- Ujhelyi István a napokban jelentette be, hogy megpályázza az MSZP társelnöki posztját.
- Nyilatkozatai alapján Horn Gyula öröksége mentén reformálná meg a hosszú évek óta lejtmenetben lévő egykori kormánypártot.
- Kérdés, mennyire hiteles ebben a szerepben.
- Ugyanis a Kontra információi szerint családjával - vélhetően több százmillió forintért - luxusvillát építtet az elit által lakott Nagykovácsiban.
- A szociáldemokrata szerénységnek nyoma sincs: Ujhelyiék egy gigantikus méretű, többemeletes ingatlant húznak fel.
Tavaly június óta nagy erőkkel építkezik Ujhelyi István és családja a Pest megyei Nagykovácsi egyik legnépszerűbb utcájában – jutott a Kontra fülébe a hír. A munkálatok jelenleg is tartanak, és ha minden a tervek szerint halad, akkor pár hónap múlva, júniusban birtokba is vehetik az ingatlant.
Elnézve az építmény méretét, Ujhelyiék nem aprózták el a dolgot: az elmúlt hónapokban egy gigantikus méretű, többemeletes, a modern kor igényeit kielégítő épületkomplexum alapjai nőttek ki a földből.
Lesz itt minden, ami szem-szájnak ingere: panorámás terasz, nagy területű kert és tágas szobák.

Az MSZP-s politikus nem adta a nevét a projekthez, felesége szerepel építtetőként az ingatlannál kihelyezett táblán – annak ellenére, hogy egyes hírek szerint minden erejét lekötik a gyerekek, és állítólag jelenleg is gyes-en van.

Feltehetően nem véletlen, hogy végül ez lett a felállás: az építkezés költségei több százmillió forintra rúghatnak, ami egy közszereplő esetében mindig kérdéseket vet fel.
Ujhelyi István jelenleg az MSZP EP-képviselője, a brüsszeli munkáért havi 7 145 eurós (2,67 millió forintnyi) fizetést vihet haza, ami kiegészül különféle juttatásokkal (útiköltségek, „napidíj”, orvosi költségek stb.)
Ugyanakkor az is igaz, hogy az uniós vagyonnyilatkozati rendszer meglehetősen hiányos, így nem igazán lehet valós képet kapni a politikusok anyagi helyzetéről. Ahogy megírtuk, az európai parlamenti képviselőknek a nyilatkozataikban semmilyen vagyontárgyat nem kell feltüntetniük. Így nem derül ki ezekből a dokumentumokból, hogy hány autójuk, ingatlanuk van, de arról sem kell nyilatkozniuk, hogy vannak-e befektetéseik vagy tartozásaik.
Az MSZP-s képviselő egyébként egy tavaly augusztusi Facebook-bejelentkezésben maga ismerte el, hogy egy-két éve Nagykovácsiban él a családjával.
Fél évvel korábban pedig arról számolt be, hogy a településen fagyizgatva véletlenül összefutott Szél Bernadett-tel, aki ekkor már nyíltan pályázott az ellenzéki összefogás budakeszi képviselőjelöltjének tisztségére. Ujhelyi feleségének közösségi oldalán pedig jelenleg is Nagykovácsi van feltüntetve lakhelyként. Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy
az MSZP-s politikus és családja odébbáll, és egy nagyobb, immár általuk építtetett házba költözik.
Mint ismert, Ujhelyi politikai pályafutása Szegeden indult, ahol előbb önkormányzati, majd országgyűlési képviselő lett. A politikus sokáig lokálpatriótaként pozicionálta magát, és Botka László jelenlegi polgármester környezetében mozgott, de úgy látszik a brüsszeli képviselőség és az új házasság miatt elengedte a napfény városát.
Az ügy leginkább azért kellemetlen Ujhelyinek, mert éppen a napokban jelentette be, hogy
megpályázza az MSZP társelnöki posztját.
Többek között azt javasolta, hogy pártja alakuljon át egy olyan szociáldemokrata közösséggé, amely már a nevében is hordozza az értékválasztást. Az új névre javaslatot is tett: Esély. A drasztikusnak tűnő lépést azzal indokolta, hogy az MSZP brandje avíttá vált, megkopott, az elmúlt évtizedek alatt elhasználódott, így azt meg kell újítani.
A szocialista politikus félreérthetetlen utalásokat tett arra, hogy mindezt Horn Gyula öröksége mentén tervezi megvalósítani. Kérdés, mennyire hiteles ez a kampányüzenet Ujhelyitől, hiszen baloldali berkekben „a kisemberek politikusának” tartották az egykori kormányfőt.