Amerikának éppúgy meg kell küzdenie a lezárások után keletkező gazdasági nehézségekkel, mint a világ többi részének, ha hihetünk az előrejelzéseknek, akkor az ingyen-pénz osztogatása is gondot fog okozni az országnak. A világjárvány sem ért véget, Indiában egyre súlyosabbá válik a helyzet, amely egy újabb humanitárius katasztrófa rémével fenyegeti a világot. Közben az izraeli – palesztin konfliktus is kiéleződött, ami jó eséllyel veszélyes feszültséget kelt a teljes közel-keleti térségben.
Nem lehet könnyű most a világ első számú nagyhatalmának élén állni. Még szerencse, hogy egy pengeélességű elme vezeti ezekben a vészterhes időkben Amerikát!

A világelsőség ugyanis hatalmas felelősséggel jár együtt, Amerikának ott kell lennie a világ összes válságövezetében és segítséget kell nyújtania. Már ha marad kapacitás a világ dolgaira az igazán fontos feladatok elvégzése után.
Joe Bidennek ugyanis fáradhatatlanul dolgoznia kell azért, hogy Amerikát visszavezesse arra az útra, amelyről Donald Trump kisiklatta elnöksége alatt. Az illiberális négy év rombolása után újra a legerősebb demokráciává kell tegye Amerikát. Az embert próbáló feladat egyik állomása, hogy Joe Biden nemrég eltörölte a következő rendeleteket:
- Donald Trump elnök a január 6-ai, Capitoliumot ért ostrom után aláírt egy rendeletet, amely megtiltotta az online cenzúrát. Felkérte egyúttal a Szövetségi Kommunikációs Testületet, hogy vizsgálják ki a közösségi oldalak cenzúrára vonatkozó gyakorlatát. E mellett azt kérte, hogy a szövetségi költségvetésből finanszírozott reklámokat gondolják újra.
- Tavaly júniusban Donald Trump egy másik rendeletet is aláírt, amely arra utasított szövetségi szervezeteket, hogy lépjenek fel szigorúan az emlékműrongálás ellen Amerikában. Erre azután került sor, hogy a BLM tüntetései nyomán országszerte számos emlékművet megrongáltak tüntetők.
- Trump elnök 2020. július 4-én indított útjára egy emlékmű építtetési projektet Amerika hőseinek, melynek felavatására 2026 június 4-én került volna sor, a függetlenségi nyilatkozat 250. évfordulóján.
- A volt elnök egységesítette volna azt a logórendszert, melyekkel az Egyesült Államok a külföldi országoknak biztosított segélyeket látja el.
Ízlelgessük magunkban újra és újra, mert ezt nem lehet megunni:
az Amerikai Egyesült Államok elnöke titokban visszavonta a cenzúrát tiltó törvényt.
Ez nem Kínában történt, hanem Amerikában. Nemrég a nyugati média még azon heherészett, hogy a kínaiak letiltották a kínai rendezőnőről és a totális érdektelenségbe fulladt Oscar-gáláról szóló híreket a kínai közösségi média felületeiről. Most a liberálisok favoritja adott törvényi garanciát arra, hogy Amerikában cenzúra működhessen.
Ez azonban aligha okozott meglepetést azoknak, akik nem aludták végig az elmúlt 2-3 évet és figyelemmel követték a világban zajló eseményeket. Az amerikai választási kampányban a Facebook és a Twitter letiltotta a Biden korrupciós ügyeit taglaló újságcikkek megosztását. Videók, fényképek, üzenetek százai, ezrei kerültek nyilvánosságra, amelyek kínos helyzetbe hozták volna az akkor még csak elnökjelöltként szereplő Joe Bident.
A Facebook és a Twitter tulajdonosai azonban úgy döntöttek, hogy nem eléggé meggyőzőek a bizonyítékok, így azok nem jelenhetnek meg a felületeiken. Ha valamilyen trükkel mégis sikerült megosztani ezeket a tiltott tartalmakat, akkor a cenzorok lesújtottak.

Nem a pedofil tartalmakat, nem a lefejezős videókat vadászták, hanem a demokraták jelöltjére nézve kínos tartalmakat. Persze Trumpról szabadon áramolhattak a féligazságok, nettó hazugságok, kamuhírek garmadával.
Később persze kiderült, hogy minden igaz volt, amit az amerikai jobboldali sajtó állított, a képek és a videók is hitelesek voltak, mégsem lett következménye a tiltásnak.
Amerikában senki nem ellenőrizheti a közösségi felületek működését. Gyakorlatilag nem tudják garantálni a cenzúramentességet, az információáramlás szabadságát.
Nem elég erős hozzá az állam, illetve az ország jelenlegi urai a törvényességi felügyelt elvi lehetőséget is elvetették a rendelet visszavonásával. Talán ezzel hálálják meg azt, hogy nem engedték közölni a Biden ügyeit firtató cikkeket.
Ez azonban korántse, biztos, lehet csak véletlen egybeesés, hogy a nagy közösségi média felületek és a Demokrata Párt kölcsönösen kisegítik egymást. Nincs okunk feltételezni, hogy összejátszanak és gátlástalanul félrevezetik az embereket!!
A lényeg, hogy Joe Biden eltörölte Trump szégyenletes örökségének utolsó elemeit is. Fellélegezhetnek azok, akik a szabadság győzelmét ünnepelték Biden megválasztásakor, milyen korszakos zsenik vannak a magyar politika ballib féltekén. Idézzük fel ezeket a torz arcokat, ahogy a Biden adminisztráció egyre inkább kimutatja a foga fehérjét.
Mert mélyen antidemokratikus eljárás lett volna, ha egy állami szerv vizsgálhatta volna a közösségi felületek moderálási gyakorlatát és eltiltották volna őket az önkényes cenzúrától. Az sem mellékes szempont, hogy a hirdetési pénzek körül sem variálnak, minden cent megy a milliárdos Zuckeberg vállalathoz, amely amúgy bőkezű adományozója a különböző szélsőbalos csoportoknak.

Az eltörölt rendeletek egyetlen haszna, hogy ezek után nem csak a konföderációs szobrokat lehet ledönteni szabadon, hanem például azokat a Lenin szobrokat, amelyek az Egyesült Államok területén vannak kiállítva.
A szabadság hazájában legalább négy szobra van annak a tömeggyilkosnak, aki közel 20 millió ember haláláért felelős. Lenin volt az, aki arra utasította a vörös katonákat, hogy a lázadozó vallásos parasztságot nyugodtan gyilkolják halomra, mert a buta tudatlan paraszt csak ebből tanul.
Szóval ennek a jelentős pedagógusnak több köztéri szobra is van Amerikában, ezeket a szörnyűségeket eddig nem háborgatta senki. Most az amerikai elnök biztatja a polgárokat, hogy tegyenek pontot a történet végére.