogy meg nem nevezett forrás mondta a film megtekintése után, hogy: „sajnos ilyen volt Árpi bácsi, bárcsak másmilyen lett volna, rátermettebb, talán máshogy alakul a rendszerváltás”.

A Blokád egyetlen bűne egyébként éppen a hitelesség. Ezt soha nem fogják megbocsátani a Göncz Árpád hamis mítosza mögé bújó politikai bűnözők.

A sajtójuk pedig a Blokád megjelenése óta – a Telextől elkezdve az összes jól ismert baloldali felületen át – csak és kizárólag ekézi a filmet. Mintha megbízást teljesítenének. Egy fél tucat filmkritikusnak, akik történetesen baloldali lapoknak írnak, egyszerre, egymástól teljesen függetlenül nem tetszik a film. Még ilyet!

Lajos Tamás is teljes baloldali össztűzről mesélt a beszélgetés alkalmával. „A baloldali média olyan szinten ekézi, hogy az hihetetlen, innen tudom, hogy biztosan jó” – mondta. Szavait a közönség tapssal honorálta.

„Olyan erővel támadják a sajtóban Mesterházy Attilától elkezdve Vásárhelyi Máriáig. Innen tudom, hogy ez marhajó film, mert nem tudnak legyinteni és elmenni mellette. Láthatóan idegesíti őket, és ez őszintén szólva mérhetetlenül jól esik nekem” – teszi teljessé a képet Lajos Tamás.

A film nagyszerű. Ennek ellenére csak erős idegzetű embereknek ajánlott a megtekintése. Kevésbé stabil lelkiállapotban levő, de az igazságot szerető ember könnyen azon kapja magát, hogy a moziból azonnal többedmagával az utcára vonul, hogy még ott melegébe elszámoltassuk a még élő „elkövetőket”.

De már késő. Ahogy Antall József mondta:

„Tetszettek volna forradalmat csinálni!”