Baranyi Krisztina folytatja a politikai tisztogatást

Soós Pétert, a ferencvárosi Pinceszínház igazgatóját egyszerűen kirúgta Baranyi, miután tudomást szerzett arról, hogy a rendező „főállású oktatónak szerződött a Vidnyánszky-féle SZFE-re”.

Számtalanszor láttunk már olyat, hogy egy új vezetés a saját embereit ülteti a fontosabb székekbe, a régi arcokat meg elküldi. Ez a sztori azonban hamisítatlan baranyikrisztinás.

Soós Péter felmondólevélben ugyanis az áll: magatartása a munkáltatói jogkör gyakorlójánál bizalomvesztést eredményezett, tudta meg a Mandiner. Miután a ferencvárosi vezetés a sajtóból tudomást szerezett a színházigazgató új munkájáról, azonnal raportra hívták, ahol Baranyiék szembesítették a szerződésében foglaltakkal, miszerint a munkaadótól (jelen esetben az önkormányzattól) engedélyt kellett volna kérnie ehhez, amit ő elmulasztott. Ezt tudomásul véve lefutotta azt a felesleges tiszteletkört, amit kértek tőle: kérvényt nyújtott be, amiben delejes mea culpázás mellett végül utólagos engedélyt kért polgármester asszonytól, hogy a két munkakört párhuzamosan is végezhesse. Válaszként az orra alá nyomták a felmondólevelét a fentebb már említett indoklással.

Soós Péter
Soós Péter Forrás: Wikipédia

Természetesen Soós mulasztott, így fedhető a sztori, valószínűleg egy multiból is elküldenék ezek után, de maga a stílus az, amitől az ember agyvize felforr. Már az is ocsmány, ahogy a teljesen felesleges kört lefuttatták vele mindenféle ostoba kérvényekkel, de a java csak ezután jött.

Baranyi bicskanyitogató stílusban egy Xénia-lázas plakát kíséretében degradáló írást jelentetett meg Soós Péterről a facebookon, ahol a színházi és filmes szakember érdemeit degradálja és eredményeit kicsinyíti. A poszt egy alapos Vidnyánszky-zással kezd, aztán „előzővezetésezéssel” folytatja, majd zárja sorait a következőképpen: „Soós Pétert az Űrgammák, a Tűzvonalban vagy a Hacktion rendezőjeként ismerheti a nagyközönség”, ami nem csak, hogy nem igaz, de minimum pofátlanság is leírni. Baranyi valószínűleg még életében nem járt színházban, nem hogy a Pincében, hiszen akkor tudhatná, hogy a viszonylag kevés nyilvánosságot kapó, kisebb teátrumban micsoda színészi gárda jött össze, vagy hogy a kevésbé ismert, ám annál jelentősebb darabok milyen színvonallal kerülnek bemutatásra. Többek között a Soós által rendezett Háy-darab, A Gézagyerek is a napokban elhunyt Börcsök Enikővel. Ez úgy látszik a balos újhullám: nem elég megszabadulni tőle, ki is kell csinálni, a földön fekvőt meg jól meg is kell rugdalni.

Természetesen a balos média mindenhol megragadja az alkalmat, hogy leírhassák, hogy nem politikai okok miatt zavarták el Soóst, de csak képzeljük el, ha ugyanilyen indokok mentén, mondjuk a jobboldalinak mondott színházigazgató, Nemcsák Károly elzavarná az ellenzéki tüntetéseken rendszeresen szavaló, előadó, köztudottan ellenzéki érzelmű Galkó Balázst a József Attila Színházból, és gúnyt űzne abból, hogy olyan színvonaltalan alkotásokhoz adta a nevét, mint a Patika meg a Megy a gőzös. Hónapokig tartó lejárató-kampányt csinálnának belőle, talán egy-két tünti is beleférne.

Úgy látszik, a Ferencvárosban most ilyen világot élünk. Reméljük, hogy a munkaügyi bírságot majd nem az adófizetők pénzéből kívánják rendezni!