Az örökké vitatkozó édes testvérek - orosz-ukrán közös történelem a háború előtt

Ukrajna területe a történelme során végig ütközőzóna, a nagyhatalmak küzdőtere volt, az oroszok pedig folyamatosan nagyhatalmi álmokat dédelgettek. Így aztán sosem volt felhőtlen a két nép között a kapcsolat. Cikkünkben áttekintjük a közös történelmüket!

Az oroszok és az ukránok édestestvérek. A két nép kulturálisan, vallási téren és genetikai tekintetben sokkal közelebb áll egymáshoz, mint bármelyik másik nemzethez a szláv világon belül. Az ukránokat szokás kisoroszoknak is nevezni.

Az orosz nacionalista ideológusok szerint a fehéroroszokkal és az oroszokkal közösen ez a három népcsoport alkotja a nagy orosz nemzetet.

Erről a teóriáról az ukránok persze teljesen másként vélekednek, az azonban tény, hogy az ukránok és az oroszok között nagyjából annyi különbség van, mint az osztrákok és a németek között. Közös történelmük pedig több évszázadra tekint vissza, a mai konfliktus pedig éppen ennek a közösködésnek az eredménye.

Ukrán nemzetről nagyon sokáig nem is igen beszélhettünk, mármint egyszerűen nem léteztek különálló népként. A területen, amit ma Ukrajnaként ismerünk, időszakonként megváltozott a lakosság összetétele és identitása.

Az első államalakulat Kijevi Rusz néven jött létre a területen, melynek az adta meg a jelentőségét, hogy az államot a mai Oroszország kulturális és történelmi előzményének lehet tekinteni. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Kijevi Rusz volt az orosz nemzet bölcsője.

Forrás: Wikipédia

Nem, nem Ukrajnáé, hanem Oroszországé és részben Fehéroroszországé. A területért évszázadokon keresztül a litvánok, a lengyelek és az oroszok versengtek. Ukrajna egy jelentős része sokáig lengyel fennhatóság alatt állt, fennhatóságukat az Orosz és az Oszmán Birodalom veszélyeztette. Az 1600-as években kezdődő kozák–lengyel, majd orosz–lengyel háborúk során Ukrajna népességének jelentős része elpusztult. A szépirodalom iránt érdeklődök a Tűzzel-vassal című regényből ismerhetik ennek az időszaknak a történetét, amikor a kozákok főszereplésével intenzív versengés zajlott a „perem” birtoklásáért.

Bogdan Hmelnyickij kozák hetman sokáig ura volt a területnek, neve egybeforrt Ukrajna történetével. A kozákok pedig szintén éppúgy részei az orosz, mint az ukrán történelemnek, mindkét nép a magáénak tekinti a magyar hajdúkhoz hasonlítható népcsoportot. Az ukrán sztyeppék váltak a kozákok igazi otthonává, egy amolyan törvényen kívüli, civilizálatlan területté, ahol szökött fegyencek is menedéket találhattak.

Ez a terület tulajdonképpen egy ütközőzóna volt a hadakozó fejedelemségek között. A neve is innen ered: Ukrajna jelentése ugyanis nem más, mint peremkerület, küszöb, a küszöbön túli terület, határvidék.

A szó eredete pedig bizony orosz, mivel azok keresztelték el ezt a földdarabot, akik a leghosszabb ideig birtokolták. Az orosz–ukrán ellentét gyökere azonban sokkal frissebb, mint a sok száz évvel ezelőtti háborúk emléke. Ha a régi sérelmek ma is élnének, akkor az ukránok leginkább a tatárokra és a törökökre kellene haragudniuk, akik a leginkább felelősek a terület pusztulásáért. A legmélyebb sebeket a huszadik században szerezték az ukránok, a bolsevizmus megjelenésével vált mérgezetté a testvéri vér.

A kommunisták győzelme után az ukránokra nehéz idők jártak.

A görögkatolikus egyház földalatti egyházként működött, az ortodoxnál is keményebb üldözés jutott nekik osztályrészül, a kommunisták ukránellenessége végül a holodomorban csúcsosodott ki, amelynek során becslések szerint hétmillió ukrán vesztette életét.

A holodomor különös kegyetlensége még a népirtások sorában is kiemelkedő.  Az áldozatokat tulajdonképpen halálra ítélte a vörös rendszer. A milliónyi ukrán halálát soha nem bocsátották meg a Szovjetuniónak és a rendszerrel azonosított orosz népnek.

Forrás: Wikipédia

Pedig az oroszok éppúgy áldozatai voltak a kommunizmusnak, mint bárki más a keleti blokkban. A gyilkosságok felelőse egy szűk kör volt, illetve azok vezetője, egy grúz bűnöző, nevezett Soso Dzsugasvili volt, akit a köznyelv csak Sztálinként ismer.

Ezek után nem csoda, hogy amikor a nácik megtámadták a Szovjetuniót, akkor rengeteg ukrán csatlakozott a németekhez, illetve az ukrán értelmiség egy jelentős része is a németekkel rokonszenvezett. Az ukránok végül a győztesek oldalán fejezték be a háborút, a kollaboránsokat azonban kegyetlenül megbüntette az újraszerveződött szovjet hatalom.

A kialakult ellenszenven, oroszellenes attitűdön nem segített az sem, hogy a Szovjetunió élére Sztálin halála után egy ukrán, nevezett Hruscsov állt, aki bőkezűen bánt az orosz területekkel Ukrajna javára, amikor a Krím-félszigetet az Ukrán SZSZK-hoz csatolta.

A testvérek, az ukránok és az oroszok egyre távolodtak egymástól, a jövőjüket tekintve is különbözőek voltak az elképzeléseik. Miközben – és ez mindig  hangsúlyozni kell – egy majdnem teljesen egyforma kultúráról beszélünk, a két nép mintha egymás klónjai lennének.

Számos széles körben ismert orosz művész, politikus, feltalálónak volt születési helye a mai Ukrajna területe, miközben önmagukat egyértelműen orosznak tartották. Kijevben született Bulgakov, Makarenko Hrakovban, Makszimilian Alekszandrovics Volosin orosz festőművész pedig szintén a jelenlegi ukrán fővárosban látta meg a napvilágot.

És még hosszan lehetne sorolni a neveket, és azokat, akik ukránnak vallották magukat, mégis ezer szállal kötődtek Oroszországhoz és az orosz kultúrához.

Elég, ha Gogolra gondolunk, akit az orosz drámairodalom legnagyobb hatású alakjának tartanak, miközben etnikai tekintetben ukrán származású, ukrán kisnemesi családból származott. Mindez semmit nem jelent, ha tudjuk, hogy milyen szerepet tölt be az orosz kultúra a nagyszerű építményének megalkotásában.

Forrás: Wikipédia

A független Ukrajna 1991-es kikiáltása után az ország lakosságának harmada orosz nemzetiségű lett. A másik kétharmada sem volt egyértelműen ukrán. Húsz évnyi mesterséges nemzetépítés kellett ahhoz, hogy az ország ukrán népessége megsokasodjon.

A kárpátaljai ruszinok is elvesztették az identitásukat, a többségéből az évtizedek alatt ukrán lett. Ez a kisebbségek szisztematikus elnyomásának volt az eredménye, amely főként a szláv néptöredékeket sújtotta.

Ukrajna élén egymást váltották a különböző oligarchaklánok képviselői, egy idő után orosz- és nyugatpárti bűnözői csoportokra lehetett osztani az ukrán politikai elitet. Egyetlen hajszállal sem voltak különbek egymástól, mindössze annyi eltérés volt közöttük, hogy kinek a szavára engedelmeskedtek vitás ügyekben.

Végül a nyugatos bűnözők diadalmaskodtak, ezt azonban az oroszok nem tudták elfogadni, ez túl nagy szelet ugyanis a tortából. Ezt pedig – a saját szemszögükből nézve – nem adhatták a legfőbb ellenfeleiknek.

Ha valaki a háború okait keresi, akkor annyit kell tudni, hogy egy maréknyi ember tartja kézben a hatalmas és gazdag területet. A konfliktus tétje pedig az, hogy Oroszország lenyeli-e, hogy egykori területein az amerikaiak verjenek tanyát, a hatalmas vagyonokból pedig, amit Ukrajna megtermel a kiskirályok számára, abból ne Moszkvában, hanem Kaliforniában épüljenek pazar luxusvillák.