Baloldali celebek, akik a NER pénzéből élnek, mégis gyűlölik a jobboldalt: Till Attila

Nektek sem tetszik a tempó? Pont ezért indítunk új sorozatot azokról az ismert médiaarcokról, akik nem biztos, hogy a legjobb helyen dolgoznak. Az első részben Till Attilát, a Tv2 műsorvezetőjét mutatjuk be, akit átlagos lakótelepi gyerekként gyorsan beszippantott a művészvilág. Azóta folyamatosan úgy érzi, hogy kompenzálnia kell a baloldal felé. Főleg, hogy az egyik legismertebb a kormányközeli sajtóterméktől kapja a milliós fizetését.

Bevallom, nem tudom, mennyit keres Till Attila. Bármennyi is legyen az, nem sajnálom tőle; de ugyanez elmondható Mészáros Lőrincről, a politikusokról és a focistákról is.

Ugye, a nép valamiért imád mások pénztárcájában turkálni, mert valamiért azt hiszi, hogy neki attól lett kevés, holott. Pedig a recept adott: nem harcolni kell a hullámokkal, hanem meglovagolni őket: tessék, el lehet menni politikusnak, celebnek, futballistának – és akkor majd te is kereshetsz annyit. Ha bírod.

Na, de térjünk vissza Tillára, aki a TV2-nél dolgozik műsorvezetőként már jó sok éve, jelenleg is az időközben vajnásított csatorna munkatársa.

Till Attiláról elmondható, hogy teljesen normális, óbudai lakótelepi gyerekként indult, életszagú sztorikkal és emlékekkel. Feltehetően és eredendően átlagos, külvárosi értékrenddel: erről különösen az Óbudai Anzikszon lehet részletesen és élvezetesen olvasni. Gárdos Mariska lakótelepi bringázások, szánkózások a téglagyárak mellett, punkzenélgetés Hrutka Robiékkal (hoppá).

kapcsolódó

A gond az ott van, ahol az embert elkezdi a belvárosi művészvilág beszippantani, és folyamatosan úgy érzi, hogy valamiért neki túl kell kompenzálnia. Nála ugyanez figyelhető meg: először is zsidó kulturális háttérrel rendelkező családba házasodott, így kívülről érkezettként – bár saját magát műzsidónak tartja – 15. házassági évfordulójukon zsidó szertartás keretében is elvette Korpás Krisztinát. Mondjuk ez tényleg rendes gesztus. Három gyerekük közül kettő a Lauderbe, a legnagyobb pedig az AKG-ba (Alternatív Közgazdasági Gimnázium) jár/járt. 

Forrás: Facebook

Tudjátok, ugyanoda, ahova Vekerdy, Szinetár, Karácsony Gergely vagy a klubrádiós Arató András is járatta-járatja a gyerekeket. Biztos jó hely, ráadásul nem is kérnek sokat szülői költségtérítésként: mostanában mindössze havi 110 ezret. Alapból a Lauder se sokkal olcsóbb.

kapcsolódó

De lépjünk kicsit hátra, egészen 2016-ig, amikor is a Bors cikkezett a műsorvezetői fizetésekkel kapcsolatban:

amióta Andy Vajna megvette a TV2-t, jóval több pénz jut műsorgyártásra. Az állami hirdetések is csőstől érkeznek. Ám az új programokat is ugyanazokkal az arcokkal készítik. Tilla a legjobb példa arra, hogy alaposan megdolgoztatják a fizetéséért. Kisebb-nagyobb átfedéssel vezette a Sztárban sztár, a Drágám, add az életed!, a most in­duló Bumm!, illetve a Sztárban sztár+1 kicsi című műsorokat. Ennyi kettőnek is sok lenne, ám Tilla nem panaszkodik.
Anyagi megfontolásból jó döntés, hogy mindent azokkal csináltatnak meg, akik státuszban vannak. Ezért látjuk ugyanazokat állandóan a képernyőn. A fizetésükért – ami személytől függően simán egy-másfél millió is lehet havonta – rendesen kiszipolyozzák őket.

Ez lehet akár nettó, akár bruttó, sehogy se rossz pénz még ma sem. Bár a fent említett iskola három gyerekre akár ennél többet is kíván, úgy számolom.

Na, akkor nézzük, hogy Tilla – a feltehetően a művészvilágban összeszedett megfelelési kényszerében –  milyen kijelentésekre kényszerült a hatalmas fideszes ellenszélben!

Miközben a NER pénzéből éldegél.

Például jött ő is a „család az család” témával (pont kérdeztük). Mert ha a férfi bántalmazó és iszik! Ha az a nő elhanyagolja a gyerekeit… máshol meg lehet, hogy két egynemű tökéletesen nevel egy gyereket!

Persze, minden lehet: és majd pont a homoszexuális páros lesz a kivétel és a társadalmi minimum. Eredeti gondolatok, az mondjuk biztos.

De 2017-ben Tilla szerint az emberek (mármint tudjuk, kik) ki akartak vágatni minden fát, el akarták tüntetni a mostani világot. Hát a Római és a fák is maradtak, Till Római-parti lakos ugyanakkor: kíváncsiak leszünk, a következő nagyobb árvíz esetén mit mond majd. Semmi gond, bizonyára Karácsony Gergely, dr. Kiss László és a főkertészek profin megoldják ezt is!

Free SZFE! És hát igen, mindig vannak pillanatok, amikor egy művész EGYSZERŰEN NEM MARADHAT CSENDBEN. Ez is ilyen volt –  bár saját bevallása szerint soha nem járt az SZFE-re, „képzős” volt.

„Vidnyánszky Attila most boldog?”  – teszi fel a kínzó kérdést. Szerinte a színházi rendező minden egyebet lesöpörve csak egy nagyon pici kisebbség igényeit próbálja kielégíteni. Ebben azonban „nincsen semmi jó, semmi normális, semmi szerethető, semmi tehetséges, semmi olyan, ami miatt egyébként érdemes élni”.

De aztán más témákban többször is hűségesküvel felérő kikacsintásokat tett: műsorvezető volt Juhász Péter drogliberalizációs tüntetésén, nagyon szurkolt, hogy #legyenmásik Index (lett), és teljesen rendben valónak tartotta, hogy a gyerekei nem itthon, hanem inkább külföldön tanulnak.

Megnyugodhatunk: a 168 órának is lenyilatkozta, hogy a TV2 rendben van, és ő aztán nem legitimál semmit, sőt. Friderikusz állítása szerint neki még szidta is a csatornát, hogy Fidesz-fészek...

Amit én csinálok a TV2-n, annak nincs politikai relevanciája, ráadásul a magánéletemben sem foglalkozom sokat politikával, mert nem érdekel, sőt inkább riaszt. Azt érzem, a függetlenségemet semmilyen módon nem befolyásolja, hogy milyen hírek mennek le a Tényekben.

Kész szerencse, hogy nem foglalkozik sokat politikával! Mint látjuk.

De az állami kitüntetésekből ő se maradhatott ki: 2007-ben munkáját Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel ismerték el. Hát, reméljük, a következőre még sokat kell várnia.