Én azért azt mondom, vájkáljunk mégiscsak abban a múltban – ha másért nem, hát elvetemült szórakozásképpen. És amíg odaát Ezek Ugyanazok, addig igenis emlékezni és emlékeztetni kell mindenkit, kik vágynak vissza a hatalomba.
Na de honnan jön a baloldal ilyen fokú vonzódása a kaszinók iránt? Mert bizony úgy látjuk, valójában csak 2010 óta nem szeretik a szerencsejátékot meg a beruházásokat. Ráadásul csupa megalomán hülyeséget terveztek:
kapcsolódó
-
Az MSZP-SZDSZ ősbűnei: a Hajógyári-Álomsziget
A szokásos recept: kiárusítás, lerombolás, enyészet
- Hajógyári-Álomsziget (4 ezer gép, 200 asztal, 3000 szállodai szoba, a város legnagyobb operaháza),

- Bezenye (25 ezer játékautomatával és 1200 játékasztallal, 40-50 emeletes szállodákkal),
- és persze Sukoró (3000 szobás szálloda, olimpiai korcsolyapálya, évi 5 millió látogató, legalább 1500 játékautomata és 100 játékasztal).
Na de mi volt Sukorón? Mindannyian emlékszünk még halványan, hogy volt ott valami kétes ügylet („a Schiffer be is perelte a Gyurcsányt”), de nem tűnt akkora érdekes sztorinak, csak egynek a többi megszokott közül: Nomentana, Altus, stb. – nem is nagyon értettük, nem érdekelt akkor, nem foglalkoztunk vele. Én legalábbis biztos nem: és valóban, nincs benne szex, drog, de még csak rock & roll sem.
Akkor tényleg frissítsünk, mert látványos pofátlansági háló bontakozik ki előttünk ismét! Röviden csak a szokásos:
- Megalomán tervek kaszinóvárosról és szállodákról a Velencei-tó partján,
- Újabb külföldi, izraeli befektetői szál,
-
A legfelsőbb, kormányszintről irányított és jóváhagyott (kiemelt állami beruházás) gigantikus csalássorozat és a nemzeti vagyon (majdnem) kiárusítása.
A telekcsere
Történt ugyanis, hogy 2007-ben, színlelt ajándékozási szerződések segítségével egy izraeli üzletember, Joav Blum tulajdonába került Albertirsa és Pilis községek északi külterületén egy nagyobb földterület (gyümölcsös), ami pont a majdani, még csak tervezett M4-es autópálya útvonalába esett. Bár az államnak csak a terület egy tízhektáros sávjára lett volna szüksége 15,2 millió Ft értékben, később mégis a teljes telekcsere mellett döntöttek, ráadásul kiemelt állami beruházás keretében: Blum a Velencei-tó északi partján fekvő, sukorói állami telket szemelte ki cserealapul, ahol kaszinóvárost tervezett alapítani. És az állam már csak ilyen mohó: neki az egész irsai telek kell, és azonnal.
A kormány és az akkori kormányfő – Gyurcsány Ferenc – meggyőzésében nagy szerepe volt Ronald S. Lauder magyar származású amerikai-izraeli üzletembernek, aki személyesen szintén érdekelt volt a kaszinóépítésben, és a kormánynak egymilliárd dollár értékű beruházást, valamint 2500 munkahely létesítését ígérte.
A számtalan égbekiáltó pofátlanság mellett talán leginkább az érintett telkek értékének egymással fordítottan arányos evolúciója figyelemreméltó, különös tekintettel a Perfekting Kft. értékbecslés-tervezetének megfeleződésére alig három hét alatt 2008-ban (ezt később azzal magyarázták, hogy a tízméteres parti sávot le kell választani az ingatlanról).

De igen, a másik oldal közel hétszeres-négyszeres kilengése is érdekes. Dinamikusan változó gazdasági környezet!
Nos, valóban nem mindegy, hogy ha elcserélem az albertirsai gyümölcsösömet egy velencei-tavi (tóparti) területre, akkor most 300 millió, vagy mondjuk 1,5 milliárd forintot fizetek rá. Blum védelmében annyit jegyezzünk fel, hogy a 296,6 millió forintnyi különbözetet valóban rendben megfizette az állam részére, a szerződés szerint.
A témából könyvsorozatot lehetne írni, de itt is az van, hogy bárhova nyúlunk, csak a trágyát találjuk.
- A sukorói ingatlan eredetileg 21 helyrajzi számon szerepelt, ezeket a 2009-es kormányhatározat egy helyrajzi számon egyesítette.
- A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács 2008. június 30-án tárgyalta a telekcsere ügyét és engedélyezte az MNV Zrt-nek a cserét. Tátrai Miklós még ugyanazon a napon aláírta a szerződést Joav Blummal, a KC Bidding Kft. képviselőjével. (...) A szerződéskötésnek gyakorlatilag ez volt az utolsó lehetséges időpontja. Két nappal később lépett életbe a külföldiek termőföldszerzését korlátozó törvény, így az izraeli befektető már nem válhatott volna a termőföldnek minősülő tóparti terület tulajdonosává.
- Az egyik felvételről szólva a miniszterelnöki megbízott megjegyezte, amikor az ingatlanok értékbecsléséről van szó, akkor Tátrai Miklósnak, a vagyonkezelő korábbi elnökének utasítására körülbelül nyolc percre kikapcsolják a hangrögzítőt.
- A számos érintett ellenére a csak két személyt: Tátrai Miklóst, az MNV volt vezérigazgatóját és Császy Zsolt helyettesét ítélte el a független bíróság, annak ellenére, hogy a projektet személyes ügyként kezelő, és egyébként meg is gyanúsított Gyurcsánnyal szemben megszüntették a nyomozást. A telekcserét felügyelő Bajnait és Oszkót pedig meg sem gyanúsította az ügyészség.
Tátrai Miklós és Császy Zsolt Forrás: MTI/Mészáros János - A telekcsere feltétele lett volna az életvitelszerű helyben – azaz Sukorón - lakás, Blum azzal tévesztette meg a hatóságokat, hogy Sukorón lakik, pedig sosem lakott ott. Ezt közokirat-hamisításnak hívják. A bíróság viszont felmentette Blumot, mivel szerintük tévedésben volt. Vajon miért tanítják a jogi egyetemen azt a római jogi elvet, hogy „ignorantia non excusat” azaz a jog nem ismerete nem mentesít a felelősség alól?
- Gyurcsány utasította Tátrait az ügylet – konkrétan a csere – végrehajtására – ami kiderül Tátrai Winkler Gyulának küldött leveléből. Itt erősen felmerülhet a hivatali visszaélés gyanúja, mivel a kisajátításra tehetett volna javaslatot a miniszterelnök, azonban az ahelyett, kivételként alkalmazott cserére nem. A nyomozóhatóság másként látta végül.
- Bajnai kötelessége volt egy feljegyzés szerint minden héten jelentést adni Gyurcsánynak a beruházás állásáról, így nagyon erős a gyanú, hogy ő is tudott a számtalan szabálytalanságról.
- Veres János rögzítette, hogy a „minisztériumi engedély rendben lesz”, mindezt úgy, hogy 2008-at írunk, még szó sem volt sem Blum sukorói tulajdonjogáról, sem koncessziós pályázat kiírásáról.
Nem soroljuk tovább, van bőven nyomozati anyag és adat. De ahogy feljebb is írtuk, ez sose lesz olyan izgalmas, mint bármilyen szexbotrány – itt csak milliárdos visszaélésről, telekspekulációról meg mindenen átívelő, rendszerszintű összedolgozásokról van szó, na meg hát mindenki úgyis elnyerte méltó büntetését... ja, nem.
És hogy mi van most, és mit hozhat a jövő? Sukoró megmenekült, nem lesz kaszinóváros meg harminc emeletes szálloda, és Bluméknak se kell 100 millárdos kártérítést fizetnünk - viszont ez a móka, 2,5 milliárd forintunkba került.
Talán itt igazságot szolgáltat az élet: ha már a jól ismert Hajógyári-szigeten nem létesít a kormány kajak-kenu sportközpontot (az azóta szerencsére elbukott Álomsziget helyett), azt minden valószínűség szerint Sukoró térségében fogja felépíteni - szintén kaszinóváros helyett.
A témában készült vlogunkat itt tudják megnézni:
kapcsolódó
-
A börtön ablakában
A HUNORTODOX mai részében megnézzük, hogy milyen csúnya büntetőügyeket termelt ki a folyton "fideszes bűnözésről" beszélő ellenzéki oldal.